KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. január 17., vasárnap

A jeges Dunánál

Hosszú idő után végre egy közös fotós kirándulást terveztünk Tamással az elmúlt hétvégére. A meteorológia havazást ígért az északi országrészben és a Duna vízállása is biztatóan alakult egy téli jégmadarazáshoz. Aztán se hó nem esett, se elegendő víz nem került a holtágba, így valami mást kellett kitalálnunk. Eszembe jutott Pilismarót, ahol telente sok madár gyűlik össze. 
Szombaton reggel autóba ültünk és elindultunk a Dunakanyar irányába. Helyenként megálltunk a parton és madarakat kerestünk. Visegrádnál csak a tájat fotózhattuk.


Dömösnél már láttunk néhány nagy bukót, de gyorsan faképnél hagytak bennünket.


A maróti öbölben már jobb volt a helyzet: népes szárcsa csapatot találtunk.


Néhány nagy bukó is feltűnt, de jöttünkre gyorsan beljebb úsztak. A gáton végighaladva próbáltunk a közelükbe férkőzni. A szép napsütésben a Duna legszebb arcát mutatta. A víz az ég kékségét tükrözte és idilli táj bontakozott ki előttünk.


A gát végén a lassan mozgó jég nagy recsegéssel töredezett, aprózódott a kövezésen.



A nyílt víz felől átrepült néhány vízimadár. Elsőként egy kormorán jött a közelünkbe.


A közeledő kercerécét fütyülő hanggal kísért szárnycsapásai árulták el.


Aztán egy hím nagy bukót sikerült lekapnom, amint párjával érkezve leereszkedett a vízre.


A part fövenyén sétáltunk visszafelé az öböl bejáratához. A csendes víztükör érdekes képet rajzolt.


Az öböl vize a jégmezőn túl békésen csillogott.



Az összetorlódott jég különös formákat alkotott.


A madarak messze húzódtak tőlünk, így "zavartalanul" fényképezhettük a tájat...


... a bontásra váró hajóroncsokat.


A roncsokon túl viszont szárcsák úszkáltak.


Közeledtünkre megriadva menekültek.



Egy nagy bukó pár csak éppen annyira távolodott el, hogy még érdemes volt fotózni őket.


Aztán persze szárnyra kaptak. A hímet követtem a fényképezőgépemmel.


Tovább haladtunk a parton, hátha a fák fedezékében meglephetünk néhány kevésbé éber nagy bukót.


Ez ugyan nem sikerült, de egy kárókatona mégis szolgáltatott néhány jobb fotót.



Mindkettőnknek tetszett ez a rögtönzött kirándulás. A táj és a madarak egyaránt izgalmas témát jelentettek. Persze akkor volnának jobbak a madár fotók, ha közelebbről készülhettek volna. Egyszer majd lessátorral jövünk el ide, hátha elénk tévednek a madarak. Csak akkor is ilyen gyönyörűen süssön a Nap!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése