Még mindig szarvasok

A közmondás szerint egyszer van Budán kutyavásár! Józsival együtt mi sem tudjuk, hogy lesz-e más évben is ilyen szerencsénk, hogy bőgés idején bejuthatunk a vadászterület szívébe. Igyekszünk is minden alkalmat kihasználni, bár nekem más elfoglaltságaim miatt ez a szerdai volt az utolsó lehetőségem. 

Józsi ismeretségei aranyat érnek, most is szerzett egy készséges vadőrt, aki terepjárójával felvitt bennünket az ígéretes vadászterület közelébe és így nem kellett a szuszogtató és a keddi esőtől felázott meredélyen egy órán át kapaszkodnunk.

Már a kocsiból láttunk egy fák között elsuhanó bikát és pár tehenet. Fotózásukra nem volt semmi esélyünk. Pár száz méter gyaloglás után már fent ültünk a magaslesen. Bár még korán volt, éppen akkor nézett ki a sűrűből pár tehén. Vadkörtézni akartak, de nyomban vissza is riadtak. A kavargó szél elárult bennünket. Mást nem tehettünk, vártunk és Józsi szélirány jelző madártollának mozgását figyeltük. Bizony sokszor lendült rossz irányba.

Közben körülöttünk bőgni kezdtek a bikák, de hiába múlt az idő, várakozásunk ellenére a hangok nem közeledtek. Egyszer aztán végre megjelent néhány tehén és a rét legzöldebb sarjadékát kezdték legelni.

Ez már jó jel, mert hamarosan jöhet utánuk a bika is!

És csakugyan, némi késéssel megjelent a koronás fő is a réten.

Örömmel állapítottuk meg, hogy gyönyörű agancsú, szép példány. Az ő ivadékai sem fogják rontani az állományt. :)

Közelített a tehenekhez, de azok már gyanakvóan felfigyeltek.

Talán mégis maradnak! - reménykedtünk, miközben a gépeink kattogtak.

Ez a zaj talán nem lett volna még baj, de valószínűleg szagot fogtak. A tehenek máris megfordultak.

A szerelmi lázban égő, elvarázsolt bika talán nem is értette a sietség okát, mindenesetre fordult ő is...

és követte háremhölgyeit.

Ugyanott távoztak, ahol előzőleg megjelentek.

Feltűnően rövid volt a vendégszereplésük. Az expozíciós adatokból utólag visszanézve a tehenek kettő, a  bika mindössze egyetlen percig volt jelen a színen! Lehettünk volna  szerencsésebbek is!                                                  

Újabb fél óra várakozás után a tehenek újra kimerészkedtek, de már jóval messzebb, a túlsó magasles mögött vonultak át a bika  kíséretében. Később egy fiatal bika is ott vonult el két tehénnel.

Pár perccel a tervezett indulásunk előtt még kijött két tehén a szürkületben, de csak egy bikuci kísérte őket.

Elégedetten ereszkedtünk vissza a völgybe. Egy dagonya mellett vezetett az utunk. A sötétben is felismertük egy nagy bika alakját, amint a sárgödörben álldogált. Az ő bőgését hallhattuk a hátunk mögül a lesen ülve. A tehenei jöttünkre már eliramodtak, de a bika még várt egy kicsit, aztán ő is utánuk eredt. 

Ezzel a fotózással valóban véget ért számomra az idei szarvasbőgés. Sok szép élménnyel gazdagodtam, szerény fotóim segítenek ezek későbbi felidézésében. 

A legszebb ezévi élményemről nincs fotó, de itt, a naplómban megpróbálom leírni, hogy évek múltán is felidézhessem.

Még a bőgés kezdetén történt, hogy a teljes sötétség beállta után Budapestről hazatérve Valkó felé autóztam. Szerettem volna bőgést hallani, letértem hát arra az útra, amely egy elhagyott vadászházhoz vezetve mélyen betér az erdőbe. Felkapcsolt reflektorral mentem, nehogy elüssek valamit. Még ötszáz métert sem haladhattam, amikor egy szarvasbika keresztezte az utamat. Húsz méterre sem lehetett. A völgy felől tartott a meredély felé. Az út menti széles árkot egyetlen könnyed szökelléssel ugrotta át. Az erős fénnyel megvilágítva valósággal úszott a levegőben. Micsoda páratlan erő és szépség volt ebben a mozdulatban! Ezt a pillanatot kellett volna valami maradandóbb módon megörökíteni, mint az én múló emlékezetem! 

Megigézetten állítottam le a kocsit és percekig csak erre a gyönyörű képre gondoltam. És közben a távolban fel-felzengett néhány bika vágyakozó bőgése.

Végezetül úgy illik, hogy innen is köszönetet mondjak Károlynak és Józsefnek, hogy a jóvoltukból én is részese lehettem a természet egyik legszebb őszi ünnepének, a szarvasbőgésnek.