Napok óta egyhangú szürkeség untatott. Hogy kimozdulhassak a lakásból, kitaláltam, hogy megnézem a közeli galgahévízi víztárolót. A tavalyi télen a hosszan tartó hómentes nagy hideg erős és sima jégpáncélt vont a tóra, ahol a környékbeliek - és köztük én magam is- urasan korcsolyázhattak. Idén nem volt ilyen jó lehetőség.
A mostani jég már erősen olvadt, rámerészkedni oktalanság lett volna. A tó feletti pára sejtelmessé tette a tájat. Ahogyan a költő írta:
"Tar ágak-bogak rácsai között kaparásznak az őszi ködök..." ( megjegyzem, most még a tavasziak is...)
Még sohasem fotóztam ennyire szürke tájat, de az ilyen képeknek is van egy sajátos hangulata, költőisége. Elismerem, ez kissé unalmas, szomorkás és mélabút árasztó, de egy naplóban nem lehet csak a verőfényekről írni- ugyebár!
Egy órát sétálhattam a tó körül, témát keresve és kattintgatva.
Talán maga a köd is elcsodálkozott kitartó érdeklődésemen, mert hálából olyan ajándékkal lepett meg, melyet csak ő képes elkészíteni...
Hirtelen ámulva láttam, hogy a lábam előtt, a fűben egy valóságos ékszer hever!
Még sohasem fotóztam ennyire szürke tájat, de az ilyen képeknek is van egy sajátos hangulata, költőisége. Elismerem, ez kissé unalmas, szomorkás és mélabút árasztó, de egy naplóban nem lehet csak a verőfényekről írni- ugyebár!
Egy órát sétálhattam a tó körül, témát keresve és kattintgatva.
Talán maga a köd is elcsodálkozott kitartó érdeklődésemen, mert hálából olyan ajándékkal lepett meg, melyet csak ő képes elkészíteni...
Hirtelen ámulva láttam, hogy a lábam előtt, a fűben egy valóságos ékszer hever!
Az "ékszer" alapját madártollak, gyémántjait a ködből kicsapódott vízcseppek alkották.
VálaszTörlés