Karvalyok kíméljenek!

A héten sem tétlenkedtem, bár voltak fotózást kizáró, halaszthatatlan délutáni elfoglaltságaim, a hajnalok többségét megszokott turai rétjeimen töltöttem. Láttam is rengeteg őzet, de nem sikerült elég közelre jutnom hozzájuk, csupán távoli, gyenge képek sikerültek, melyeket jobb, ha nem mutatok.

Csalódottnak mégsem éreztem magam, mert a napkelték kárpótoltak. Különösen egy ködös kép bűvölt el.

Máskor még az összefüggő felhők alól is kibukkant pár percre a vörös korong a kedvemért.

Ugyan tegnapra már nem ígértek felhőtlen időt, de beültem az erdei lesembe azzal a szándékkal, hogy végre meglesem az ölyvemet. Az itatóra nyitottam ablakot, hátha ismét berepül a karvaly, de a csirkehúst is errefelé helyeztem el. Az oldalsó etetőben napraforgót és diót kínáltam a betérő madaraknak. A cinkék és a szajkók jártak rendesen, de én csak a víznél történtekre figyeltem. Jöttek is oda a szomjazók. Cinkét már nem mutatok, de egy szajkó portré azért álljon itt jelzésképpen.

Órákig csak ülök, bambulok. Egyszer csak megélénkül a vízpart: egyszerre három cinke iszogat és három szajkó ugrándozik, keresgél. És hirtelen berepül a képbe egy piros madár! Hím süvöltő!!! Végre itt az alkalom, hogy a régen áhított gyönyörűséget kellő közelségből lefényképezzem! - villan át az agyamon. De még csak rámozdítani sincs időm a gépet, máris felreccsen a szajkók riasztása és mindenki menekül. Naná, hogy a süvöltő is! Bassszus!!!

Még hallom a "csilingelő" hangját távolodni, de már tudatosul bennem, hogy megérkezett a közelbe a karvaly. Még rejtőzködik, de a beállt síri csend jelzi, hogy ott van. Máskor örülnék a szép ragadozónak, de a süvöltő elriasztása miatt most haragszom rá. 

Jó fél óra után vízbe ereszkedik. Feltűnően élénk narancsos színezetű, gyönyörű példány. Gyanítom, hogy őt még nem láttam.

A vízben gázolva körbejár, talán nem találja elég mélynek a vizet a merüléshez?

Aztán belehasal és ráérősen megkezdi a fürdési szertartást.

A füle tövét is megmossa...

...és önfeledten szórja magára a vizet.

Aztán valami szokatlan dolgot művel: hangtalanul tátogva nyújtogatja a nyakát.

A mozdulat olyan, mintha kiáltana, de hang nem jön ki a torkán. Mintha valami keresztben állna a begyében és azt igazgatná!

Lassan kezd átázni a tollazata, de élvezi a fürdést.

Nem siet, újra és újra megmerül.

Lassan kezd az ázott csirkéhez hasonlítani...

Húsz percig tartott a kényeztető áztatás. Akkor felrepült egy közeli fenyőre. Az oldal ablakból jól láttam. Még ott is tátogott.

Talán a jobb álcázás érdekében ült át egy másik helyre. A vörös fenyő ágak között szinte észrevehetetlen volt.

A szárítkozást, tollászkodást újabb helyen végezte még vagy fél órán át. 

Tudom, hogy annyi szép fotózási lehetőség után hálátlanság ilyet gondolni, de már nagyon untam a karvalyt. A süvöltőt vártam vissza. Pedig az előbbi még maradt. Már megszáradt, de ő csak nyugodtan ejtőzött tovább, mintha előzőleg jól lakott volna. ( Talán tényleg a jó ebédet igazgatta a begyében a tátogással?) 

Ameddig ott üldögélt, a lesem környékén megszűnt az élet. Úgy látszik, hiába rejtőzködött mesterien, a kis madarak tudták, hogy ott leselkedik és nem mutatkoztak. Végre aztán elrepült.

Én még maradtam sötétedésig, de sem a süvöltő, sem az ölyv nem jelentkezett.

Sok szép élményt és képet köszönhetek a karvalyoknak, de azért mást is szeretnék fényképezni az itatómnál, például süvöltőket. Nem lehetne, hogy az ádáz ragadozók most már egy kicsit hanyagoljanak? :)