Az év leghosszabb éjszakájának elmúltával fényszegény, ködös reggelre virradtunk. A nem éppen fényképezésre csábító körülmények dacára a leshez mentem, mert nagyon izgatott, hogy használt-e az etetés a madárforgalomnak? A sötétített üvegen kipillantva még lehangolóbb volt a ködös berek, de a gyorsan olvadó hó még tartotta magát és jó hátteret ígért az esetleg betérő madarak képeihez.
Először a citromsármányok és a verebek csapatai érkeztek és a földről kezdték szedegetni az elszórt magokat. Mindig elcsodálkozom, hogyan képes lenyelni a sárga kismadár a csőréhez képest hatalmas kukorica szemet?
A verebek inkább a szotyit fogyasztották.A szajkók ismét nagy ricsajjal jelentek meg és mindenevőként minden etetőt meglátogattak.
Nem kellett sokáig várnom az egerészölyvre sem, egyenesen a húshoz tartott és ott is maradt addig, amíg jól meg nem tömte a gyomrát.
Mialatt a városban élők szmogban fulladoztak, én a lesben tiszta levegőt szívtam, jól szórakoztam, elfogadható képeket készítettem és az enyhe időnek köszönhetően a lábam sem fagyott el. Jogosan érzem magam szerencsésnek, nemdebár?
Tényleg szerencsés vagy, hogy közel laksz a természethez, de nagyon jó természetfotós is, hogy folyamatosan gyűjtöd a szép felvételeket!
VálaszTörlésKöszönöm. A jó természetfotós sajnos ( vagy inkább szerencsére) a képei minőségéről, semmint a mennyiségéről ismerszik meg. Már annak is örülnék, ha egyszerű természetfotósnak tarthatnám magam, a jó jelző engem még nem illet meg. De azért törekszem azzá lenni! ;)
VálaszTörlés