KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. február 16., csütörtök

Koslatás idején

A hó eltakarodott és hideg köd ülte meg a turai határt. Szép képek reményével nem érdemes mostanság a terepre menni, de mégis ki-kijárok, mert "fotózni muszáj!" 
Az állatok könnyen észreveszik a fagyott rögökön hangos léptekkel közeledő fotóst és messzire menekülnek. Így aztán kényszerűségből a "tájkép állatokkal" jellegű fotóim számát gyarapítottam. 



Őzeken kívül rókát is láttam néhányszor, talán azért, mert tart még a párkeresésük időszaka, a koslatás.


Ezt a rám csodálkozó ravaszdit két képen is megörökítettem.


A koslatásról jutott eszembe: két éve, ilyentájt történt, hogy egy pihenő róka párt láttam meg a távolban. Messziről azt sem tudtam biztosra venni, hogy nem kilőtt állatokról van-e szó? Mindenesetre a felázott, belvizes repce földön sikerült közelebb kerülnöm hozzájuk és a ritkás nád fedezékében a vadász székemre ülve vártam a fejleményeket.



A világosabb bundás hím ébredt elsőként és ébresztgette párját.


A menyecske vakarózva kérette magát...


... és nem mutatott nagy lelkesedést.


Sőt, visszafeküdt aludni. A kikosarazott kan róka tanácstalanul nézett szét és ... észrevett.


Nem sokáig gondolkodott, menekülőre fogta.


Persze a menyecske is követte és mindkettőjüket elnyelte a nádas!


Ez a kaland járt az eszemben legutóbb is, amikor a ködös határt jártam. Távoli őzek, néhány felugró és messzire menekülő nyúl, nagy robajjal szárnyra kapó fácán - még a gépemet sem volt érdemes rájuk emelnem. Hanem egyszer csak egy velem párhuzamosan poroszkáló rókát láttam meg a ritkás bozóton túl. Sikerült néhány képet lőnöm a kusza növényzeten keresztül.


A vörös bundás gyanútlanul baktatott a keskeny vetésen át.


Megálltam, hogy lépteimmel ne keltsek zajt és vártam, hogy elém kerülve kijöjjön a takarásból. 


Csak még egy lépést kellett volna tennie, hogy teljes valójában megmutassa magát, de idő előtt észrevett és megtorpant. Megdermedve néztük egymást. 


Egy fél percig egyikünk sem moccant. Eközben 18 képet lőttem a rókáról, ... 18 egyformát. :) 


Miután felocsúdott, olyan hirtelen ugrott el, hogy nem tudtam elmenőben megörökíteni. Sajnálom, de azt a hiányzó lépést még inkább!
Mindenesetre szerencsés találkozás volt. Főképpen úgy, hogy menetelés, cserkelés közben történt. Csak azt nem tudom, hogy én cserkeltem-e be a rókát, vagy ő engem? :)

2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy fel elevenítetted a két évvel ezelőtti képeket, nem is emlékeztem erre a kalandodra :)
    A 18 egyforma kép ismerős :D
    Azért csak meg lett az a róka koma :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tünde! A dupla rókás képeket most tettem közzé első alkalommal, mert elégedetlen voltam velük. Két év távlatából már nem tűnnek annyira rossznak.
      Meglett, meglett a róka, de azért még jó lenne faragni a távolságból! :)

      Törlés