Az elmúlt tél a szokásos módon, mondhatni unalmasan telt. Csupán egyetlen megfigyelés pezsdített fel és töltött el reménnyel: egy vörös vércse pár tűnt fel és telelt a határban. Többnyire egy jól meghatározható körzetben vadászgattak. Néhány távoli, gyenge képet sikerült készítenem róluk még januárban.
Egy tavaszias napon a vadászatát figyelve egy jobb röpképet készíthettem a szitáló hím madárról.
Talán ekkor támadt az az ötletem, hogy egy lest építek a terület egy elhagyott parcelláján és majd egerekkel odaszoktatom a vércséket. Képtelenségnek tűnik? Pedig volt már ilyenre példa: egy fiatal fotós ismerősöm lélegzetelállító képeket készített ezzel a módszerrel.
A les hamarosan elkészült, de egy éjszakai szélvihar rögtön tönkre is tette. A romokból megerősített kivitelben újjáépítettem. Ám mire hozzáfogtam volna az egerezéshez, a vércsék eltűntek. A csöppnyi esély és remény, hogy közeli vércsét fotózzak ezzel szertefoszlott. Hát, nem repestem az örömtől!
Azóta kitavaszodott, kevés a fotózni való, ami adódik, az meg ismét csak az untig ismert, szokásos.
Tavaly ilyentájt a belvizeken parti madarakat fényképeztem. A mostani aszály miatt se víz, se madár.
Egy fotós barátomtól kaptam egy fülest: egy Tisza környéki településen ritka vízi szárnyasokat lehet fotózni. Érdeklődésem során kiderült, hogy ugyanott vércse odú telep is található és éppen most nászolnak a madarak.
Nosza, több se kellett, beindult a fantáziám. Szerencsére miskolci fotós barátomé is, lefoglaltuk a lest és egy korai órán kocsiba pattantam, hogy még jóval napkelte előtt a találkozóhelyre érjek. Vezetőnket követve innen még jó fél órát autóztunk zegzugos földutakon a pusztában található odú telephez. Itt áll egy tíz méter magas, detektív üveges toronyles, körülötte vagy tíz fára szerelt költőláda. Még hajnali derengésben készítettem egy emlék fotót a helyszínről.
Később csókák érdeklődtek a lakhatási lehetőségek felől. Párban érkeztek.
Aztán megjelentek a villám-röptű vércsék is. Végre közelről fotózhattam a szépséges madarakat. A színesebb hímet...
... és a szerényebb megjelenésű tojót.
Eleinte a ládákat vizsgálgatták. Ki-beültek, próbáltak megegyezésre jutni, hogy melyik lesz alkalmasabb a leendő fiókák felnevelésére. Az egyik hím pockot kínálva hívogatta párját a neki tetsző költőhelyhez.
Nosza, több se kellett, beindult a fantáziám. Szerencsére miskolci fotós barátomé is, lefoglaltuk a lest és egy korai órán kocsiba pattantam, hogy még jóval napkelte előtt a találkozóhelyre érjek. Vezetőnket követve innen még jó fél órát autóztunk zegzugos földutakon a pusztában található odú telephez. Itt áll egy tíz méter magas, detektív üveges toronyles, körülötte vagy tíz fára szerelt költőláda. Még hajnali derengésben készítettem egy emlék fotót a helyszínről.
Eleinte csak néhány seregély mutatkozott.
Később csókák érdeklődtek a lakhatási lehetőségek felől. Párban érkeztek.
Aztán megjelentek a villám-röptű vércsék is. Végre közelről fotózhattam a szépséges madarakat. A színesebb hímet...
... és a szerényebb megjelenésű tojót.
Eleinte a ládákat vizsgálgatták. Ki-beültek, próbáltak megegyezésre jutni, hogy melyik lesz alkalmasabb a leendő fiókák felnevelésére. Az egyik hím pockot kínálva hívogatta párját a neki tetsző költőhelyhez.
Miután a tojó ragaszkodott az általa kedvelt lakhoz, megadta magát és házhoz szállította a zsákmányt.
A legtöbbször gyíkot ajándékoztak a tojónak, melyet a szántáson fogtak. A nászajándék általában elérte célját és a tojó igent mondott az udvarlásra.
Mindig történt valami érdekes esemény, hiszen három pár is itt képzelte el a család alapítást. A szépséges, karcsú ragadozó madarak jöttek-mentek a les körül. Sokszor egészen közel repkedtek, de olyan gyorsan változtattak irányt, hogy lehetetlen volt elkapni a megfelelő pillanatot. Annak különösen örülök, hogy az ablakból kitekintve, ha rossz minőségben is, de felülnézetből fotózhattam a szárnyaló gyönyörűségeket.
