Őzes történetek 2.

 A második hajnalon a Csodarétre tartva az egyik nyiladéknál hirtelen szembe találtam magam egy ikergidás sutával. Mindketten meglepődtünk, én kattintottam, ő megugrott és a kicsinyei követték a nádba.

Jókor értem a Csodarétre, mert a bak éppen egy három gidás sutát terelt felém. Úgy gondolom, hogy a hármas ikrek az őzeknél is ritkaságnak számítanak. 

A "nagycsaládos" suta nem vette jónéven a bak közeledését és csemetéivel együtt felém szaladt.

Mivel a bokrok árnyékában, terepszínbe öltözötten álltam, szerencsémre nem vettek észre és tovább közeledtek.

A bak lemaradt. Érezhette, hogy ez a suta még nem áll készen a párosodásra. A kis csapat megnyugodva még néhány lépést tett felém, majd eltűntek a bokrosban.

Pár percen belül egy iker- és egy hármasiker gidás sutával találkozni nem kis szerencse, így nem vehettem rossznéven a sorstól, hogy azon a reggelen alig történt más, említésre méltó esemény, hacsak az előző napi róka röpke és fotót nem eredményező feltűnését nem tekintem annak.

A harmadik látogatáskor viszont a róka vált főszereplővé. Örömmel pillantottam meg, amint a vadvirágok között vadászva felém tart.

Hiába próbáltam a máskor bevált cuppogással közelebb csalni, másra figyelt.

Aztán mégis felém fordult és a jó fényben még a szeme is megcsillant. Csak így tovább! - szuggeráltam.

Mintha csak az akaratomnak engedelmeskednék: szépen beállt és a kattintás zajára rám nézett. 

Ebben a pillanatban döbbent rá, hogy óvatlanul egy ember közelébe tévedt és azonnal megriadt. Öles ugrásokkal távolodott a vadvirágos réten. 

Eddig minden alkalommal találkoztam vele, de így, hogy megijesztettem biztos voltam benne, hogy nem látom többé és sajnos így is lett.

A következő hajnalon a rét bejáratánál legelésztek az iker gidák és a mamájuk.

Sokáig figyeltem lassú téblábolásukat és már aggasztani kezdett, hogy miattuk lemaradok a fő műsorról, a bak és suta románcáról. Felálltam, ezt észrevették és odébb iramodtak, majd a biztonságosnak hitt távolságból visszanéztek rám.

A területileg illetékes bak és aktuális menyasszonya a réten feküdtek. A bokorsor árnyékában lopakodtam az irányukba, de rögtön megtorpantam és mozdulatlanná váltam, amint felém fordult a feje valamelyiküknek. Csak lassan, araszolva haladtam, mert egy óvatlan mozdulat, vagy egy megreccsent ág zaja azonnal elriaszthatta volna őket és messzire vágtatnak. Végül elértem azt a helyet, ahonnan jó fényben láthattam őket.

Kisvártatva felállt a suta, a bak meg utána indult.

A nőstény őz nem menekült... 

...lassan mozgott, meg-megállt, várta a párzást, de az nem történt meg. Valami még nem az igazi... Egy filmcím jutott eszembe: "Nem kellesz eléggé!"

A sikertelen akció után ismét lepihentek, ez legalább fél óra szünetet jelentett. A megzavarásuk nélkül osontam ki a rétről.

Csak az ötödik kiülésem alkalmával történt meg a borítás, azaz a jövő évi gidatermés megalapozása a szemem láttára.

A jól végzett munka után a bak még büszkén visszanézett, mintha sejtette volna, hogy fotózták őket, aztán elindultak a nappali rejtekhelyük felé. 

Hálával gondolok a Csodarétre, amely idén sem keltett csalódást, méltó maradt a nevére. Sok gyönyörű állatot, jelenetet vonultatott fel, vadvirágos díszletet, szép fényeket és mindig jó irányú szelet biztosított számomra. Talán az itt készített fotóim miatt sem kell szégyenkeznem.