Gólya a repcében

Teljes virágzásban pompázik a repce mifelénk. Szeretem az illatát és az aranysárga színét, amely látványos hátteret biztosít az állatfotókhoz. Sikerült már őzeket, nyulakat, fácánt, apró madarakat és rovarokat is sárgában megörökítenem, de több-kevesebb szerencsével ezeken kívül sok más élőlény is képre kerülhetne a repceföld közelében. Legutóbb is ezzel a reménnyel látogattam meg a legközelebbi parcellát.

Elsőre csak egy kardoslepke került elém, amint önfeledten szívogatta az édes nektárt a közelemben.

Másnap délután újra arra jártam. Furcsa, de még a szokásos rozsdás csukok, sárga billegetők sem mutatkoztak, nemhogy más, értékesebb "zsákmányállatok". Az egészen jól járható földúton ezúttal olyan messzire merészkedtem, ahol még sohasem jártam. Egy helyen hirtelen megnyílni látszott az addig tömör virágözön és egy belvíz pocsolyán két gólyát pillantottam meg. Csak az egyikükre esett jó kilátás, gyorsan kattintgattam.

A szemem sarkából láttam, hogy a bal szélső madár szárnyra kap és az enyém is elrugaszkodik a földről. Éppen csak elkaptam a mozdulatát.

Már csak itthon, a képeket nézegetve vettem észre, hogy "leltárba vett" madarat fényképeztem. Egy "csuklószorító" és egy szélesebb kék szalag éktelenkedett a lábán. Madarászok számára értékesek lehetnek a rajtuk lévő információk, én nem látom be, hogy sok értelme lenne a  gyűrűzésnek.

A gólyák elszálltak, én pedig ennek a pár képnek is módfelett örvendezve másfelé vettem az irányt, de nem sok sikerrel, merthogy lefotózható élőlénnyel nem találkoztam. 

Már hazafelé tartottam, amikor egy vizes rétre kinézve újabb gólyát pillantottam meg. Jól mutatott a szépen átvilágított fehér virágok között.

Megijeszthettem szegényt, mert szinte azonnal felemelkedett...

... és pár szárnycsapás után már messze járt.

Hosszan néztem utána. A távolban nagy kanyart írt le és a repcés felé fordult. Jó helyen álltam ahhoz, hogy lássam: a kis pocsolya tájékán ereszkedett le. Adtam neki egy fél órát, hadd nyugodjék meg, aztán utána indultam. Meg is találtam...

Békésen sétálgatott békákat keresve.

Aztán ráeszmélt, hogy nincs egyedül és olyan hirtelen kapott szárnyra, hogy nem volt időm visszahúzni az objektívet. Rossz kép született, de azért megmutatom.

Ez is gyűrűt viselt, de csak egyet és feketét. Nem repült messzire, a pocsolya távolabbi sarkában folytatta a békászást.

Mozdulatlanul figyeltem. Semmi sem zavarta, egy idő után mégis távozni készült. Talán a párja jutott eszébe... A felszállás fázisait sikerült megörökítenem. 

Nagy szerencsém volt ezen a délutánon. A fenséges fekete-fehér, piros csőrű és lábú madár szép mozdulatai a sárga háttér előtt igen tetszetősek. 

És ezzel még nem is ért véget a kaland. Egy fácán kakas előttem szállt le a repcébe. Sajnos, csupán hátulról tudtam lefotózni.

Azért örülök ennek a képnek, mert itt a kakas minden tolla látszik és ahogyan a fékezéshez kiterjesztette a farktollait, a lantfarkú madarat juttatta eszembe. 

Néhány napig még tartani fog a repce virágzása. Jó lenne más állatokkal is találkozni a festői környezetben!