Vissza a természethez

Hosszú idő után ültem ki tegnap a lesbe. Már nagyon vágytam rá! A csodás napsütést látva hat ökörrel sem tudtak volna  otthon tartani. Az elmúlt napok etetései visszaszoktatták hűtlenül elhagyott madaraimat és bár újak nem jelentkeztek, legalább a régiek ismét megmutatták magukat.

És ez még nem minden! Karcsi, fiatal fővadász barátom jelezte, hogy szép szarvasbikák járnak be a szóróra, méghozzá fényes nappal! Nosza, több se kellett, a sebtében bekapott ebéd után a vadászház felé vettem az irányt. Annak különösen megörültem, hogy a korábbi havazás maradéka még tartotta magát a völgyben.

Kiszórtam a vödörnyi kukoricát és alig bújtam be a kuckóba, a bikák máris megjelentek.

Békésen szedegették a takarmányt a fagyott hó tetejéről.

Még az árulkodó, feléjük fújó széllel sem törődtek.

Szokatlan gyanútlanságukat és közelségüket kihasználva igyekeztem portrékat készíteni a koronás főkről.

A máskor oly félénk állatok ezúttal teljes két órán át sétálgattak előttem és hagyták magukat fényképezni, méghozzá nappali fényben! Nem zavarta őket sem a változó irányú szél, sem a fényképezőgépem kattogása. Csak akkor távoztak, amikor már magam is megelégeltem a fotózásukat. Szép trófeákat szereztem, méghozzá fegyvertelenül. Akár a falra is kitehetném ezeket a képeket és jobban mutatnának, mint a lelőtt bikák kikészített, porosodó agancsai.

Kivételes élmény volt, álmodni sem lehetett volna szebbet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt átélhettem. Köszönöm!