Ellenszélben, ellenfényben

Alig vártam a lehetőséget, hogy ismét kijussak a dámokhoz. Tegnap végre minden összejött és a kedvező nyugati széllel szemben nekiindultam az erdőnek. Vajon lesz-e olyan szerencsém, mint legutóbb, hogy közel kerülhettem az állatokhoz? Óvatosan lépdeltem, attól tartva, hogy felriasztok egy békés legelészőt a fák közül. Nem jutottam messzire és máris lebuktam. 

Néhány muflon nem nézte jó szemmel a háborgatást, megugrottak.

Menekülésük felért egy általános riadóztatással, egy dám bika is felfigyelt rám...

...és társával együtt elvágtatott. Rossz kezdés! Nem csoda, hogy az erdő ezen részén már semmit sem találtam. Hogy tovább haladhassak, át kellett vágnom egy nyílt területen, ahol semmilyen fedezék nem rejthetett el az óvatos vad elől. Az öreg fűzfákhoz érve már riadókészültségben vártak rám.

A dámok még türelmesek voltak, de a muflon nyáj már megfutamodott.

Csakhamar az összes állat eltűnt a szemem elől. Még egy fél óráig gyalogoltam a kihalt lapályon, amikor ismét erdős területhez értem. Tudtam, hogy a továbbhaladásom csak további riadalmat okozna, leültem hát és vártam, hogy a megnyugodott állatok esetleg visszatérjenek. Egy magányos bika valóban arra tévedt és rám bámult.

Nem élvezhettem sokáig a társaságát, ismét magamra maradtam. Egy eseménytelen óra elteltével muflonokat pillantottam meg a távolban, melyek lassan közeledtek. Úgy látszik, a fűzfák alatti dús legelő csábította őket visszafelé. 

Jókora távolságot tartva, kidőlt fák fedezéke mögött haladtak el mellettem, mintha tudták volna, hogy lesek rájuk, aztán a síkra kiérve sebesen elvágtattak. Talán a dámok is ezt a taktikát fogják követni? Sokáig semmi jele nem volt ennek, aztán a messzeségben megláttam az első átsompolygót.

Többen hasonló módon cselekedtek. Éppen a muflonok útvonalát követték.

Sokáig legelésztek ott, ahová a fáktól nem is láthattam, aztán a többségük visszafordult.

Időközben szép alkonyi fények alakultak és szemből világították át a fák zsenge leveleit. 

Az egyik bika már a felét elhagyta a fejdíszének, a hónap végéig mindegyikük meg fog kopaszodni átmenetileg. Még éppen időben jöttem!

A muflonok útján járók közben már a leshelyem vonaláig értek.

Igaz, hogy közelebb voltak, mint társaik, de félő volt, hogy szél alá kerülnek és szagot fognak. Ezenkívül hiába próbálkoztam volna a rossz terepen a többség irányába jutni, miattuk nem tehettem. 

A lapos esti fények egyre inkább szemből jöttek.

A lassan eldobásra kerülő lapátok megcsillantak az ellenfényben...

... és az állatok arany fénybe öltöztek. 

Ahogyan előre sejtettem, végül a mellém került dámok vettek észre és a többieket is riasztották. Ezzel lett vége a vadászatomnak, amely távoli, de szép fényekkel megrajzolt képeket eredményezett. Ó, ha közelebb lehettem volna!

Hazafelé menet még megcsodáltam egy útszéli kökénybokor esti nyújtózkodását. 

Csodálatos délután volt, köszönöm mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!