A régen várt napsütésben kitárták szirmaikat a krókuszaink. Legalább végre tudok valamit fényképezni! - vidultam fel a több órányi sikertelen lesezésből hazatérve.
Ez a jó a virágokban: nem kell őket étellel-itallal csábítgatni, mindig megtalálhatók és nem szaladnak el, ha megjelenik a közelükben a fotómasinás ember. Nyugodtan tűrik, ha az térdelve, guggolva, négykézláb, vagy hason kúszva kattintgat rájuk.
A szokványos beállításokkal hamar végeztem.
Egy kis játék a mélységélességgel...
... aztán a látószöggel ...
...és máris kimerültek a lehetőségeim.
Azazhogy itt vannak még az én "kreatív technikáim"! No, fogjunk csak hozzá!
Szeretem ezeket a festményszerű hatásokat.
Persze az ügyeskedéseket nem szabad túlzásba vinni, mert az ember könnyen úgy járhat, mint az egyszeri vállalati párttitkár, aki a más által megírt agitációs beszédjének felolvasása közben az alábbi felkiáltásra ragadtatta magát:
" Na, ez már nekem is sok!" :)
Változatos és szép virágfotók, a témát türelmesen kivesézted.
VálaszTörlésÉn is pont ezért szeretem a virágokat.:-) Minden tavasszal elcsábulok az első virágok láttán.
Én nem tartom nagy kihívásnak a virágfotózást, igaz, hogy nem is művelem magas szinten. De hát fotózni muszáj és a színhiányos évszak után jól is esik.:)
Törlés