Cserkelés a vízben

Pénteken korán indultam útnak, egy jónak látszó tervvel. A virágzó repceföld kínálta lehetőségeket szerettem volna kihasználni néhány jó kép erejéig. Elég messzire mentem, oda, ahol őzekre számíthattam. Jó lett volna egy szép bak a sárga virágok között. Láttam is őzeket, de nem akartak a repcében szerepelni, elkerülték azt. Mindössze egy fogolypár feltűnése okozott némi izgalmat, de a gyenge fényben menekülő madarakról csak rossz képeket készítettem.

Később gabonaföld mellett vezetett az utam, a nap szemből sütött. Harmatcseppek csillogtak a fűszálakon. Egy ázott bundájú tapsifüles kiváncsian pislogott rám a zöldből.

Sokáig döcögtem még a poros földúton, mire beláttam, hogy errefelé reménytelenül próbálkozom. Visszafordultam, és a róka kotoréknál tartottam terepszemlét. A kis rókák - ha ott vannak - lassan elő fognak jönni. Tavaly ilyenkor már apró lábnyomokat láttam a homokban. Most sajnos még nincsenek ilyen jelek, sőt a rókavár egyes járatait beomlasztva találtam. Kétséges, hogy fogok-e itt idén rókakölyköket fotózni?

Ilyen sikertelenség után legjobb lesz, ha a csodaréthez megyek vígasztalódni - gondolom. A rossz földút mellett vadgerlék szedegetnek. Egy pár. Ahogyan közelítek hozzájuk, felrebbennek, de szerencsémre csak egy útmenti fácskára, ahol mindkettőjüket lefotózhatom.

A csodaréten még mindíg bokáig süllyed a vízbe a gumicsizmám. Egy vemhes suta és egy bak legelészik úgy ötven méterre háttal nekem. Óvatosan indulok feléjük, vigyázva, hogy ne csobbanjanak a lépéseim. Nem jó a háttér és az állatok nagyrészt a hátsó felüket mutatják.
Még hordozzák sötét téli bundájuk maradékát.

A fele távolságot ledolgozom, de hol egyikük, hol másikuk van árnyékban, vagy takarásban. Ha felém néznek, megmerevedem. Közben kattintgatok, de már akkor látom, hogy felejthető képek lesznek. Az őzek végül észrevesznek és megugranak. Nem is nagyon bánom.

Figyelmem a rét felett szálldosó bíbicek felé fordul. Készítek néhány röpképet. Nem jobbak az előzőleg készítetteknél. Aztán hirtelen egy eddig itt nem látott madár repül felém. Piros lábú cankó - ha nem tévedek. Gyors sorozat és már az enyém. Hallom is a cankók jellegzetes hangját, de a földön nem vagyok képes felfedezni őket.

Az egyik fűzbokorban fülemüle énekel. Percekig állok és keresem a hang forrását, de még csak meg sem pillanthatom a bújkáló madarat. Visszafelé gázolok a dús növényzettől nem is látható vízben, amikor látom, hogy az előbb megriasztott őzek az elválasztó sövényen keresztül a szomszéd rétre tartanak.

A ritkás nádból egy kismadár szinte veszekedőn szól rám. Megvárom, amíg a nádszálon a bokrok szintje fölé tornázza magát. Foltos nádi poszátának nézem. Hangosan énekel, majd felrepül a magasba és szárnyait félig összekapva függőlegesen leejtőernyőzik a nádszálak közé a fészke közelében.

Egy szárazabb füves területen két nyúl intim közelségben. Amint óvatosan feléjük lépkedek, láthatólag tanácstalanok, elfutnának, de mi lesz a párjukkal? A fiú a lányra vár és viszont. Végül győz az életösztön, futásnak erednek és ekkor előkerül egy harmadik nyúl is. Együtt futnak, majd távolabb nagy hajcihő kezdődik, melynek minden bizonnyal bő (nyúl)gyermekáldás lesz a következménye.

Immár harmadszorra pillantom meg az őzeket. Ragyogó ellenfényben legelésznek. Szorosan a nádfal mentén gázolok feléjük. Kíváncsi vagyok, mennyire tudom becserkészni őket? Később már csak a sutát látom, a bak talán lefeküdt valahol. A "kismama" biztonságban érzi magát, nyugodtan legel, csak néha emeli fel a fejét. Ekkor mindíg megállok, majd csak akkor közelítek, amikor ismét átadja magát az evés élvezetének. Már csak húsz méterre lehetek, amikor gyanússá válok. Az őz egyenesen rám néz, de mivel nem mozdulok, nem szólal meg benne a vészjelzés.

Talán percek is eltelhetnek, ahogyan mindketten kővé meredten állunk. Ekkor a suta megfordul és minden sietség nélkül elindul, távolodik. Nosza, én is megindulok utána. Valószínűleg óvatlan lehetek már ekkor, talán megcsobban a víz a léptemtől, mert egyszercsak az őz hanyatt-homlok menekülni kezd, jókora vízfüggönyt csapva maga után.

Látható a képen, hogy a menekülő őz futás közben hátrafelé fülel. Ez lehetett végső lebukásom magyarázata is. Már a képeket néztem vissza, amikor az elfelejtett bak is előkerült és a sutája után eredt, nem kisebb fröcskölést rendezve annál. A váratlan jelenetről már sajnos lemaradtam, de ezt a vízben cserkeléses kalandot sokáig nem felejtem el.