Hűsítő hajnalok

Az őzek nász időszakának zömében az idei év negyedik hőhulláma (az olaszok szerint Lucifer) tombolt, sorra döntve az eddigi hőmérsékleti rekordokat. Megviselt embert, állatot. Petőfi kérdésére, hogy "hol a boldogság mostanában?" az aktuális válasz ez lehetett volna: " barátságos, hűvös szobában". Bizony, magam is a lesötétített házba húzódtam napközben és úgy hűtöttem magam, ahogy tudtam. Az őzekhez csak hajnalban jártam, a harmatos réteken keresve enyhülést. Kezdetben még 16 fokkal indult a reggel, aztán egyre melegedett és 7 órára már 30 fokra hevült a levegő. Addigra már az őzek is elfeküdtek, kár lett volna tovább maradni és izzadni.

Készítettem néhány hajnali tájképet, egyiken egy kereső bakkal.

Ahogyan ez már lenni szokott, kezdetben csak a gyenge kis bakok mutatkoztak. Őket még meg lehetett téveszteni a síppal. Volt úgy, hogy a lelkes lovag csak gidákra akadt,...

... máskor a mamájukat is fel tudta hajtani. Hogy mire ment a sutával, azt nem tudhatom.

Idén nem olyan szépek a rétek, mint amilyenek korábban voltak. Messze kellett gyalogolnom, amíg olyan területet találtam, ahol dúsan tenyészett a vadvirág. Ide kellene egy szép bakot becsalni! Leültem egy fűz bokor árnyékába és megfújtam a sípomat. A messzeségben felállt egy kis bak és a csábító hang bűvöletében szépen megindult felém. 

Szegénykének hiányzott az egyik agancsa. Szépen járkált, keresgélt előttem. 

Néha bekerült a fűz bokor hosszúra nyúlt árnyékába. Gyanakodva nézett felém, de mégis nyugodt maradt.

A sutát óhajtotta, de azt is tudhatta a szag jelölésekből, hogy más bak területén jár.

Néha olyan közel jött, hogy portrét is készíthettem.

A kattogás irányába figyelt, de jó álcázásom miatt nem riadt el, sőt közelebb jött és rágicsálni kezdett.

Még egy arckép, amint a katáng kórót ízlelgeti.

A  gyakori kattogás azért elbizonytalanította és távolabb húzódott.

Pedig a suta hangja innen szólt! Vagy tévedne? Bizonytalanul téblábolt.

Ekkor tűnt fel a távolban egy komolyabb bak, amelyet szintén a sípolásom csalt be.

A gyengébbik megfutamodott, de a helyébe új fotóalanyt kaptam.

Még a virágoknak is kellemes suta illata lehetett.

Elvarázsolva, álmodozva lépegetett a szagnyomon.

De a kattogás mintha kijózanította volna.

Vagy talán attól félt, hogy a suta lovagja megtámadja? Nem árt az óvatosság!

A vetélytárs sehol, gyerünk tovább!

Kecsesen lépdelt a suta nyomában.

Jobbról kerülve már mellém ért és talán szél alá került, mert hirtelen felkapta a fejét és elrohant.

Elégedetten könyveltem el a sikeres behívást: egy ültömben két bak, méghozzá gyönyörű díszletben!

Továbbindultam. Hirtelen egy megriadt suta rohant át előttem.

Messzebb egy komoly agancsos kísérgetett egy sutát, de mindig csak távolodtak. Csak egy kép készült a róla, de megjegyeztem, hol tanyázik...

Tegnap este végre megjött a várva-várt lehűlés, egész éjjel esett az eső, de ma hajnalra elállt. A szürke felhők dacára elindultam az őzekhez, remélve, hogy a hűvösben aktívabbak lesznek. Csalódtam. Hosszan gyalogoltam a rétek közötti felázott földúton, de közel s távol egyetlen őz sem mozdult. Végül arra a távoli rétre jutottam, ahol azelőtt a komoly bakot láttam.

Már messziről feltűnt, ahogyan a sutáját kerülgeti.

A kitartó udvarlás nem maradt eredménytelen.

Ezután mindketten lefeküdtek. Háttal egymás felé pihentek le, hogy minden irányt figyelni tudjanak. Remélve, hogy  nem vesznek észre, fedezékről fedezékre haladva úgy huszonöt méterre megközelítettem őket és egy bokor mögött vártam, hogy felálljanak. Végre mozdult a suta...

Kisvártatva a bak is követte.

Távolabbról visszanéztek és a bak egyenesen rám bámult. Észrevett!

Messzire szaladtak, de ott megnyugodva megálltak. Közben cseperészni kezdett az eső, mennem kellett. Vesztenivalóm nem lévén egyenesen feléjük tartottam. Alig hittem, de nem riadtak meg. Terepruhámban bizonyára beleolvadtam a fűzfabokor sövény sötét hátterébe. Meglepően közel engedtek, miközben lassan lépdelve még kattogtattam is.

Törvényszerű, hogy a türelmes kivárásnak mégis futás lett a vége.

Nyakamba szedtem a lábam, hogy el ne áztassam a fényképezőgépem. Mielőtt még elcsomagoltam volna, két újabb őzbak ugrott elém: az erősebbik üldözte a gyengébbet. 

Engem meglátva az üldöző visszafordult a nádas felé, ahonnan kitörtek.

Ezek az agancsok sem rosszak, jó lenne még viszontlátni a hordozójukat szebb fényekben! Eddigi őzes kalandjaim végére értem, de a szezon még folytatódik. A helyi vadászok szerint augusztus 10. az itteni üzekedés csúcspontja. Még van esély néhány szép élményre!