Sas lesés

Csiszár László barátom meghívott egy sas fotózásra Túrkevére. Január 31 volt a nagy nap. Hajnali ötkor jött értünk kedves vendéglátónk és vitt a tetthelyre. Egy újabb fél őzet vetett a hóra, ellátott bennünket tanácsokkal, majd távozott, mi pedig elfoglaltuk a szalmabálák közé épített komfortos búvóhelyünket, amelyben gázkályha szolgáltatta a meleget, ventillátorok tartották távol a párát az ablakokról. Bizakodva vártuk a reggelt és a madarakat.

Jöttek is csakhamar... a varjak.

A beharangozott eső helyett derengő napsütés táplálta a reményeinket: szép fényekben jönnek majd a sasok!...

Csakhogy azok nem akaróztak előkerülni. A varjak is jól laktak már, néhányan kiszálltak a versengésből.

Néha feltűnt egy - egy bátortalan ölyv, de csak a távoli fákig merészkedett, ott ücsörgött egy darabig, majd elrepült. A szarkák csak a húsig jöttek, amelynek távolsága a sasokhoz volt méretezve, mindössze egy példány repült át felettünk.

Néha egy réti héja kutatta a környéket arrafelé, de csak élő zsákmányra vadászott.

Kezdtük sejteni, hogy ez a nap nem éppen a kívánságunk szerint fog alakulni. Tizenegy óra tájban végre megérkezett egy öreg parlagi sas.

A szemközti facsoport egyik ágára telepedett. A varjak tisztelettudóan ott hagyták a húst és egyesek köré gyűltek.

A sas ráérősen tollászkodott, néha elrepült, majd visszatért, de az őz lakoma nem érdekelte.

Csak egyszer szállt le a fa alá a gazba, majd onnan el, de aztán megint csak ott láttuk a kedvenc ülőhelyén.

Nyilvánvaló volt, hogy nem éhes. Vendéglátónk szerint inkább csak a betérő réti sasokat szokta elkergetni a húsról, egyébként meg csak üldögél és őrködik.

Déltájban végre történt valami új és izgalmas: feltűnt egy róka!

Örömünk gyorsan alábbhagyott, mert ez egy ágrólszakadt, beteg állat volt. 

A bundája csapzott, a szeme csak résnyi, a hátulját meg lekopaszította rüh. Hiába sürgölődött, hordta a belsőséget többször is jó közelségben megmutatva magát, jobb ha nem csúfítom a naplómat ezekkel a szomorú képekkel. Látszott, hogy megváltás lenne neki egy golyó, amely megszabadítaná a szenvedéseitől.

Lacinak jobb ötlete támadt: támadjon rá a sas! Ezzel mindenki jól járna, a szerencsétlen róka is, a féltékeny sas is, no meg mi, akcióra éhes fotósok is! :) Sajnos nem így történt...

A sas csak üldögélt, igazgatta a tollazatát. Órák teltek, mi meg már a hazautat szerveztük. 

Éppen valami kis dolgom akadt a "fürdőszobában", amikor Laci riasztott: itt egy réti! Hol, hol? - kapkodtam,és majdhogy el nem dobtam, ami a kezemben volt.:) Jobbra a fán! És tényleg...

Jó lesz ez! A fiatal rétisas majd leszáll a húshoz, az öreg parlagi megtámadja, mi meg fotózzuk a verekedést! - állt össze a képzeletünkben a forgatókönyv. De ezen a napon ez sem jött össze! A réti hamarosan távozott.

Viszont kiderült, hogy mire várt a mi sasunk! Randevúja volt! 

Lám, a madarak királya is csak úgy csinálja, mint a pórnép. :)

Ezzel véget is ért ez a különös sas fotózás. Fotóztunk is sasokat, meg nem is, elénk sétált a róka, meg nem is! Mint a mesében. Tanulság: nem elég a jó les, szerencse is kell. ( Ugyanitt pár nappal előbb kilenc sast fotóztak a szerencsésebbek.)

A városba érve még volt annyi fény, hogy kattintsak néhányat a templomkert fáin éjszakai műszakjukra készülődő erdei füles baglyokra.

Köszönöm az élménydús napot Csiszár Lászlónak és Pabar Zoltánnak!