Ölyvek a hóban

A hétvégi kiadós havazás fehérbe öltöztette a turai tájat, beleértve a lesem környékét is. A vastag hólepel jótékonyan befedte a száraz füveket, kórókat és elfogadható hátteret biztosított a remélt ölyves képeimhez. 

Régóta vártam már ezt a lehetőséget és bár csak bágyadt fény szűrődött át a felhőkön, bizakodva lestem a ragadozó madarak megjelenését. Igen, legalább két ölyvet és némi civakodást képzeltem el magamnak. Az első madár hamar megjelent és leült a beszálló tuskóra, ahonnan egykettőre kiszúrta a hóban rögzített csirkehúst. Sokáig egymagában, békésen, zavartalanul falatozott. Kezdtem aggódni, hogy ismét csak egy magányos példányt fotózhatok. Árgus szemmel figyeltem a viselkedését, tudván, hogy védelmezni kezdi a zsákmányát, ha vetélytársa akad. Szerencsére egyszer csak ráborította szárnyait a húsra, megérkező fiatalabb fajtársa pedig a tuskóra telepedett és figyelt. Panaszos hangokkal kéregetett, de az öreg önként nem engedte át a koncot. A fiatal madár egy idő után összeszedte a bátorságát és megtámadta társát, de rövid csata után végül megfutamodott. Az öreg tovább tépkedte a húst, de a második támadást már megelégelte és  jóllakottan távozott. A fiatal is teletömte a begyét, majd a kiszabadított maradékkal elrepült. Hát, ennyi volt a kaland. A képek kicsivel több szerencsével jobbak is lehettek volna, de én ezekkel sem érzem csalódottnak magam.