A csirkefarhátas bácsi

Az ölyvek beszoktatása céljából azóta használom ezt az olcsó hús féleséget, mióta a lest felállítottam. Eleinte nem is fogyott, de aztán rákaptak a madarak és gyakran kell pótolnom a bekebelezett csalétket. Csak pár éve költöztem ide és sok időt töltünk a másik lakhelyemen.Vásárlásainkat is általában heti gyakorisággal Budapesten intézzük, viszont a csikefarhátért a helybeli, csili-vili szupermarketet keresem fel, méghozzá kora reggel, útban a les felé. Oda pedig nem gálaruhában és frissen borotváltan megy az ember. Viseltes pufikabát, fejbe húzott kötött sapka, sáros hótaposó az öltözékem. Így állok a húsos pulthoz és kérem a mindenkori egy-két darab csirkefarhátamat. Soha semmi egyebet. Az eladónők már biztosan megsajnáltak. Szinte hallom, ahogy kibeszélnek: "-Láttad, ma is itt volt a csirkefarhátas öreg! -Szegény, biztosan nem telik neki másra!" Egyszer megláttam a sajnálatot a kiszolgáló hölgy szemében. "- A...a...a kutyának lesz..."- mondtam enyhe zavarban. Hát még, ha bevallom, hogy valójában az ölyveknek, akkor tán még bolondnak is néz.

Kíváncsi vagyok, mikor fog figyelmeztetni egy jóakaróm az illő társadalmi megjelenés fontosságára? :)

Csodacsíz

Sietek előre bocsájtani, hogy ezúttal idegen tollakkal ékeskedem. Az alábbi kis videót Tamás barátom küldte át nemrégiben. Ő készítette a horányi kerti etetőjénél a mobiltelefonjával.

A főszereplő vadmadár fajtársaival ellentétben olyan szelíd, hogy nemcsak, hogy kézből eszik, de még simogatni is hagyja magát. Bevallom, soha nem láttam még ilyen csodát. Megkértem a szerzőt, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy közreadhassam a felvételt, hiszen ez olyan különlegesség, hogy feltételezhetően olvasóim és más madárbarátok is szívesen fogják megtekinteni. Ezúton is köszönöm!

Kuthán Tamás felvétele.

Alkony a révnél

Az alábbi néhány kép azért készült, mert orrhosszal lemaradtunk a kompról és a következőre húsz percet kellett várnunk. Ezt az időt használtam fel egy kis fotósétára.

Hóban turkálók

Az egyre sikeresebb vadfestő, Seres Józsi barátom megint beszerzett egy jó helyre, egy rendszeresen töltött és ami a fő: viszonylag jól megközelíthető vadetetőhöz. A helyi vadászok szerint gím- és dámszarvas, muflon, őz és vaddisznó jár oda, ennek megfelelő izgalommal és várakozással közelítettük meg a leshelyet. A távoli nagy fa alatti szórón már kinn is voltak a disznók.

Sajnos, alig szedtük elő a gépeinket, máris havazás kezdődött, de nem az a szép, látványos, nagypelyhű, hanem aprószemű dara, amely éppen csak arra jó, hogy a fotózást nehezítse.
Egy jóllakott magányos kan átballagott a réten és a túloldali erdőbe vette be magát.

Aztán egy koca vezette végig malacait az erdőszélen a mögöttünk elterülő cserjésbe.



Közelebbi kép is sikerült róla.

Hallottuk, hogy mögöttünk csörtetnek és turkálnak, nyilván makkot kerestek. Kisvártatva ismét előkerültek, le sem tagadhatták volna, hogy a hó alatt keresgéltek.

A disznók fotózásával el is telt az idő, lassan szürkült és Józsi szavaival élve "a lábunk is mosolyogni kezdett már a csizmában". Más vadra hiába is vártunk volna, mert a fotózáshoz már nem volt elegendő világosság, így aztán hazafelé vettük az irányt. Azért néhány szarvas megmutathatta volna magát!...

Csalóka idő

A ködös enyheséget a hét végén napsütéses hideg váltotta. A tiszta idő délutáni sétára csábított. A kék eget bárányfelhők cirmozták, melyeket később az esti sugarak rózsaszínre festettek. A horányi erdőben szinte már a tavasz közeledése volt érezhető. Aztán a hétfő reggeli hóesés kijózanított...

Törzsvendégek

Az alábbi madárkák állandó vendégeim az etetőnél. Örülök, hogy ők legalább rendszeresen látogatnak, de azért másokat, ritkábban látható jómadarakat is szívesen látnék a vendéglőmben. :)

Ködfotózás

Hát, ha van időjárás, amely alkalmatlan a fotózásra, akkor az olyan, mint amilyen a mai volt. Egy nehezen megszerzett belépési engedély birtokában mégis körüljártuk a hatvani cukorgyári ülepítő tavat.

