A partról a repcébe

Szerdán ismét korán keltem. A Galgánál akartam szétnézni. Bosszantott, hogy a békák még mindíg másfelé járnak, pedig kedves állandó olvasóm, stiglinc jóval korábban arról értesített, hogy az ő kerti tavacskájukban már az új békanemzedék cseperedik. Békazenét hallok reggel és este is, de idén mindeddig még csak nem is volt módom megpillantani egyetlen kétéltűt sem. Nyilván a sekélyebb, könnyen melegedő talajvizeken tanyáznak, azoknak is a legközepén és kárörvendően figyelik az öreg természetfotóst, aki gumicsizmájában a süppedősben gázol, egy szépséges békaportré készítésének reményében.

Békát ezúttal sem, de a nádra kiült lelkesen éneklő nádirigót többet is találtam.

A part egyes részein kinyílott egy érdekes lila virág, amely az ellenfényben szinte tündökölt. A nevét sajnos nem tudom, megkérdezhetném a neten a hozzáértőktől, de úgyis elfelejteném. Már annak is örülök, hogy az állatok, madarak nagy részét tudom azonosítani. Virágokkal már nem kezdek...

Megcsodáltam még, hogy az általam tévesen juharnak nevezett kis cserje már most kihozta vörös színben játszó propeller termését.

A Galga töltésén a folyásirányt követve autóztam. A magasra nőtt fű a kocsi alját súrolta, de jól lehetett haladni. Aztán a töltés megmagasodott, mindkét oldalán meredekre váltott. Megfordulnom már nem lehetett, előre kellett menekülnöm. A lapályon magányos nemeskócsag vadászott, de sajnos túl messze, fácánok húzódtak távolabb a motor zajára, csak egy párocska volt még elfogadható közelségben, amikor beértem őket.

A töltésen megfordulni meg sem kísérelhettem, de a távolban már feltűnt egy út gépkocsi forgalma, így felfedező utamat némileg nyugodtabban folytattam előre. Sorompó szerencsére nem volt, így a jászfényszarui hídnál el tudtam hagyni a töltést. Zsámbokon keresztül Tura felé kanyarodtam. Virágzó repce táblák szegélyezték az utat, az egyiknél lehajtottam a földútra.

A látványon túl a repce jellegzetes édeskés illata gyönyörködtetett. Sárga billegetők repkedtek a tábla fölött. Sárga madarak a sárga virágözönben. Vajon csak véletlen, vagy a rejtőzésük okán kedvelik a repcét? Mindenesetre sokan voltak. Egyikük megvárta, amíg lefényképezem.

A napsárga virágáradat a természetfotósok kedvelt háttere. Festői díszlet lenne szép állatfotókhoz. Tamás barátommal gyakran tréfálkoztunk, hogy például a dámbikák is beállhatnának szügyig a repcébe, hogy szép képet készíthessünk róluk. Sajnos, nincs semmi szépérzékük! :) Még őzet is nehéz elkapni a virágok között, az állatok inkább csak rejtőzködnek a repcében, mint ezeken a tavalyi képeimen.