Húsvét előtt

Bármennyire igyekeztem, nem sok fotós élményt sikerült begyűjtenem az elmúlt hetekben. Mintha minden összeesküdött volna ellenem.

A szigeten csak őzek kerültek elém, azok is jó távolról. Az így készült "őzes tájképek" legfeljebb a szép reggeli fények miatt dicsérhetők.

Turán a sok-sok utánjárás során csak a virágos réten élelmet kereső gólya engedélyezett néhány felvételt.

A mocsaras réten virító kakukktorma fehér virágai sem tudtak újat mutatni.

Hiába üldögéltem a lesemnél, még a korábban biztos befutónak számító fácánok megjelenésének is ritkán örülhettem.

A kakas éppen csak megmutatta magát, de mindenféle akció nélkül, gyáván szaladt el, rikoltozni is csak biztonságos távolságban, egy bokor védelmében mert.

Hiába a felújított itató, a kis énekeseket nem érdekelte a víz, csupán a fácánoknak szánt napraforgó mag miatt jöttek a közelbe. Amint egy tucatnyi zöldike szedegetett a földön, váratlanul egy karvaly vágott közéjük. Egyiküket megragadta és egy fenyőágon átmenetileg megpihenve egy felvételt engedélyezett, mielőtt zsákmányával messzebb szállt volna. Ez volt az eddigi egyetlen sikeres karvaly támadás, amely a szemem előtt zajlott. Még jó, hogy legalább ez a kép megmaradt emléknek!

Hiába hanyagolják a madarak az itatómat, azt rendszeresen tisztítani és után tölteni kell. Amikor egyik reggel ez ügyben ott jártam, egy szokatlan vendéget találtam a kunyhóm tetején: egy házi galamb üldögélt rajta. Az emberekhez szokott madár hagyta, hogy egészen közelről fényképezzem és a mintegy órányi les körüli ténykedésem alatt mindvégig kitartott. 

Más, sikeresebb időszakokban talán rá sem hederítettem volna egy ilyen könnyű prédára, de most örömmel fotóztam a sors kegyéből elém került váratlan fotóalanyt. Nem derült ki, hogy a víz, vagy a fácánok kukoricája érdekelte-e, vagy csupán fáradalmait pihente ki a lesemnél?

A turai mezőkön járva egyetlen egyszer volt szerencsém: a bokorsor takarásából kinézve egy felém tartó őzbakot fedeztem fel.

Az egyik napsütéses délután ismét az itatómnál próbálkoztam. Nehezen indult a dolog, sokáig semmi, aztán legalább néhány zöldike érkezett, hogy a fácánok napraforgóját dézsmálja.

Erdei pintyek is be-betértek pár falat kedvéért, de a vizet ők is elkerülték. Fotózható helyen csupán egyikük ült meg egy pillanatig. A nagy ínségben már ennek a képnek is örültem.

A máskor csapatostul bejáró szajkók közül is csupán egy példány járt a közelben. A hangját többször hallatta, néha oly módon, mellyel közeli ragadozó madarat szokott szidalmazni. Amikor váratlanul berepült, idegesnek látszott. Sebtiben a torkába gyömöszölt néhány magot és már repült is tovább.

Meglepetésemre egy ölyv is átrepült a lesem előtt. A szajkó távolabbról kísérte és zaklatta, ezért csak egy pillanatra ült meg egy fotózhatatlan helyen a fák között. 

Az ölyv miatt lett volna olyan izgatott a Matyi? Újabb hosszú csend következett, talán a karvaly csendje? Éreztem, hogy a közelben leselkedik a ragadozó. Végül napnyugta előtt fél órával csakugyan megjelent... egy héja.

Az alkonyi fény már kevés volt gyors mozdulatok megörökítéséhez, így a vízbe ugrás látványos mozdulatsorának képei nem sikerültek. Néhányat kortyolt a vízből és még néhány portréra adott időt, aztán faképnél hagyott.

A hosszú ínség után nagyon megörültem ennek a pár élménydús percnek és a képeknek. Talán megtörik végre a rossz sorozatom? 

Hazafelé csodás naplementében gyönyörködhettem. Siettem is ki a kertbe, hogy megörökítsem a virágzó cseresznye fánkat a különlegesen szép fényekben.

Időközben lassan az életben is elérkezünk a nagy böjt végéhez, a húsvéti ünnepekhez. Ez évi képeslapom elég szerény, mégis fogadja szeretettel, aki látja!