A gémek tavánál

 Miskolci fotós barátom nemrégiben lefoglalt egy hortobágyi lest és addig-addig ecsetelte a várható élményeket - a tavaly ugyanott készített remek fotóit már korábban megcsodáltam - amíg beadtam a derekamat és betársultam hozzá. A kijárási tilalom miatt csak reggel ötkor indulhattam és igencsak hajtanom kellett, hogy hétre a találkozási helyre érjek. Itt átültünk a helyi természetvédelem terepjárójába és vezetőnk kivitt minket a kis tó melletti építményhez, melynek vízre néző ablakai elől fekete gólyákat ijesztettünk el. A les tervezője előtt itt minden vendégnek fejet kell hajtania - az ajtó kicsinysége miatt. 😀Hétrét görnyedve végül csak bepréseltük magunkat a víz szintjére épített les belsejébe és helyet foglaltunk a lábatlan székeken, melyeken inkább feküdni kellett, mintsem ülni, hogy kilássunk az alacsony üvegen át a tavacskára. Fájós csípőm már ekkor jelezte, hogy kényelmetlen órák várnak majd rám a délutáni "szabadulásunkig". Vezetőnk elhajtott, az elriasztott gázló madarak kezdtek visszaszállingózni és hamarosan halra éhes gémfélékkel népesült be a vízfelület.

A nekem újdonságnak számító kanalas gémek voltak legtöbben, de fekete és fehér gólyák is meg-megjelentek. Viszont csupán egyetlen nagykócsag és egyetlen szürkegém képviselte a fajukat, mert minden érkező fajtársukat elzavarták. 

Gyönyörű madarak, sok-sok látnivaló, mozgalmas események, amelyeket leginkább csak videón lehetne felidézni. Nem csoda, hogy sajgó izületeinket feledve habzsoltuk a ránk zúduló élményeket és lázasan kattogtattunk. Arra is csak nehezen szakítottunk időt, hogy elfogyasszuk elemózsiánkat, mert mindig akadt valami jó fotótéma. 

Érdekes megfigyelésekre adódott lehetőségünk. A kanalasgémek csőrüket a zavaros vízbe merítve kaszáló mozdulatokkal gyalogoltak és így találták meg a halakat. A fekete gólyák és a nagykócsag is szorgalmasan csapkodtak a vízbe a zsákmányért, de a szürkegém inkább a kanalasok fogásának elorozására szakosodott. Néha az egész társaság összehangoltan, csatárláncba összeállva hajtotta meg a halakat. Ilyenkor fogták a legtöbbet.

Pihenésképpen tollászkodtak, szépítkeztek. Délután az egyébként békés kanalasok között viszály tört ki. Egyikük, talán a rangidős hím terrorizálni kezdte a többieket és igyekezett őket kiparancsolni a vízből a partra. Azt gondolnánk, hogy a harchoz fegyverként hosszú csőrüket használják, de inkább vízi birkózáshoz hasonlítható a küzdelmük: víz alá akarják nyomni az ellenfelet. 

Kilenc és fél órát töltöttünk a lesben és ebből csupán egy telt eseménytelenül, amikor egy elénk leszállt rétisas elkergette a madárnépet. Távozása után persze újra megjelentek a halászmadarak. 

Az időjárásra sem lehetett panasz: szélcsend és gyönyörű fények jellemezték az egész napot. Rengeteg fotót készítettem, nehéz kiválasztani a bemutatandókat. Szinte csak találomra mutatok néhányat.

Készítettem egy kis videót is, amelyet ide sajnos, csak lebutítva tudtam feltölteni. Azért érdemes megnézni.

Fárasztó, de csodálatos nap volt, tömény élményzuhatag. Magamfajta "szárazföldi" fotós, ha száz évig él, se láthatott volna a maga erejéből ennyi különleges madarat természetes közegében. Bár a bölcsek szerint a sok apró, hétköznapi öröm boldogítja igazán az embert, azért kellenek az ilyen ünnepnapok is. Köszönöm a barátomnak, hogy rábeszélt erre a különleges fotózásra.