Új év kezdetén

Az ünnepek tespedése után jól esett újra kimozdulni otthonról. Ez évi első fotós túránkra Tamással indultunk el szombaton hajnalban. Szokott helyeinket jártuk be a szigeten. Nem sok eredménnyel. Napkelte táján, már a terepen az ég szépséges színeit csodálhattuk meg.

Rudliba állt őzekkel találkoztunk, de túl messze voltak jó kép készítéséhez. Végül a Duna egyik nyúlgátjánál gémek, kacsák és kormoránok sokaságára bukkantunk. Közülük csak a távol ülő kormoránok bírták türelemmel a közeledésünket, így még elcsíphettük, amint ők is szárnyra keltek.

Másnap hajnalban ott akartunk sátrat állítani, de a havazást váltó eső elvette ettől a kedvünket. Majd máskor bepótoljuk!

Turára visszatérve első utam a baglyok valamikori fájához vezetett, amely sajnos továbbra is madarak nélkül árválkodik.

A kis énekesek etetőjének feltöltésekor húst tettem ki a régen látott ölyvnek. Harmadnap délutánjára terveztem a kiülést, de az időjárás közbeszólt, mert akkorra borús időt jósoltak. A másnap délelőtti gyönyörű napsütés láttán viszont nem tudtam otthon maradni. Síri csend fogadott a lesnél, sőt, a húst is érintetlenül találtam, azaz nem járt ott az egerész. Kedvetlenül üldögéltem rejtekhelyemen, mert még a cinkék sem jártak a magra, inkább a fenyőfákon keresgéltek. Úgy látszik, a tavaszias időben minden kosztosom másfelé jár! Talán nincs is értelme maradnom...

Mentő ötletként eszembe jutott, hogy az ölyv hangjával próbálkozzam. Mit veszíthetek? Talán, ha tíz percig hallgattam a telefonom vijjogását, amikor a közelből válasz érkezett. Csak a szajkók utánzása! - gondoltam, de folytattam a lejátszást. És meg is jelentek a matyik a húsnál. Ahogyan szokták, egymást váltva tépkedték azt.

A válasz vijjogás nem maradt abba, hanem vándorolt. És egyszer csak hirtelen megjelent az ölyv.

Ült a húson, de nem kóstolta meg, sőt pár pillanat múlva elrepült. Felismertem, hogy valószínűleg a közelben vijjogó vetélytárstól tart. Gyorsan leállítottam a hangot, hogy megnyugodjék, merthogy nem ment el, a közeli fán foglalt helyet. Jöttek a szajkók és mohón táplálkoztak. Tudtam, hogy ez újabb beszállást fog kiváltani, merthogy az ölyv félti a sajátjának tekintett zsákmányt. Úgy is lett.

Csakhogy most sem maradt sokáig, ismét elrepült. Nem baj, majd visszajön! Többször át is repült, de nem szállt le. Úgy gondoltam, hogy nem éhes, de a szajkókat azért szeretné távol tartani. Az újabb landolásra már jobban készültem, de sajnos a legszebb pillanatot csak így sikerült rögzítenem.

Azért akadtak használhatóbb képek is.

A madár megnyugodni látszott, de még mindig nem evett.

Ehelyett ismét a levegőbe emelkedett. Sikerült elkapnom.

A szemtelen szajkók a főnök távollétében már elpusztították a csali felét. Kisvártatva, más irányból újra megjött a ragadozó. Közben a fácánok is megjelentek, de velük most nem törődtem.

Ekkor az ölyv végre elkezdett táplálkozni. Úgy evett, mint aki nem éhes, de a húst mégsem engedhette át a mátyásoknak!

Az utolsó falat alig ment le a torkán.

Miután mindent befalt, már nem volt értelme maradnia. Hazafelé menet láttam, amit megszokott fáján jóllakottan, nyugodtan pihen.

Úgy látszik jó ötlet volt a vijjogással felidegesítenem, mert szép akciókat produkált.

Hát így indult számomra az év. Kezdetnek nem rossz!