Nemrégiben ismét kijutottam az erdei szóróhoz, ezúttal egymagam. Szépen sütött a nap és enyhe szellő lengedezett. Balról érkezett a légáramlat, éppen kedvező irányból, feltéve, hogy most is majd innen fognak jönni a disznók, esetleg a szarvasok, úgy, mint legutóbb. Ahogy az szokásos, az első órák eseménytelen várakozással teltek. Eközben kevéske hintőpor kiszórásával többször ellenőriztem a szélirányt és az minden alkalommal megfelelőnek bizonyult. Egyszer-egyszer elbődült egy bika a bal oldali dombtető irányából. De jó lenne, ha a közeli dagonyában szeretné lehűteni magát és egyszer csak kilépne a fák közül! - álmodoztam. Telt-múlt az idő, a bőgés abbamaradt, de végre meghallottam a disznók csörtetését, zajongását. Balról jöttek, ahogyan számítottam. A távolban már láttam is egy kocát, amint megtorpanva égnek emeli az orrát és beleszimatol a levegőbe... és ugyanakkor meglegyintette a tarkómat egy fuvallat! Vagyis megfordult a szél és éppen feléjük fújt!
A konda megiramodott és nagy kanyart leírva a szemközti csalitosban jobbra tartott. Amint a szél alól kikerültek az állatok, megálltak és a tétovázva tekintgettek a csábító eleség irányába.
Az éhes malacok talán kirohantak volna, de az óvatos koca megálljt parancsolt nekik.
Végül a bokrok takarásában mindannyian jobbra tartva elporoszkáltak. Csalódottan néztem utánuk és a lombok mögött meglepve pillantottam meg egy bikát, amely aztán ki is lépett a tisztásra.
A megváltozott irányú szélnek köszönhetően a szép, fiatal állat gyanútlanul sétált el előttem.
Meg sem pillanthattam volna, ha marad a korábbi szélirány! - villant át az agyamon.
Micsoda mázli! De nicsak, jön egy újabb agancsos!
Majd még egy!
És még egy, immár a negyedik!
Kisvártatva azonban visszafordult a menet, mert a bikák valamitől megriadtak és sietősen visszatértek az erdőbe.
Az első poroszkálva, ...
... a következő már szinte vágtatva, ...
... a másik kettő pedig olyan gyorsan vágódott be a fák közé, hogy nem is készült róluk kép.
A hirtelen beállt csendben, az izgalmak után magamat kifújva arra gondoltam, hogy, ha nem változott volna a légmozgás, akkor ugyan a disznók szépen besétálnak, de a számomra sokkal kedvesebb és értékesebb szarvasok meg sem mutatják magukat nekem. A bikák villámlátogatását tehát a szeszélyes szél kiszámíthatatlan játékának köszönhettem.
Hogy az örömöm teljes legyen, kis idő múltán megszűnt a légmozgás és a disznók visszatértek.
Ismét kellemes órákat töltöttem az erdőn, szerencsésnek érzem magam. Hát még, ha az a bőgő bika is megmutatta volna magát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése