Bőgő bikák

Józsi barátom ismeretsége révén tegnap egy új vadászterületre sikerült bejutnom. Hosszan autóztunk a jó minőségű erdei úton a számunkra kijelölt völgy felé, ahová aznap nem vittek nyugati vendéget. A mostani szél ott éppen jó lesz! - biztatott a vadászmester, amikor útba indított bennünket.

Már menet közben szarvasokra bukkantunk: tarvadak legelésztek az út szélén.

Egy meredek lejtő előtt leparkoltunk és gyalog folytattuk utunkat. A délutáni napsütés ígéretesen világította át a még zöldellő lombokat, de a talajt már vörösbarna szőnyeg borította. Hiába no, nyakunkon az ősz!

Könnyen megtaláltuk a cserkelő ösvényt, melyen a leshez jutottunk.

Az erdőszélről kitekintve szépen megvilágított vadföld és tagolt táj tárult elénk. Enyhe szél fújt az arcunkba, jelezve, hogy a vadászmester érti a dolgát. Hevenyészve beálcáztuk magunkat és állványra tett gépekkel vártuk a szerencsét.

Jobb oldalról máris bőgést hallottunk, de jó messziről. Csakhamar válasz érkezett a bal oldali erdőből. Józsi sem volt rest, megfújta saját készítésű bőgőkürtjét. 

Megvárta, hogy feleljenek rá és megismételte. Jó néhány bőgésváltás után a jobb oldali dombon végre feltűnt a bika. Balról a valódi, felőlünk meg az utánzott bőgés ösztökélésének engedve közeledett.

Már csak az kell, hogy átkeljen a bozótos patakmedren és elénk sétáljon! - szurkoltunk. Szerencsére eredményesen... Középkorú bika lehetett. Szép nyugodtan ballagott felénk, éppen az egyetlen vörös lombú fa közelében. Ritka az ilyen jó ízléssel megáldott állat! :)

Józsi a maga módján biztatgatta, mire a nyílt színen is elbődült várva várt fotóalanyunk.

Gyönyörű volt a festői díszletben, de még nem elég közel.

Nem tudom, Józsi hányszor és hogyan csalogatta, de némi tétovázás után megindult.

Néhány óvatos lépéssel egyre csak közeledett...

Talán gyaníthatott valamit, mert kissé kitért előlünk.

Ha nem is ismerhette fel az emberek jelentette veszélyt,... 

... hallhatta a két fényképezőgép gyors kattogását és ez óvatosságra intette.

A teleobjektíven keresztül már ijesztően közelinek látszott.

Az állat megtorpant és egyenesen ránk nézett. Mi lesz, ha nekünk ugrik? Bevallom, belém állt a félsz.

Szerencsére visszafordult és tovább menetelt.

Majd hirtelen megiramodott. Ekkor jöhetett rá az átverésre.

Az ügetésből vágta lett.

A kioldógombot folyamatosan nyomva tartva izgatottan lőttük a sorozatokat.

A pillanat hevében eszembe sem jutott, hogy videót is készíthetnék.

A szép mozgás fázisait nincs szívem nem megmutatni.

Az erdő közelében már lassított.

Még pár lépés és biztonságban érezheti magát.

Az erdőszélen megtorpant. Valószínűleg nem akart találkozni a sűrűből bőgő vetélytárssal. Aztán persze eltűnt a szemünk elől.

Ezt a bikát jól megtévesztettük! - vigyorogtunk Józsival és éppen a képeket nézegettük, amikor megpillantottuk az árnyékban egerésző rókát. 

Sokáig figyeltük a vadászatát, remélve, hogy közelebb kerül hozzánk, de a ravaszdi gondosan ügyelt a tisztes távolságra. Pedig Józsi még cincogott is neki... 

A távol maradó rókát rögtön elfelejtettük, amint az eddig rejtőzködő, balról szóló bika megmutatta magát. Mellkasrengető mélységű, hatásos belépővel lépett színre.

Jobbra indult, pedig onnan már nem jött bőgés.

Józsi rá-rábőgött...

... mire az elsőnél komolyabb agancsú hím tisztességgel válaszolt is.

Aztán lógó nyelvvel szimatolni kezdett. Bizonyára tehén járt erre valamikor.

Valami rejtélyes okból kifolyólag egyszer csak felkapta a fejét, mintha szagot fogott volna,...

... majd megfordult és visszafelé iramodott.

Hamarosan ismét elnyelte a sűrű.

A rókánkat nem zavarta a kis közjáték, még mindig ugyanott keresgélt, de már felfedezett és szemmel tartott bennünket.

Hogy el ne unjuk magunkat, két fiatal dám jelent meg a vadföld szélén, de hiába vártuk, ők sem akaróztak közelebb fáradni.

A disznók Józsi oldalán kezdtek kiszivárogni az erdőből, mintha csak neki akarnának örömet szerezni. Én csak akkor fordultam feléjük, amikor egy testes kan jött a közelbe.

Előttünk legelészett egy tehén a borjával. Egy róka éppen velük együtt hagyta lefotózni magát.

Azoknál közelebb is kióvakodott egy borjas tehén az erdőből.

Akaratlanul is rákerült egy-egy disznó a szarvasok képére.

Mindaddig tartott a békés esti legelészés, amíg egy ellentétes irányú pajkos szellő el nem árult bennünket. A szarvas tehén észlelte elsőként a veszélyt és hangos riasztással adta hírül valamennyi vadnak, hogy emberek ólálkodnak a közelükben. Több se kellett, egy szempillantás alatt kiürült a vadföld. Egy cseppet sem bántuk, hiszen a fény már erősen megfogyatkozott, már csak élvezhetetlenül zajos képeket készíthettünk volna. És különben is, láttunk és fotóztunk már eleget. Többet, mint amit reméltünk.

A két becsalt bika Józsi kürtjét és  bőgő tudományát dicséri. Én pedig ezúton is köszönetet mondok barátomnak, aki nem csak a festészetben, hanem a bikahívásban is tehetséges.