Esti zivatar

Estefelé zivatar készülődött. Éppen a terepen voltam. A sötétedő ég, a megerősődő szél és a távoli villámlás láttán nyakamba szedtem a lábam, hogy mielőbb a kocsimhoz érjek. Szerencsém volt, mert már éppen nyitottam az ajtót, amikor a vihar végigvágott a tájon.

Mire biztonságba helyeztem a felszerelésem, már magam is csurom víz lettem. Indítottam és végiggondoltam, hogy hazaérve várakoznom kell majd, hogy az eső elmúltával kiszállhassak, de hirtelen jobb öteletem támadt: inkább megpróbálom lefényképezni a tájat az esőben.

Amikor kissé megcsendesedett, kikaptam a gépet a csomagtartóból és az ablakon át kezdtem fotózni. Időközben a nap is átderengett a felhőkön.

Sőt, nyugat felől derülni kezdett. Áthajtottam a városon. Nyílt teret kerestem. A szántóföldekhez értem.



Kiszállni még oktalanság lett volna, így hát továbbra is a vizes ablakon keresztül gyönyörködtem az esti fényekkel megvilágított tájban.

Egy keresztúthoz érve keletnek fordultam. A nap a hátam mögött ragyogott.




Imádom ezeket a lapos, meleg, esti fényeket, főként, ha sötét a háttér. A látóhatáron már készülődött a szivárvány. Nem sokáig kellett várnom ahhoz, hogy az eső elálljon, kiszállhassak és megörökíthessem az egyre erősebb égi tüneményt. Szinte magam sem tudom, miért pont ide vezettek a fények, de jobb helyre nem is jöhettem volna!



Szemem elé tárult az út, amely a szivárványhoz vezet. Hogy is szól a népi bölcselet? Aki átmegy a szivárvány alatt az boldog lesz? ( Milyen furcsa: ennek az útnak a végén Boldog nevű község van!) Vagy örökké fiatal?.... Én már ilyen csodákban nem hiszek, nem mentem tovább. Megfordultam és kiegyeztem a sorssal. Vállaltam, hogy öreg maradok, de cserébe mégis BOLDOG! :)
Hazafelé tartva még pár képet szenteltem az egyre jobban sárguló sugaraknak és elmosolyodtam, azért még "a lenyugvó napnak is van ereje!"