Hiányzó madarak

Idén sok a belvíz mindenfelé, a vízi madaraknak terített asztalt kínálnak a pocsolyák  és kiöntések. A turai határban is rengeteg a víz, de madarakat még nem látok. Vajon merre járnak? Megjöttek már egyáltalán, vagy még várni kell rájuk? Keresem őket hajnalban,...

... délelőtt, ...

... délben...

és alkonyatkor.

A minap autóba ültem és a Jászságba látogattam, felkerestem azokat a helyeket, ahol néhány éve jókat fotóztam. Egyetlen helyre akadtam útközben, ahol néhány kócsag táplálkozott.

Túlságosan távoliak, lesz ennél jobb alkalmam! - legyintettem és tovább autóztam. De nem így történt. Bármerre jártam, sok vizet és egyetlen madarat sem találtam. Órák múlva vissza kellett térnem a kócsagos tavacskához. Akkorra viszont már alacsonyan járt a Nap, a szép fényekben az a néhány árva gém is jól mutatott.

Sőt, egyre jobban, amint múlt az idő.

Elhatároztam, hogy megvárom a naplementét, a vörösödő fényeket. Jól döntöttem.

Egy kócsagot addig szuggeráltam, amíg besétált az aranyhídba.

Itt talán még szebb a mozdulata.

Mondanom sem kell, elégedett voltam ezzel a délutánnal. Még jobb lesz itt, ha a partfutók is felfedezik majd a helyet. 

A mai szép napsütésben ismét Turán próbálkoztam. A tegnapi ünnepen sok eső esett, a pocsolyák még nagyobbak lettek.

A szőkülő fűzfa kedvére nézegetheti magát a tükörben.

A vizenyős réten madarak helyett őzekkel találkoztam.

Egy barkás agancsú bak talán már tisztítani akarta a fejdíszét, mert egy gallynál vakargatta a homlokát.

Nemsokára egy másik hím állat is csatlakozott hozzá. 

Úgy tűnt, mintha össze akartak volna ugrani, pedig csak közösen vakaróztak.

Kár, hogy a víz miatt nem tudtam közelebb lopózni hozzájuk. Miután az őzek békésen odébbálltak, én még felsétáltam a repcével bevetett dombra. A hajlat mögött négy őzbak legelészett. Bár a szél nem árult el, mégis gyanút fogva figyeltek.

Reménykedtem, hogy felém indulnak meg, de ehelyett a biztos rejteket adó nádashoz tartottak.

Itt tartok most: mindenütt ígéretes vizek, de mit érnek, ha madár se jár feléjük?