Végre kezd eltakarodni a tél és egyre több tavaszjel vidítja a hangulatomat. A téli jázmin a házunk előtt még sohasem volt olyan szép, mint az idén. Kicsinyke sárga virágai fényképezésre csábítottak. Nosza, elővettem a kedvelt ősrégi objektívomat és újra munkára fogtam. Szeretem a sejtelmesen lágy rajzát, gyönyörű háttér mosását.
Időközben a szigeten már előbújtak és kibontották kék szirmaikat a tavaszi csillagvirágok. Természetesen ott is megsétáltattam az öreg lencsét.
És, ha már virágfotózásra adtam a fejem, a leánykökörcsinekhez sem lehettem hűtlen. Igaz, hogy messzire, egészen a Pilisig kellett utaznom, hogy láthassam őket.
Korábban az erdei lesemnél is megélénkült a a forgalom. A kosztosok mellett már vízre vágyó madarakat is láthattam.
Első visszatérőként egy énekes rigó érkezett az itatómra.
Az ölyvek a jobb idő beálltával sem pártoltak el a lesemtől. Igaz, mostanában csak a hímet látom. A tojó minden bizonnyal a fészkén ül. Nem tudom, mi a szokás náluk, de mintha a tojó táplálása is a hím feladata lenne, ugyanis nem ül le a húshoz falatozni. Ide-oda ugrál, helyezkedik és igyekszik felmarkolni a csalit, hogy elvihesse.
Itt éppen a levegőt markolja, mert a lerögzített húst nem tudta felkapni.
Persze a távozásom után zavartalanul hozzájutott a jó falathoz.
Az őzeknél többször jártam, de legtöbbször csak távolról figyelhettem őket. Az idősebb bakok már az agancsukat tisztítják és vannak félig letisztított agancsúak is.
Egyik este éppen a lenyugvó Nap elé szalad ki néhányuk. Ekkor készítettem az alábbi néhány fotót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése