Gémkedés

Tegnap szürke, csepergős, hideg idő volt, fényképezésre teljesen alkalmatlan. Hogy ne kelljen otthon gubbasztanom, gondoltam megnézem a kotorékokat. Négyet vizsgáltam meg és mindössze kettőnél találtam friss nyomokat. Az ötödikhez jócskán kellett gyalogolnom. 

Vigyem a gépet, vagy ne? 

- Ilyenkor semmit sem lehet fényképezni! Minek cipelnéd? - súgta a lustábbik énem. 

- Emlékezz arra az esetre, amikor közel jött a róka és nem volt nálad a gép! - figyelmeztetett a rendesebbik. Bizony, ilyen baklövést nem szeretnék még egyszer elkövetni és kelletlenül ugyan, de a nyakamba akasztottam a masinát. Kis kitérővel a mocsaras rétre is kinézhetnék - gondoltam menet közben és arra vettem az irányt. Még ki sem léptem a bokrok mögül, amikor egy nagykócsag kapott szárnyra előttem.

Még nagyobb meglepetés ért, amikor egy madár csapat emelkedett fel a rétről: cankók és egy gólyatöcs pár.

A gólyatöcsök vissza is tértek, de eltűntek a fekete nadálytő virágai között.

Fekete nadálytő

Mindig arra vágytam, hogy ilyen partfutó madarakat fotózhassak és íme most elém kerültek! - örvendeztem. Kár, hogy nagyon távoliak.

Folytattam utamat a rókalyuk felé. Alig találtam rá, úgy benőtte a gaz. Ebben idén nem lesznek kölykök! - állapítottam meg lemondóan. Az öt kotorékból hármat ki is húzhatok.

A figyelmem ismét a vízi madarakra irányult. Már korábban, hajnali cserkeléseim során láttam néhányukat más pocsolyákon, még fekete gólyát is, de csak futólag.

A visszaúton ismét kinéztem a mocsárra. Egy szürkegémmel egyszerre vettük észre egymást.

Jöttömre két piroslábú cankó is felriadt, egyiküket még elcsíptem röptében.

A gólyatöcsök legalább hagytak pár képet csinálni, amint a virágok között keresgéltek élelem után.

Jó, hogy vittem a gépet, mert így régen áhított madarakat fotózhattam, ha távolról is. A szürkegém megjelenése eszembe juttatta a fenyvesben fészkelő társait. A fiókák már nagyok lehetnek...

A szemerkélő eső és az hideg szél dacára délután meglátogattam a halgazdaságot. 

Itt is csak távolról fotózhattam, de hamar fel kellett adnom, mert egy munkás hosszasan sertepertélt a medencék körül és ezzel a gémeket távol tartotta.

Elmentem hát a fenyvesbe, ahol a szürkék rekedt károgása (?) közé már a fiókák ütemes kéregető hangja vegyült.

A fa tetejére épített fészkekre alig tudtam rálátni a sok belógó fenyőágtól, de végül megpillantottam apukája mellett egy fióka borzas fejét.

A legerősebb gémecske már a szárnyát próbálgatta.

Más fészkekből csak a fiatalok tekintgettek le rám bizalmatlanul. Nagy valószínűséggel én vagyok az első ember, akivel találkoztak. Ennek megfelelően jól megnéztek maguknak.

Egy helyen már mindhárom serdülő a fészek melletti ágakon ücsörgött.

Ez utóbbiak hamarosan elhagyják a fészket, résen kell lennem, ha cseperedésük további titkait is ki akarom kémkedni. A pocsolya madarai viszont jobban izgatnak: talán megpróbálkozom egy lessátrazással. Csak álljon el a szél!