Újra Poroszlón

"Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza" - tartja a mondás. Nem valószínű, hogy én ittam valaha is belőle, mégis visszavágyom a Tisza tóra és szívesen gondolok az ottani felejthetetlen csónaktúrákra. Alig vártam, hogy fotós barátommal és tapasztalt helybéli túravezetőnkkel ismét vízre szálljunk. Nemrégiben, egy forró délutánon újra kihajóztunk.

Csakúgy, mint legutóbb, vörös gémet csak távolról és röptében láttunk.

Csónakunkkal egy sokkal gyakoribb szürkegémet is távozásra késztettünk.

Egy lesben álló bakcsó már közelebb engedett magához.

Egy behajló ágon pedig egy még türelmesebb példányt találtunk. 

Már régóta szerettem volna pelyhes kis kacsákkal találkozni, de sem a Dunán, sem a Balatonon nem volt szerencsém hozzájuk. Most végre összefutottunk. Békésen úszkáltak előttünk.

Végül persze a nyílt vízről a sűrű nád felé vették az irányt.

Érdekes, hogy csupán egyetlen selyemgémet láttunk egész délután.

A forgalmas vízi országútról a nyugalmas nádasok felé hajóztunk.

A nád mögül hirtelen nagy madárcsapat emelkedett az égre hatalmas lármával. Szerkők támadták meg és vették üldözőbe a fiókáikra pályázó barna réti héját. 

Némelyik fattyúszerkő felettünk repült át. Egyikük építő anyagot szállított a fészekrakáshoz.

Vagy éppen dankasirályt kergetett.

Egyikük egészen közel jött.

A tündérrózsa nagy, kerek levelei hatalmas vízfelületet borítottak be.

Találtunk egy úszó nádcsomót, amelyből egymással versengve hordták a madarak az építőanyagot.

A szerkők a víz tetején úszó nagy levelek tetejére rakták a fészkeiket. Egyikük megkésve csak éppen elkezdte az alapozást.

A szorgalmasabbak már fiókákat neveltek...

... és hordták az ennivalót.

Alig vettük észre az idő múlását, hamarosan már vissza is kellett fordulnunk.

Nappal szemben egészen más arcát mutatta a tó.

Kormoránok húztak át felettünk. A hanyatló Nap már rózsásra színezte mögöttük a felhőket.

Ekkor került elénk egy szürkegém, amely közeledtünkre éppen elrugaszkodott az ülőhelyéről. 

Sajnálkozva néztünk utána, de aztán meglepve láttuk, hogy röptében kikap egy halat a vízből és visszatér vele a szokott tuskójára. Sokáig forgatta, tette-vette, mert a zsákmányolt törpeharcsa erős tüskéit el kellett törje ahhoz, hogy lenyelhesse. 

A Nap egyre alacsonyabbról világított és a víz színe is megváltozott.

A jóízűen elfogyasztott vacsorára megszomjazhatott a madár, mert néhányszor beleütötte a csőrét a vízbe és kortyolás közben vízcseppeket szórt.

Evett, ivott, aztán felrázta a tollazatát.

Miután végzett mindezzel, csodálkozva nézett ránk: ti még mindig itt vagytok?

Már nem sokáig kellett bennünket eltűrnie, mert már nyolc óra is elmúlt. Siettünk vissza a kikötőbe.

Annak még tanúi lehettünk, amint egy barna réti héja kikap egy halat a vízből és elviszi utolsó útjára.

Szép fényekkel köszöntött ránk az este.

Ismét élménydús délutánt töltöttünk a  Tisza tónál. Hazafelé tartva már az autóból csodáltuk, amint a búcsúzó Nap vérvörös korongja lebukik a távoli hegyek mögött.