A madáretetőm vendégei

Horányi kertemben a tél kezdetétől madáretető működik. A betérő madárkák állandóan találnak itt napraforgómagot, tört diót. A cinkék a legélelmesebbek, még szinte az etető mellett állok, de már bereppennek, villámgyors mozdulattal felkapnak egy szem szotyit, berepülnek vele egy biztonságos, karvalytól védő sűrű bokorba. Az ágon ülve két lábukkal megtartva a szemet, szétkopácsolják a héjat, hogy a puha bélhez jussanak.
Különleges vendégek az őszapók. Csapatostul járnak, szeretik a kókuszhéjban tálalt, zsírral összegyúrt napraforgómagot. Egyszerre többen is csimpaszkodnak a himbálózó etetőn. Jóllaknak, aztán hirtelen továbbállnak, s talán csak másnap lesznek újra láthatók.
A cinkék pergőtüzének rövid szüneteiben a kertben lakó vörösbegy bátorkodik némi élelmet csenni a terített asztalról, de riadtan rebben el, ha a cinkék ismét rohamoznak. Behúzódik a közeli bokrok alá és onnan várja a következő alkalmat.
A csuszka hatalmas lendülettel érkezik, csak úgy fröcsög a sok szotyi erős csőrének gyors csapásai nyomán. A héj nélküli napraforgóbelet keresi. Van úgy, hogy két-három maggal a csőrében távozik.
Az elhúzódó zord tél a lakott területekre szorítja be a csapatostúl járó fenyőpintyeket, zöldikéket, tengeliceket, csízeket és a szigorú tekintetű meggyvágókat. Ők főként a földön, a levert magok között szedegetnek, de az etetőn megülve harciasan védelmezik a sajátjuknak tekintett élelmet. Ilyenkor nem ritkák a verekedések sem.
A feketerigó egyéb élelem hiányában a napraforgóra is ráfanyalodik és ha beül, nem tűr meg más madarat az etetőn.
Az óvatos szajkó rekedt hangján rikoltozik, ölyvet utánozva vijjog, vagy macskahangon nyávog, netán izgalmában nyöszörgő hangokat hallat, mielőtt az etetőre libben, de az első gyanús neszre, mozdulatra máris szitkozódva távozik. Imádja a diót, földimogyorót, amiből egyszerre többet is képes a csőrébe gyömöszölni, de a napraforgót sem veti meg.
A hivatalosan fakopáncsnak nevezett harkály elsősorban a dió miatt jelentkezik, de nagyon szereti a már említett zsíros napraforgót is. Sokszor negyed órán át csimpaszkodik a kókuszon, miközben a zsírban vájkálva nyalakodik.
A hétvégén váratlanul egy ritkán látható fakusz is vendégünk volt. Meglepett, hogy ő is szereti a napraforgót.
A sok kismadár nyomán a karvaly is belátogatott már a kertembe. Jelenléte onnan tudható, hogy a lárma varázsütésre megszűnik, a madarak villámgyorsan a bokrok biztonságos rejtekébe húzódnak és hosszú percekig nem mutatkoznak. Legutóbb erre a jelre kezdtem körbetekinteni leshelyemből, hogy a karvalyt megpillanthassam, de csak a zsákmány nélkül távozó gyönyörű ragadozómadár elsuhanó szürke árnyát láthattam. A fotómelléklet egy korábbi képem.