Hátraarc

Kénytelen voltam feladni a korábbi téli lesemet, mert embermagasságú gaz verte fel a teljes előterét. Igaz, hogy már a nyáron megalkudtam egy ismeretlen kaszás emberrel, aki ott lődörgött a közelben, előre ki is fizettem, de az ürge jót röhögött a markába, eltűnt és hagyta tovább nőni a gazt. Később még egyszer összefutottunk, akkor azzal védekezett, hogy ellopták a kaszáját. Szegény ördög, örülhetett a szerencséjének, amiért ilyen magamfajta balekkal hozta össze. Tény, hogy óvatlanul jóhiszemű voltam, de hittem az adott szó becsületében. Sebaj, fátylat rá, ettől nem lettem szegényebb ( és valószínűleg ő sem gazdagabb ).

Így aztán félig-meddig új helyszínen, új reményekkel készülök a téli szezonra. Azért csak félig, mert az itatós lesemből hátrafelé nyitottam kilátást,( ablakot vágtam az ajtóra ) és így a ritkás náddal benőtt berekre látok. Igaz, hogy erős napsütésben többnyire ellenfényre számíthatok, de így talán érdekesebbek lesznek a felvételeim.

A szoktató etetés egyelőre csak a szajkókat és az ölyveket mozgósította.