Egy eredményes nap

Mára szép időt ígért a meteorológia, így korán keltem. Az ég alja biztatóan vörösödött keletről, de mire a rétre értem ismét a szürkeség kerekedett felül. Zöldellő gabona vetések mellett haladtam. Őzeket szerettem volna fényképezni, de csak távoliakat láttam. Mentem, mendegéltem, már jó messzire jutottam és még egyet sem kattintottam. Aztán egy bokor ágain keresztül hirtelen megpillantottam egy rókát, de az rögtön beugrott a nádba. Nem hittem, hogy meglátott volna, vártam, hátha újra megjelenik. Így is lett, egy fácán kakast követve ismét kilépett a fűre.

Ez az én sánta rókám! - ismertem fel és cuppogással próbáltam közelebb csalni, de hiába. Kis tétovázás után eltűnt a nádban. Tovább haladtam a földúton és amint a nádast megkerültem, ismét megpillantottam az öregurat.

Láttam, hogy a szomszédos rétre tart, így követtem. Hamarosan újra megláttam. Éppen egy frissen fogott pockot reggelizett.

A szélirány még megengedte, hogy a nyomában járjak és így egy negyedik helyszínen is készíthettem róla egy fotót. A bénán csüngő jobb lába végképp bizonyította, hogy ismét a régi ismerőssel hozott össze a jó sorsom.

Itt vadászik az ismert területen, talán meg kéne próbálnom etetéssel közelebb csalni! Na, majd meggondolom.

A visszaúton pár menekülő őz került elém. Jól mutattak az őszi tájban.

Közben a hajnalból reggel lett és mire hazaértem, valóban kisütött a Nap. Igaz, élénk szél is kerekedett. Ki kell használni a szép időt: délután kiülök a kunyhómba! - határoztam el. Van még víz az itatóban és egy ideje hordom oda a napraforgót, kukoricát, sőt néhanapján az ölyvnek is egy kis húst, hogy ébren tartsam az érdeklődését. Minden el is fogy másnaponként, jó madárjárásban reménykedhetek. - latolgattam az esélyeimet.

Nos, csalódnom kellett. Már két órája ücsörögtem és csak néha tért be egy-egy cinke.

Egy fakopáncs sokat időzött nálam, kitartóan csemegézett. A dió nem érdekelte csak a szotyit törögette, de legtöbbször a tuskó árnyékos oldalán.

Egyetlen régen látott vendég hozott némi izgalmat: egy csíz, mely a víz kedvéért tért be hozzám.

Mitagadás, unatkoztam. Elővettem a telefonomat és miután többször is hiába játszottam az ölyv csalogatót, az üzeneteimet kezdtem olvasgatni. Amint ezekből egyszer felpillantottam, az egérpusztító nézett szembe velem az itató széléről.

Meredten nézett a szemembe az üvegen keresztül. Csak lassan mertem a géphez nyúlni, de aztán mindketten megnyugodtunk. Falatozni kezdett. 

Időnként gyanakvóan körbenézett. Féltem, hogy az exponálás hangja riasztja, hiszen csupán öt méternyire lehetett.

A csirkehús azért csillapítóként hatott rá, tépkedte a falatokat és mohón nyeldekelt.

Egyszer aztán mégis megriadt valamitől és elrepült. Láttam, hogy nem szállt messzire: a vörös fenyő erdő egyik fájára telepedett. Vajon visszajön-e? És ha igen, mikor? Hiszen lassan alkonyodik!

Úgy húsz percig kellett csak várnom, amikor beszállt az útra, majd onnan begyalogolt a hús maradékához. Ráadásul a szép esti fények már vörösre festették a hátteret.

Hiába a szép körítés, elég egyhangú, ahogy falatozik. Mutathatna valami mást is! - gondoltam, de rögtön bevillant, hogy nekem kell változtatnom. Hiszen itt a tükörképe!

Mindig reméltem, hogy egyszer majd csak lejön az ölyv a vízhez, hát most megtörtént. Igaz, hogy nem inni jött, de a jó helyre rögzített csirkehús mégis az itatóhoz csalta.

A fény egyre fogyott és mélyült az erdőből visszavert vörös szín, amely nem remélt szépségű hátteret adott.

Láttam, hogy a ragadozó mocorog, menni készül. Ugorj a tuskóra! - sugalltam neki és megtette.

Egy kis pedikűr, ...

... aztán balra át és ...

... viszlát! 

Örültem ennek a mai ölyvezésnek, főképpen a szép esti fények miatt. Végezetül még visszatért a harkály koma, talán szeretett volna készíttetni velem ő is egy szép, vöröses hátterű fotót.

Jó visszagondolnom erre a napra. Örülök, hogy kihasználtam a jó időt és a szép fényeket, még mielőtt majd jön a csúf eső, köd és szürkeség.