Csigamentés

Tegnap reggelre esett egy kevés eső. Csupán a port verte el, de már ennyi is előcsalta a csigákat a rejtekhelyeikről. A kertünk tele lett helyváltoztató puhatestűekkel. Feleségem szerint nagy károkat okoznak a növények megrágásával, ezért nagyon haragszik rájuk. Házas, vagy meztelen fajtájukat egyaránt ellenségnek tekinti és irtja is őket ahogy tudja. Mire észbe kaptam, már egy fél vödörre valót összeszedett belőlük.
Többségük úgynevezett éti csiga, egy kiadós csigapörköltre már elegendő lenne.

Mit tervezel velük? - kérdeztem. Összetaposom őket! - hangzott a könyörtelen válasz. Megszólalt bennem az állatbarát: nem engedhetem, hogy a nejem csigavérfürdőt rendezzen. Hagyd rám, majd kiviszem a leshez és szabadon engedem őket! - tettem meg az ajánlatomat, melyet ő elfogadott. 

Legalább lesz mit fényképeznem ebben a szürke, semmire sem jó időben... Bevillant, hogy most végre megcsinálhatom a "száguldó csiga" fotómat és ettől jó kedvre derültem. Egy halom csigával és képletesen is felcsigázva értem ki a határba a szemerkélő esőben. A "fürge" jószágok alig várták a szabadulást, a leggyorsabbak pár perc múltán már elérték a vödör szélét. Magukra hagytam őket, hátha szétszélednek.

Körbenéztem. Az erdei út melletti  lapu leveleken is bőven akadt jó étvágyú csúszómászó.

A vödörnél eközben a helyzet egyre "fokozódott".

Összegabalyodva ugyan, de még mindegyikük a vödörben, vagy annak oldalán maradt. Mivel a  nyálkásan tapadó jószágokat ki sem tudtam rázni az edényből, egyenként kellett megfognom és kitennem őket a fűre.
Noha a mentőakcióm okán csigavér még közvetve sem tapadt a kezemhez, csiganyál viszont annál több. A vizes fűben törölgettem tisztára.
Közben kitaláltam a csiga "gyorsítás" módszerét és megkezdtem a próbálkozásokat. Íme az eredmény:

Kezdetnek nem rossz, talán még javítok a technikán, hacsak nem leszek túlságosan elcsigázva. :)

Talán így...

Őzek és vaddisznók

Megkezdődött a repce virágzása, sárga színt öltött a környék, ahol őzezni szoktam. Ilyenkor a hajnalok különösen színesek.

A kelő nappal szemben a növény sárga szirmai csak árnyékként mutatkoznak.

A két repce tábla közötti földúton egy őzbak közeledett, de jöttömre megtorpant.

Sokáig tétovázott, de nem tudtam kitalálni, hogy mi is a szándéka? Talán átvágott volna a sárga virágtengeren, vagy le akart pihenni valahol benne?

A jelenlétem megzavarta, végül hosszas tétovázás után a nádfalat áttörve elvágtatott.

A sűrű repce jó rejtekhelyet jelent az őzek számára. Elfekszenek benne és csak néha dugják ki a fejüket a virágok közül.

Ha valaki úgy gondolja, hogy észrevétlenül a közelükbe férkőzhet, csalódni fog.

Azért a táplálkozás kedvéért el kell hagyják a búvóhelyüket és a vetés, vagy a rét nyílt területeire is kénytelenek kijönni.

A jó szélnek köszönhetően, a fűzfák fedezékében sikerült egy legelésző fiatal bakot tíz méternyire becserkésznem.

Egy fa tövénél kuporogtam. Gyanakodott, de nem ismert fel.

Néhány tétova oldallépést tett.

Szaglászta a levegőt, de a szél ezúttal nem segített neki.

Végül az ösztöne parancsának engedve elügetett.

Hazafelé tartva szép kilátás nyílott a híres turai kastélyra.

Még egy érdekes élményem volt az elmúlt héten: disznó lesre indultunk Józsival.

Seres Józsi Nimród díjas festőművész barátom kedvence a vaddisznó. Számtalan szép képet festett már ebben a témában. Azért olyan élethűek az alkotásai, mert a saját fotói alapján festi meg a jeleneteket. Bevallom, engem leginkább a csíkos kis malacok megjelenésének esélye csábított a közös fotózásra, mert a felnőtt disznókat Józsival ellentétben nem túlságosan kedvelem.

Jobb híján egy erdei szóró közelében létesített vadász lesnél álcáztuk be magunkat. Ezekkel nekem az a bajom, hogy fotózáshoz túl messze vannak, és a környezetük is lehangoló. Hiába mutatkoztak már viszonylag hamar a disznók, órákig csak távoli és felejthető képeket tudtunk készíteni. Szerencsénkre egy magányos kan a közelünkben vágott át az erdőn.

A nap végén egy malacos koca is megmutatta magát és kicsinyeit, de sajnos csak távolról és rövid ideig.

Újra a lesben

Hosszú idő után a minap kiültem a lesbe. Szórtam ki magot és egy darab csirkehúst is kitettem. Az erdei pintyek és a zöldikék hamar odataláltak.

A helyileg illetékes fácán kakas a bokorban dürrögött. Hogy kicsaljam, a telefonommal én is kakaskodtam kissé. A féltékenység nagy úr, csakhamar kijött a kakas.

Hívogatta a tyúkjait, de azok nem engedelmeskedtek, így visszabújt a bokorba és ott mondta tovább a magáét. Később a bokor mellett, az árnyékban eljárta a táncát. Bíztam benne, hogy lesz még jobb alkalom és valóban.

A délután folyamán ezt többször megismételte, úgyhogy nem panaszkodhatok.

Az egyik jelenetből készítettem egy animációt. Ez volt az első ilyen próbálkozásom, talán emiatt sikerült örökmozgóra. :)

Egyszer csak vijjogást hallottam és két ölyv penderült be a színre egymással hadakozva. Nyilvánvalóan a hús tulajdonjogáért folyt a harc.

Átmenetileg mindkettő elrepült, aztán némi kivárás után egyikük visszaóvakodott és a másiktól tartva, nagy elővigyázatosan enni kezdett.

Hosszan falatozott, miközben a fácánkakas is visszatért, így egy képre kerülhettek.

A másik ölyv megérkezése végül megzavarta az elsőt, aki jónak látta odébbállni...

...így helyet cseréltek a húsnál.

Helyesebben a hús maradékánál, amely hamar elfogyott és így félrevonult, majd elrepült a támadó is.

Amint a képek mutatják, eseménydús délutánt töltöttem a lesemnél, ahol hiába a vízzel telt itató, a madarak azt még nem vették használatba. Pedig már alig várom a vizes kalandokat!