Sajnos, jobbára csak kacsákkal találkoztunk...

azokkal is inkább csak röptükben.

Ezen kívül csak a ködös nádast volt alkalmunk fényképezni.

De abban egyetértettünk, hogy ide majd vissza kell térnünk szebb időben.

"Arculatváltás"

Nagyképű cím, pedig csupán arról van szó, hogy szeretném egy kicsit tetszetősebbé tenni a naplómat. Egyes barátaim szerint ugyanis túl öreges volt az elmúlást idéző naplemente és a gyászos háttér.

Bár a koromat bátran vállalom, most mégis az az ötletem támadt, hogy az ez évi, állatfotóimból összeállított fali naptáram képeit fogom havonta cserélgetni a fejlécben és a háttér feketeségéből is visszaveszek egy hangyányit, hátha "fiatalosabbá" válik ezáltal e becses mű pofázmánya. :)

Szemen szedett képek

Az erdei lesemnél készült eddigi képeim közül minden bizonnyal az ölyves sorozat viszi a pálmát. Emellett azonban kerültek a memória kártyámra más, talán nem annyira látványos, de mégis érdekes fotók. A cím magyarázatául jegyzem meg, hogy egyrészt ezeket szó szerint a napraforgó és kukorica szemeknek köszönhetem, másrészt most ezekből válogatok, szedegetek.

Itt van mindjárt az első kép: az etetőről a madarak által kivert napraforgó a mezei pocoknak is kívánatos táplálékot jelent. Elő is bújik a hó alól, majd kellő körültekintés után villámgyorsan kiszalad egy közeli magért.

A hó alatti járatán közlekedve máshol is próbálkozik. Vagy talán ez már egy másik?

Talán nem mutatkozna, ha tudná, hogy az etető üzemeltetője a számára halálos veszélyt jelentő egerész ölyveket is a közelbe csalogatja? :)

Ez a szép hím zöldike fajtájának eddigi egyetlen képviselőjeként tisztelte meg jelenlétével az etetőmet. (Legalábbis, amikor láthattam.)



A mezei veréb már jóllakottan nézi a teli etetőt.

A vörösbegy többnyire a földön keresgélt, csak a fotó kedvéért ült, vagy inkább magát jól kihúzva állt be egy pillanatra az ágra. A meglepett fotósnak ideje sem maradt, hogy egy kissé visszazoomoljon. :)

Korábban sokáig nem sikerült lefényképeznem az óvatos szajkót, vagy más néven mátyásmadarat. Bezzeg ezt az etetőmet egy öt példányt számláló banda rendszeresen látogatja és hagyják is magukat fotózni. Van, hogy a falánk madarak egyszerre 8-10 kukorica szemet is a torkukba gyömöszölnek és titkos rejtekhelyükre szállítanak. Egyikük az alábbi képen egy kicsit megpihent a szorgos gyűjtögetés közepette.

A mostani esős, fényszegény, fotózásra alkalmatlan időben mi mást is tehettem volna, mint hogy képeket válogattam a számítógépemről, de most befejezem. Egyelőre vége a szemezgetésnek...

Színek a szürkeség után

A több napja tartó ködös borongást megtörve végre pár órára felszakadoztak a felhők és mögöttük megmutatkozott az ég kéksége is. Az alant járó nap persze nem maradt sokáig, búcsúja közben sárgára, majd vörösre festette az égboltot.

Ölyvek a lesnél

A közelgő olvadás híre arra késztetett, hogy még készítsek néhány havas képet a lesnél. Az első két órában semmi különös nem történt, csak a megszokott vendégek látogatták az etetőket. Ölyvekre vártam. Vijjogásukat már a fejem felett hallottam, de leszállni nem akartak. Mintha csak az állóképességemet kívánták volna próbára tenni. Tíz óra tájban már a hazatérésre gondoltam, amikor végre megtört a jég és leszállt az első ragadozó madár. Később a társak is megjöttek, a legforgalmasabb időszakban egyszerre öten is voltak. Szerettem volna egy kis csetepatét látni, de tisztelettudóan hagyták, hogy a rangidős jóllakjék a csirkéből. Az kis idő múltán békésen átadta a helyét. A türelmetlenebbek elrepültek, hogy máshol próbáljanak szerencsét, de aztán mégis visszaszállingóztak. Két órán keresztül fotóztam őket, cserélnem is kellett a memória kártyámat. Végül kénytelen voltam előbújni és megzavarni békés falatozásukat, hogy le ne késsem a saját ebédemet. Élvezetes kaland volt.

Több kép:

Ölyvek

Vadlúd sokadalom

A Kis-Balaton környékén több hatalmas vadliba csapattal találkoztunk. Amennyire megfigyelhettük: napközben a kukoricásokban táplálkoztak, éjszakára viszont a jégen kerestek biztonságos szállást.