Beindult a párzás. Az égi madarak eleinte a földre leszállva szerelmeskedtek, de leginkább a beszálló ágakat használták. Sokszor ugyan takarásban, vagy félig-meddig háttal telepedtek le, de bőven akadt jól fotózható helyzet is.
Az aktus után a tojók egyre hosszabb időt töltöttek a kiválasztott fészekben, a hímek pedig jólesően tollászkodtak, mielőtt elrepültek volna újabb falatokért.
Közben a csókák vissza-visszatértek és próbáltak odút foglalni, de a lakhelyüket őrző vércselányok elzavarták őket.
Az egyik ládában a tojó hosszabban időzött, aztán amikor kirepült, megpillantottuk az első lerakott tojást. A színe meglepetésként ért: narancsvörösnek tűnt. Persze, milyen legyen a vörös vércse tojása? Hát vörös! Logikus, nem?
A szerelmi jelenetek egymást érték. Remélem, olvasóim közül senki nem botránkozik meg az ilyen képeim láttán. Nem kukkolás, intimpistáskodás vezérelt a készítésükkor. A látványos mozdulatok, a repdeső szárnyak, a gyönyörű madarak összesimulásának, a nemek egymásra találásának, a természet egy újabb titkának felfedezése és megörökítése volt a célom.
A sok esemény egymást követte, az idő gyorsan repült. Már a delet is elharangozták - bár a puszta ezen zugába még a harangszó is botladozva ért el - és a fények sem kedveztek már a fotózásnak, így távozni készültünk. A szépséges ragadozók még ekkorra sem unták meg a szerelmet.
Ezek voltak a búcsú felvételek. Sok jó képpel és hatalmas élménnyel gazdagodva hagytuk magukra a vércséket. Minden várakozásom teljesült. Be kell látnom, hogy még ha sikeres is lett volna a saját leses próbálkozásom, ilyen képeket akkor sem készíthettem volna. Az amatőr munkát többre becsülöm, de néha nem árt profikhoz fordulni.
Mindig történt valami érdekes esemény, hiszen három pár is itt képzelte el a család alapítást. A szépséges, karcsú ragadozó madarak jöttek-mentek a les körül. Sokszor egészen közel repkedtek, de olyan gyorsan változtattak irányt, hogy lehetetlen volt elkapni a megfelelő pillanatot. Annak különösen örülök, hogy az ablakból kitekintve, ha rossz minőségben is, de felülnézetből fotózhattam a szárnyaló gyönyörűségeket.
Beindult a párzás. Az égi madarak eleinte a földre leszállva szerelmeskedtek, de leginkább a beszálló ágakat használták. Sokszor ugyan takarásban, vagy félig-meddig háttal telepedtek le, de bőven akadt jól fotózható helyzet is.
Közben a csókák vissza-visszatértek és próbáltak odút foglalni, de a lakhelyüket őrző vércselányok elzavarták őket.
Az egyik ládában a tojó hosszabban időzött, aztán amikor kirepült, megpillantottuk az első lerakott tojást. A színe meglepetésként ért: narancsvörösnek tűnt. Persze, milyen legyen a vörös vércse tojása? Hát vörös! Logikus, nem?
A szerelmi jelenetek egymást érték. Remélem, olvasóim közül senki nem botránkozik meg az ilyen képeim láttán. Nem kukkolás, intimpistáskodás vezérelt a készítésükkor. A látványos mozdulatok, a repdeső szárnyak, a gyönyörű madarak összesimulásának, a nemek egymásra találásának, a természet egy újabb titkának felfedezése és megörökítése volt a célom.
A sok esemény egymást követte, az idő gyorsan repült. Már a delet is elharangozták - bár a puszta ezen zugába még a harangszó is botladozva ért el - és a fények sem kedveztek már a fotózásnak, így távozni készültünk. A szépséges ragadozók még ekkorra sem unták meg a szerelmet.
Ezek voltak a búcsú felvételek. Sok jó képpel és hatalmas élménnyel gazdagodva hagytuk magukra a vércséket. Minden várakozásom teljesült. Be kell látnom, hogy még ha sikeres is lett volna a saját leses próbálkozásom, ilyen képeket akkor sem készíthettem volna. Az amatőr munkát többre becsülöm, de néha nem árt profikhoz fordulni.
Remek fotók, nagy élmény lehetett!
VálaszTörlésValóban az volt, hála a jól épített lesnek és az igen aktív madaraknak.
Törlés