Szóróka

Az előző bejegyzésben leírtam a szórón látott róka első bemutatkozását. Otthonos, magabiztos viselkedése elárulta számomra, hogy nem először járt ott. Sőt azt is, hogy többé-kevésbé az ember jelenlétét is eltűri. A viszontlátás reményében hagytam ott a helyszínt és szerencsére nem is csalatkoztam. 

Azóta több alkalommal láttam és fotóztam a szóróra szokott ravaszdit, melyet el is kereszteltem. Mi más nevet adhattam volna neki, mint Szóróka?!

        

      A második találkozás

Másnap hullott almát vittem a disznóknak és szarvasoknak a kertünkből. Amint a két nehéz vödörrel baktattam az etetőhelyre, megpillantottam őkelmét, amint egy bála tetején napozott. Pár pillanatig bámult, mint aki álmából ébredve lassan ocsúdik, aztán leugrott és eltűnt. Aznap sajnos többé nem jelentkezett. De ott volt!

         

       A harmadik találkozás

A következő napi almaszállítmánnyal már egy kevés csirkehúst is vittem. Meglepetésemre vadfestő Józsi barátom már lesben ült. Egy pillanatra láttam egy rókát! - újságolta lelkesen. Ismerem! - mondtam nagyképűen. Kiszórtuk az almát és a csirke aprólékot. A napozó bálára is jutott egy jó falat. Sokáig üldögéltünk hiába, aztán hét óra felé - már szürkületben - feltűnt Szóróka. Komótosan összeszedegette a neki szánt csemegét. Annyira kevés volt már a fény, hogy a fotók bemozdultak. Az egyik "szellemkép" azonban érdemes a megmutatásra.

Amikor a koma felugrott a szénaguriga tetejére, kénytelen voltam felkattintani a vakut. Így elfogadható kép sikeredett.

Szórókát mindez nem zavarta, mint ahogyan halk beszélgetésünk és gépeink kattogása sem. Többször láttuk, hogy ránk nézett és eltűrte jelenlétünket. Ha ezek ilyen jó kaját hoznak, akkor csak szórakozzanak! - gondolhatta. ☺ Ránk esteledett, de azzal a bizonyossággal indultunk haza, hogy van egy rendszeresen bejáró és "emberbarát" rókánk. Nagy kincs ez egy természetfotósnak, valóságos főnyeremény, amely jó, ha egyszer akad az életben!

       

       A negyedik találkozás

Hullott alma aznapra is akadt, mint ahogyan csirkenyak is. A húst a bálákra és azok előtt dobáltam szét. Reméltem, hogy korábban jön a vörös bundás barátunk. 

Őt azonban megelőzte egy terepruhás ember. Talán vadász? - szomorodtam el, mert akkor lőttek a fotózásomnak! Szerencsére egy fotóstárs érkezett, szintén engedéllyel. Megismerkedtünk. Megtudtam, hogy Budapestről jött és szarvasokat szeretne fotózni. Udvariasan megkérdezte, hogy hová ülhet? Ahová akar - válaszoltam, merthogy én rókára várok. Láttam a szemében némi kétkedést. ☺Elhelyezkedett a malacetető bódéban. 

Egy órányi várakozás után hirtelen egy fácánkakas repült fel hangos kakatolással a fotóstárs leshelye felől. Ezt biztosan Szóróka kergette meg! - gondoltam és ő kisvártatva meg is jelent. Egyenesen a szemembe nézett.

Oké, ha itt a kattogtató ember, akkor nem maradok éhen! - gondolhatta. Beleszimatolt a levegőbe, érezte a finom hús illatát.

Már előre nyalta a száját.

Nagyot ásított, amikor megkezdte a csirkenyakak felderítését.

Hopp, megvan az első! Mintha hálát adna a jó falatért, úgy nézett rám.

Egészségedre komám!

Sikeresen dolgozott és néha hálásan rám pillantott. Vagy csak én képzelem? ☺

Félelem nélkül, magabiztosan járkált előttem.

Miközben keresgélt, én igyekeztem minden szép mozdulatát elkapni.

Fotóstársam sem maradt élmények nélkül, mert egy húsdarab illata a malacetetőhöz vezette a szemfüles ragadozót, ami persze rögtön felfedezte a lécek közül kukucskáló embert. 

Miután talajszinten minden falatot összeszedett, Szóróka figyelme a magasabb régiókra is kiterjedt.

Talán nem kell külön ecsetelnem, milyen örömet jelentett, hogy láthattam és fényképezhettem a bálák tetején ügyesen mászkáló hibátlan bundájú ragadozót!

Budapesti fotóstársam ezekből a jelenetekből nem sokat láthatott, de a kevés is elég volt számára, hogy elhatározza: a türelmes róka miatt másnap visszajön.

         Az ötödik találkozás

Ez tegnap délután történt. Az egy rókára eső fotósok száma immár háromra növekedett! ☺ A pesti vendég, Józsi és jómagam a szokásos előkészületek után "elvackolva" vártuk Szórókát. Nem kellett sokáig várnunk rá.

Persze gondoskodtunk róla, hogy Szóróka a bálák iránt is érdeklődjék.

Elégedettek voltunk róka barátunk "bálaműsorával". Valószínűleg ő is az volt, mert némi testmozgás árán finom falatokat szerzett és kebelezett be. Talán még meg is terhelte a gyomrát! 

Az árnyékos völgy utolsó fénysugaraiban végezte a dolgát, amikor éktelen kakatolással egy fácánkakas repült át felettünk, egy őt üldöző héjával a nyomában. Szóróka ettől úgy megijedt, hogy hanyatt-homlok elmenekült. 

Sajnos már csak félig sötétben került elő ismét. Nem is az ő kedvéért maradtunk, hanem az itt-ott felhangzó bőgések miatt, melyekre Józsi a kürtjével válaszolgatott. Végül megmutatta magát egy szarvasbika a homályban, de fény híján lefotózni már nem tudtuk.

       A hatodik találkozás

Amikor minden összejött és elkészültek életem talán legjobb fotói. Ehhez kellett egy szelíd róka, egy mohos fatörzs, éles, lapos, szép esti fény és óriási szerencse. A többi már gyerekjáték volt.

Egyelőre eddig tartott Szóróka története. Abban a reményben hagyom itt abba, hogy lesz még folytatása. Mindenesetre mi, fotósok "kegyelmi kérvényt" intéztünk a fővadászhoz, aki sértetlenséget ígért a pártfogoltunknak. Rókánk már csak arra vigyázzon, hogy ne keveredjék más vadászok elé! 

Hosszú életet kívánunk neked Szóróka! Maradj életben és mutasd majd meg nekünk újra szépségedet a télen, egy havas napon!

.......

Utóirat: a mondás szerint minden csoda három napig tart. Szóróka csodája is véget ért az utolsó találkozásunkkal. Azóta nem láttuk és mivel a számára kihelyezett élelem tíz nap elteltével még mindig érintetlenül maradt, okkal feltételezzük, hogy már nem él. Az ember iránti bizalmáért az életével fizetett. Nyugodj békében Szóróka!