Egész eddigi életemben nem láttam még ugrópókot. Vagy, ha láttam is, nem tudtam, hogy az. Erre, amint tegnap hiábavalóan izzadtam a leskunyhómban, a meztelen felső testemre ugrott egy. Csak onnan sejtettem, hogy az lehet, hogy továbbugrott, amikor feléje nyúltam. Más talán sikítófrászt kapott volna, de én megörültem a hirtelen szerencsének. Előkaptam egy műanyag kártyatokot és beletessékeltem. Csak ekkor néztem meg közelebbről: szürke színű, alig fél centi hosszúságú, pók létére szokatlanul karcsú jószág, a feje legfeljebb két mákszemnyi. A szemeit meg egyszerűen nem is láttam. Szép feladat lesz ezt az apróságot lefényképezni!
Siettem is haza értékes zsákmányommal. Hogy lenyugtassam izgága fotóalanyomat, a kis dobozkát a hűtőszekrénybe csempésztem. ( Csak az asszony meg ne lássa! ) Három óra a hűvösben biztosan elég lesz - gondoltam. Közben próbálgattam az optikáimat, vajon melyik lesz alkalmas erre az extra nagyításra? Kiderült, hogy egyik sem. Végül egy kitobit hoztam össze egy közgyűrűvel fordított helyzetben, szigetelőszalagos rögzítéssel. Előkészítettem gépet, vakut és egyéb kellékeket, aztán mentem a pókomért. Csakhogy őkelme még nagyon mozgékonynak mutatkozott. Mi mást tehettem volna, átköltöztettem a mélyhűtőbe.
Negyed óra múlva már nem mozgott szegény. Úgy tűnik, túlhűtöttem. :( Talán még felébred a hibernációból! - reménykedtem és elkezdtem a fotózását. Bár a lábait fázósan maga alá húzta, szép szemei életszerűen csillogtak.
Egy képpel persze nem értem be, a kis pókot áthelyeztem virágra...
... levélre...
...asztallapra...
...virágsziromra.
Tudom, nem így kéne egy rendes rovarfotót elkészíteni ahhoz, hogy kellő élességgel jelenítsük meg az alany minden porcikáját. Ehhez sok fotót kellene speciális program segítségével digitálisan összefűzni. Őszintén szólva ehhez a precíziós munkához már nincs se kedvem, se türelmem, azonkívül nekem tökéletlenségükben is tetszenek ezek a képek.
Sajnálom, hogy fotós szenvedélyem kiélése, öncélú játékom egy kis élőlény életébe került. Az ezernyi szúnyog, több száz légy, hangya, krumpli- és cserebogár mellett most már egy ugrópók halála is a lelkemen szárad. Ha egyes természetvédők nem is, Isten bizonyára megbocsájt.
Fantasztikus felvételek! Azok a nagyon nagy részletességgel kidolgozott makrók nekem már nem is tetszenek, amikről írsz.
VálaszTörlésÉn sem láttam még soha ugrópókot, pedig amennyi képet feltesznek róluk, azt gondoltam gyakori. Persze lehet, hogy olyan apró, hogy sosem veszem észre őket :)
Sajnálom, hogy nem élte túl a fagyasztást, de annyi szépet és jót cselekszel a képeiddel, hogy bizonyára megbocsájtanak fent :)
Aranyos vagy kedves Tünde, köszönöm dicsérő szavaidat. Mindenki csak a fejét fotózza, így a képek alapján nem lehet felismerni. Én is sokáig valami egzotikus póknak gondoltam, de bizonyára mindenütt megtalálható.
VálaszTörlés