Bőgni tudni kell!

Azt, hogy a mindennapi életben mennyire fontos a nyelvismeret, már régóta tudom. Bár az állatok nyelvén nem értek, telefonról lejátszott hangjukkal madarakat, őzeket, rókákat, sőt már egy dámbikát is sikerült  közel csalnom. A szarvasbőgést viszont sajnos nem vagyok képes meggyőzően utánozni. Sem porszívócsővel, sem tengeri kagylóval, sem papírtekerccsel, mint ahogyan a profi vadászok teszik. Józsi, vadfestő barátom viszont érti a csíziót, ezért az őszi vadász szezonban szívesen csatlakozom hozzá.

Tegnap is így történt. Telefonon értesített, miután megtudta, hogy aznap nem lesz vadászat és kimehetünk az erdőbe. Na persze nem a Nagyrétre, ahol az igazi események zajlanak, mert az a vendégeknek van fenntartva, ott nem zavaroghatunk. Délután hárman próbáltunk szerencsét. 

A szél iránya miatt a tisztást szegélyező bokorsor alsó végén álcáztuk be magunkat, ők egy roskatag les alatt, én a velük szemben húzódó kökényesben.

Így, szemből nézve nehezen hittem el, hogy egy éles látású szarvas ne ismerné fel őket. Reméltem, hogy én jobban beolvadok a környezetbe...

Egy óra múltán kezdtek hangolni a bikák. Ritkán és távolról szóltak, a völgy felől. Józsi időnként megfújta a bőgőkürtjét. Mögöttem három-négy bika is orgonált, előttem egy sem. Fel kellett ismernem, hogy rossz helyen ülök. Bár ezzel elárulhattam volna magunkat és elronthattam volna a vadászatunkat, kénytelen voltam a réten átszaladva csatlakozni társaimhoz. Még éppen idejében, mert kisvártatva kezdett közeledni a bőgés a velünk átellenes erdőrészből. Józsi a maga módján válaszolgatott. Úgy tűnt, hogy élethűen, mert a bőgés egyre erősebben zengett, sőt már a bika árnyát is látni véltük a fák alatti homályban. A szívünk a torkunkban dobogott az izgalomtól. És végre kilépett a fényre a nemes állat!

A vetélytársát kereste. 

Józsi egyszerre fotózott és bőgött.

A szép állat előttünk forgolódott.

Nem baj, hogy nincs másik bika, de hol vannak a tehenek? - gondolhatta nézelődés közben.

Nem állhattam meg, hogy rá ne közelítsek, ha már ennyire közel jött! Gyorsan készítettem néhány portrét.

Nincs itt semmi keresnivalóm! - gondolhatta fotóalanyunk  a három gép sűrű kattogása közben és visszafordult.

Józsi ekkor hirtelen tehén hangot hallatott, mire a távozni készülő állat meglepetten visszanézett. Lám, a "nyelvtudás" újabb haszna.

Tétovázott még egy darabig...

... de aztán belépett a sűrűbe.

Örültünk, hogy ennyire jól sikerült megtéveszteni és közelre csalni. De nem bőgött! Bezzeg a biztonságot adó félhomályban mindjárt rákezdett és hangoskodva távolodott.

Boldogan pacsiztunk szarvas-tolmács barátunkkal és dicsértük a tudását. - Miért nem mondtad neki, hogy odakint is bőgjön?! - szegeztük neki a tréfás kérdést. - Mert azt nem tudom. - szabadkozott Józsi.  - No akkor a nyelvvizsgádat csak középfoknak értékeljük! - nevettünk a sikeres fotózás tudatában.

A bőgés távolodott. Elég későn eszméltünk, hogy a cserkelő ösvényen még utána eredhetünk.

Szerencsénkre az állatot még megpillantottuk a távolban. Még egyszer visszanézett ránk, mielőtt végleg bevette volna magát az erdő sűrűjébe.

Rohamosan sötétedett, de Józsi még nem adta fel és csak fújta a szarvas nótát. Ki is nézett az erdőből két tehén a messzeségben, sőt egy bika is követte volna őket, de hirtelen megfordult a szél és elkergette az állatokat. Sebaj, ez így is élvezetes fotózás volt! De el kell ismernünk, hogy Józsi bőgő tudománya nélkül hoppon maradtunk volna. Köszönjük!