Közeli őzek

Mostanában ismét korán kelek és sietek a határba, hogy gyönyörködjem a hajnali ég pompázatos színeiben.

Az egyszerű turai táj megszépül ilyenkor: a vizenyős rétek, a nádasok és a művelt területek egyaránt.

A harmatban fürdő mezőn virító vadvirágok az erős reggeli fényben elvarázsolják a szépre fogékony embert.

A nemrég hazatért gólya madár éberebb, mint gondolnánk: a fotós láttán hamar szárnyra kap.

Jártamban, keltemben sok őzzel találkozom, legtöbbjükkel csupán távolról és futólag.

Hogyan lehet közel kerülni egy őzhöz? Erre mutatok most néhány példát.

A minap egy suta és egy fiatal, barkás agancsú bakocska ugrott ki elém, majd biztonságos távolba érve megálltak, hogy megbámuljanak.

Amikor odébbálltak, utánuk osontam és a nád fedezékében próbáltam közelebb kerülni hozzájuk. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ez mennyire hiábavaló igyekezet, különösen vízben cuppogó gumicsizmával. Ezúttal is hamar lebuktam és az őzek elvágtattak. 

A szerencsém úgy hozta, hogy még akkor, frissiben mégis közel kerültem egy őzhöz, de nem a magam ügyességének köszönhetően.

Amint csalódottan ballagtam visszafelé, csörtetést hallottam a hátam mögött: a két őz rohant felém. A suta láttamra megtorpant, de a bak csak jött!

Gyorsan lekuporodtam és követtem a vágtató állatot a fényképezőgépemmel.

A bak félkört leírva mozgott, de úgy, hogy közben egyre közelebb került hozzám. Olyan hirtelen történt mindez, hogy fel sem ötlött bennem, hogy visszazoomoljak. Itt még éppen belefért a képbe, ...

... de emitt az agancsa már a kép szélét feszegeti, ...

... a következőn meg már lemaradtak a hátsó lábai.

A megzavarodott őz ijesztően közel robogott el mellettem, de arra nem derült fény, hogy mitől ijedt meg? 

Egy más alkalommal kocsiból vettem észre egy szép bakot a sűrűben. Egy fiatalabb, még letisztítatlan agancsú társával egy kattintás után megunták az érdeklődésemet és úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben.

Bosszankodva hajtottam tovább, de később a gabonában ismét megpillantottam őket.

Elugrottak, de a szebbikről azért még tudtam pár képet csinálni.

Tegnap a természetvédelmi területet szegélyező ritkásban viszontláttam a korábban már fotózott nyugodt bakot. Igazán közel volt és most is türelmesen viselte a kattintgatásomat.

Jóízűen falatozott a hirtelen nőtt zsenge fűből, miközben az autómra tekintett.

Hátat fordított és a kis galagonya bokrot gusztálta, ...

... majd harapott is néhányat a zsenge levelekből.

A kocsiról és rólam tudomást sem véve jólesően vakargatni kezdte az ágacskával még mindig viszkető homlokát.

Még egyszer visszanézett, ...

 ... aztán szép komótosan, cseppnyi sietség nélkül belépett a fa mögé, ahol már nem láthattam.

Megismételhetetlen, felemelő perceket köszönhetek ennek a szép, méltóságteljes őzbaknak, mert eltűrte a jelenlétemet.

Talán csak az őzek párzási időszakában lehet közelebb kerülni egy őzhöz, illetőleg úgy, ahogy többé nem szeretnék. Ma reggel vadászok kanyarodtak mellém a terepjárójukkal és érdeklődtek, hogy láttam-e valahol szép bakot? Ők már találkoztak eggyel, magukkal is hozták ... ott van hátul ... egy ládában.

Megdobbant a szívem: csak nem az én szelíd őz barátom fekszik előttem az utolsó falattal a szájában? Nem, annak kisebb az agancsa, szerencséjére. Mindenesetre szeretném, ha jobban vigyázna magára és nem engedné közel a vadászokat!