Hajnalok és alkonyok - őzekkel

Július végét írjuk, lassan megkezdődik az őzek nászidőszaka, az üzekedés. Az elmúlt években már sok bakot lőttem (!), mégis örömmel kelek fel hajnalonként, hogy találkozhassam kedvenceimmel.

Persze a csodás pirkadatok is vonzanak a mezőkre, ahol most virágzik a réti füzény.

Egyik reggel ritka légköri jelenség, ún. melléknap, más néven napkutya fogadott. Csak a bal oldali "kutya" látszott gazdája kíséretében, jobb oldali párját felhő takarta.

A "nagyrét", a korábbi évek őzek által leglátogatottabb helyszíne most nagyrészt kaszálatlan, könnyen elbújnak benne az állatok. Egy kicsike bak, alig látható agancsokkal azért elém sétált.

Alkonyatkor újra ugyanott próbálkoztam.

Jobb téma hiányában a vadvirágokat fényképeztem a vöröslő ég hátterében.

Nagy elfoglaltságomban nem vettem észre a besétáló sutát és bakját, csak a riasztó hangjukra és a menekülésükre figyeltem fel. A gyenge fény dacára sikerült egy használható fotót készítenem a bakról.

Más helyszín után kellett néznem. A következő este csodás fények fogadtak a kaszálón, melyen még szerteszét hevertek a szénabálák.

A távolban egy bak követett egy sutát. A bálák fedezékében osontam feléjük, de csakhamar eltűntek a nádban. Pedig a bak igencsak szép agancsokkal rendelkezett. Közelebbről jól mutatott volna.

Ismét eljött egy hajnal, ezúttal az éjszakai eső után, ködös idővel.

A kaszálóra igyekeztem, de most ellenkező irányból. Egy nádfalon küzdöttem át magam és majdnem kiléptem a nyílt területre, amikor tíz méternyire megláttam egy bakot. Ő is észrevett, de nem ugrott el. Nádszálak, levelek akadályozták a kilátást, de nem moccanhattam.

Hamarosan megértettem, miért maradt a bak: ott volt a sutája a közelben.

Megindultak a rét belseje felé, ...

... aztán talán szagot fogtak, mert méltatlankodó hangoskodással elvágtattak. Egy órával később újra találkoztam velük. A bak egy ideig állta a fényképezést, ...  

... aztán menekülésre fogta. Természetesen a suta is vele tartott, de róla nem készült kép.

Ma ismét felhők mögött kelt fel a Nap. A kaszálóhoz igyekeztem. Átgázoltam a sáros nyiladékon és ötven méternyire megpillantottam egy magányos, keresgélő bakot. Gyorsan visszaléptem a nád fedezékébe és megfújtam a sípomat. A bak felfigyelt és néhány lépést tett felém.

Sajnos nem jött közelebb, hanem oldalra kitérve eltűnt a nádban. Nosza én is visszamentem a mozgásának irányába és megnyugodva láttam, hogy a bak kiért a nyílt síkra, ahol ismét felfigyelt a sípolásra.

Tanácstalankodott, téblábolt, nem tudta, hogy mit csináljon?

Gyaníthatta, hogy ez a hang nem az igazi, erre nem szabad ugrani.

Egyszer csak megfordult, a távolba figyelt, majd elrohant egy reménybeli suta felé.

Ezt sem látom többé! - gondoltam és inkább a kelő Nap felé fordultam.

Ezalatt a bak rájött, hogy nincs suta ott, ahol remélte és csalódottan visszatért. Méghozzá sokkal közelebb jött, mint előzőleg. A nád levelek megint csak zavartak, de nem mertem mozdulni. Főképp, mert veszélyt szimatolt.

Még egy közeli portré, aztán végképp lebuktam. Ordítozva vágtatott el a csalódott hím.

Néhány vadvirág fotóval vigasztalódtam.

Réti füzény

Katáng

Ökörfarkkóró

Hazafelé menet még egy igazán szép bakkal találkoztam, de az sem dőlt be a mesterséges csábításnak. Igaz, hogy néha felém pillantott, de inkább a suták szagnyomait követte és hamarosan eltávolodott.

A mai estén hiába próbálkoztam újra, semmi említésre méltó fotótéma nem akadt. Befejezem hát ezt a bejegyzést. Napló lezárva, de "folytatása következik".