Most múlik pontosan

Az elmúlt szombaton őznézőbe indultunk Tamással a szigeten és a horányi gáton mindjárt egy bárányfelhős, dunai napkeltét csodálhattunk meg.

A jó kezdést aztán kevés siker követte, mert hiába jártuk be az őzes helyeket, sehol semmit nem láttunk.

Pedig síppal és telefonnal is hívtuk a bakokat. Végül felültünk egy magaslesre és ott próbálkoztunk tovább, bár már nem nagyon bíztunk a szerencsénkben. Jó negyed óra múltán egy bakocska lépett ki az erdőből. Némi tétovázás és vargabetűk megtétele után végül bejött úgy tizenkét méterre.

Vasárnap még ennyi sem volt. Hazafelé menet azt találgattuk, hogy mi történhetett a sziget korábban oly gazdag őz állományával, hogy egyik évről a másikra így megfogyatkozott?

Hétfőn hajnalban már Turán indultam az őzekhez. A felhős eget vörösre festette a pirkadat, le kellett fotóznom.

Az Öreget a szokott helyén találtam egy suta társaságában. Sikerült a közelükbe lopakodnom, de éppen akkor tartottak csendes pihenőt. Tán egy órát is vártam rájuk, amíg felálltak, de aztán mégiscsak messzire szaladtak.

Az Öreg idén is eleget tett a feladatának, ki tudja, hány sutától hány gida lesz az eredmény?

A rét túlsó végén is nagy hajkurászás folyt, de a kergetőzők eltűntek a nádban. Csak a bak tért vissza és lefeküdt egy bokor árnyékába. Hasztalan fújtam a sípot, nyomkodtam a telefon lejátszóját, nem reagált, csak feküdt. Kénytelen voltam rámenni, hogy elkészíthessem ezt a fotót.

Kedden csupán 5 fok volt a réten, fáztam a vékony zubbonyban. A szokott módon, széllel  szemben és nappal a hátamban indultam meg a csodaréten. Az Öreg egyből kiszúrt és elvágtatott. Egyedül volt. Később sem láttam üzekedést, de a bakok még nagyon keresgéltek. Korábban már találkoztam a sánta bakkal, mely most is a területén tartózkodott. Megfújtam a sípot, hátha közelebb tudom csalni.

Meglepetésemre oldalról egy fiatal hím került elő és indult meg felém. Egészen közelre jött. Kár, hogy árnyékban állt...

A sánta is megindult, sajnos szintén árnyékban és magas nádban közelített.

A portrét úgy hét méterről készítettem, amint egy fényfoltba lépett.

Hét órakor már melegen sütött a nap, ilyenkor tapasztalatom szerint az őzek elfekszenek. Ugyanazon az úton indultam haza, amelyen jöttem, azaz immár ellenfényben és a szél felől. Így persze nem csoda, hogy érkezésem nem maradt titok a "területileg illetékes" bak előtt.

Szerdán még láttam pár csellengő bakot, de a kukorica tarlót és a szántást nem találtam elég jó háttérnek, így nem vesztegettem rájuk az időmet. Éppen elég vesződségembe került, amíg a rét végén tanyázó őz párt megközelítettem. Még együtt voltak, de a szerelem már nem dühöngött közöttük: békésen legelésztek, majd elfeküdtek a nádban. Egészen közel engedtek, míg végre felálltak, de csak a nád takarásában. Az aznapi egyetlen kép érdekessége, hogy a sutából csak egy fül látszik. Szerény eredmény...

Csütörtök: alighanem itt a szezon vége. Csupán az előző napi párt találtam a réten, tőlem és egymástól is tisztes távolságra. A bak már inkább csak megszokásból őrizte a területét és a sutáját. 

A rádióból azt hallom, hogy vigyázni kell az utakon a szerelmes őzekre. Talán kissé megkésett ez a figyelmeztetés. Mifelénk legalábbis már veszélytelenek. 

Hamarosan eltűnnek és a legszebb hajnalok, a legvirágosabb rétek is üresek lesznek nélkülük.

Ismét elmúlik valami szép. Most múlik pontosan...