Mindegyik a kukoricásban bujkál? A sípomat is hiába fújtam, egy bak sem akarta kidugni a fejét. Egyik reggel két órai mászkálás után már éppen reményvesztetten haza indultam volna, amikor mégis tettem egy újabb kísérletet és visszatértem vándorutam kezdetéhez.
A magasra nőtt gazok és virágok között egy kis bak bóklászott.
Gyorsan lekuporodtam és megszólaltattam a hívó hangot. A bakocska felfigyelt...
... és megindult az irányomba a virágok sűrűjén át. Nagyszerű érzés volt látni, hogy sikerül megtévesztenem.
Óvatosan jövögetett, én meg csak halk hanggal biztattam. Közben próbáltam élesre állítani a bujkálva közeledő állat szemét a zavaró virágrengetegben. Gyere még, gyere még! - szuggeráltam, de idő előtt megugrott. Egy kis nagyítással mégis tetszetős kép sikeredett.
Végre megtört a jég! És csakugyan: két másik bak is a közelembe került a hívásomnak engedelmeskedve. Naná, hogy a pici agancs kezdeményű gombost sikerült lekapni menekülése közben, nem a nagyobbat!
Aznap este még összefutottam egy szép bakkal. Egy nyiladékból kilépve majdnem összeütköztünk.
Ismét új napra virradtunk. A sárga virágmező végénél tettem le a székemet és onnan küldtem a hívó hangot. Egy gida állt fel és tett néhány lépést irányomba, mire egy szép bak rontott elő a bokrokból. Egyenesen a gidához tartott, megszaglászta és mindjárt vissza is tért a suta sűrűbe vezető nyomához.
A kicsi utánaugrott, mert egy idegen bak érkezett. Nagy érdeklődést tanúsított a csalogató hang iránt és nagy örömömre kellemes közelségbe jött.
Estefelé azon a helyen próbálkoztam, ahol előzőleg bálák között fotóztam őzeket. Azóta a nagy széna gurigákat elhordták, a rétet virágok és ritka nád borította. A nádfal árnyékába ültem, a hátam mögül ragyogó fényt ontott a hanyatló Nap. A sípolásra szemből kirontott a már többször látott nyurga agancsú bak és gyorsan közeledett. Csakhogy képtelen voltam élességet állítani a sok nádszál és virág miatt és a bak felfedezett. Méltatlankodó hangoskodással visszarohant, csak egy távoli képet hagyott emlékbe.
Kisvártatva újabb vendég érkezett: egy suta!
Elhangolódhatott a sípom? - furcsállottam, hogy suta érkezett bak helyett. Egészen a közelembe jött...
de aztán ő is nagy óbégatással és gyors szökellésekkel nyugtázta, hogy átverés áldozatául esett.
A fenti képen már látható a két kis dudor a homlokán, amely az állatka nemi hovatartozását jelzi. Fiatal kora ellenére már a lányok érdekelték... Még ennél a távolabbi beállásánál is sutának néztem.
A következő hajnalt sem hagytam ki. A sárgaság végénél próbálkoztam. Fél órán keresztül semmi nem jött, csak egy kabasólyom az egyik fűzfára.
Nem maradt sokáig. Végiggyalogoltam a réten, a gazdálkodó tanyáján is túl, arra a fűzfabokros vizenyős rétre, ahol hajdanán vidrát fotóztam. Láttam, hogy a távolban őzek kergetőztek. Gyorsan bevágódtam egy bokor tövébe, az árnyékba és megfújkáltam a sípomat. Hirtelen felbukkant egy bak és gyors iramban közelített. Felismertem: ez a tegnap reggeli "villás".
Közel jött, zavarba ejtően közel!
Mellettem szimatolgatott, a suta nyomát kereste.
Már vissza kellett állítanom a távolsághatárolót, azaz hat méternyire lehetett. Ott kuporogtam megkövülten, mozdulni sem mertem, nehogy elriasszam. Még a zavaró nádszálakat sem tudtam kikerülni.
A kattogás sem zavarta, körülöttem járkálva szimatolt.
Volt, hogy négy méterről bámult rám, de "nem vett emberszámba."
Miközben átkoztam a mindenhol jelenlévő nádszálakat, melyek elcsúfították a képeimet, nagyon élveztem a gyanútlan állat közelségét, természetes viselkedését. A kaland hihetetlen, az érzés megfizethetetlen!
Hosszú percekbe telt, amíg a bak meggyőződött róla, hogy máshol kell keresse a sutát és minden ijedtség nélkül elsétált. Remélem, megtalálta a párját! A vadászok ugyan kilövendő, selejt baknak értékelnék, melynek nem kívánatosak az utódai.
A kivételes találkozás felett örvendezve vágtam át a réten és tértem vissza a kocsimhoz. Azaz nem egészen, mert az ottani mező közepén egy őz barna hátát pillantottam meg. Fiatal még az idő, hátha be tudom hívni! - csillant fel bennem a remény, hogy ennek a ma reggeli csodás élménynek még folytatása lehet.
A mezsgye bokrainak árnyékában lopóztam előre, majd alkalmas helyen leültem és a suta panasz hangját kezdtem imitálni. Addigra megállapítottam, hogy a távolról észrevett állat egy suta. Már-már feladtam a tervemet, amikor felállt egy bak ( a már párszor látott és távolról fotózott "nyurga" agancsú ) és még egy suta.
A bak megszaglászta a sutákat, de nem találta alkalmasnak őket.
És ekkor jött a meglepetés: egy harmadik nőstény állat egyenesen a bakhoz tartott és felajánlkozott.
A hatás nem maradt el, a nász megtörtént.
És ezzel még nem ért véget a meglepetések sora! Terepjárós vadászok érkeztek a réthez és a nyiladékban megállva sípolni kezdtek. Ami ezután következett, az példátlan eset. A bak otthagyta a három sutát és a hang irányába futott!
A vadászok szeme elől takarva voltam, de mindez előttem zajlott. Akaratlanul is nekem hívták be a bakot! Sőt, amikor a csalódott hím elugrott, még egy suta is megindult a hang felé és éppen elém jött.
Így legalább lett egy jó suta képem. Ma találkoztam a vadászokkal és megkérdeztem, hogy miféle "varászfuvolát" használtak? A meglepő válasz: csak egy közönséges őzsípot fújtak találomra és maguk is megdöbbentek a hatásán. Ilyenkor csak selejt bakokat lőhetnek, tehát futni hagyták a jó géneket örökítő "háremtulajdonost".
Talán elég lesz ennyi szöveg és fotó egy szuszra, most befejezem, de tovább is van. Mondjam még?
