Ölyvekre várva

Az utóbbi időben az ölyv "idomítása" kötötte le a figyelmemet. Különböző módon helyeztem el a csirkehúst és lestem, hogyan reagál rá a ragadozó. Mindezt "pajkos" bodobácsok társaságában voltam kénytelen megtenni, mert tele volt velük a kis kunyhóm. A rovarok százával napoztak a lesem oldalán, majd estefelé behúzódtak belülre is és jutott belőlük a nadrágszáramba, nyakamba, az üvegablakra, de még a fényképezőgépem lencse védőjébe is. És, ha már úgysem tudtam elkerülni őket, készítettem róluk néhány makró fotót is.

A húst persze a szajkók sem vetik meg, nem is sajnáltam tőlük, mert tapasztalatom szerint rávezetik az ölyvet a csalira.

Arról nyilván nem a szajkók tehettek, hogy az ölyv kissé késve érkezett, amikor a lenyugvó nap már csak a háttér vörös fenyőit világította meg.

Legközelebb egy korhadt törzsre ültettem a madarat, de nehezen fért volna a húshoz, ezért elkedvetlenedett.

Tanácstalankodását éppen csak egy portré készítésre tudtam felhasználni, máris faképnél hagyott.

Sokáig vártam, hogy visszatérjen, mert kíváncsi voltam, miképpen fog a csábító falatokhoz jutni? Már jócskán beesteledett, amikor felfedeztem a közelben, de végül nem ült be a húshoz.

Másnap reggel a húsnak hűlt helyét találtam. Szinte hihetetlen, de az ölyv valamiképpen szétforgácsolta a korhadt fenyő törzsnek azt a részét, amely a csirke elérésében akadályozta! Ezt a műveletet szívesen megnéztem volna...

Tegnap újra próbálkoztam. A leshez tartva egy szarkát riasztottam fel a csaliról. Ez az egyre inkább elvárosiasodó madár mifelénk olyan ritka, mint a fehér holló. Nem ment messzire, hallottam a csörgését a közelből, sőt be is szállt ismét, de olyan korán, hogy még elő sem tudtam készülni a fogadására. Csak két gyengécske kép sikeredett és legnagyobb sajnálatomra máris továbbszállt. Azért reménykedem a viszontlátásban. Az ölyvre aztán hiába vártam.

Ma leginkább a szarka miatt ültem ki újra. Az oldalsó ablakon figyeltem a hús környékét, de a régóta elhagyatott itató felé is kilátást nyitottam. És milyen jól tettem! Csak egyetlen látogatóm volt, de talán semmi más nem okozhatott volna nagyobb örömet. Évek óta vártam rá. Egy gyönyörű hím süvöltő érkezett.

És az ölyv is tiszteletét tette nálam. Meglepetésemre az itató szélén foglalt helyet. Rögtön láttam, hogy ez nem a helyileg illetékes madár, talán egy fiatal példány lehet.

Azt reméltem, hogy inni fog ( sok év óta ilyen akciónak még nem lehettem tanúja )...

... de csak nézelődött. Talán a helyi madár megjelenésétől tartott.

 A körültekintő vizsgálódás alapján biztonságban érezhette magát, ezért áttelepült a húshoz.

Falatozás közben is állhatatosan kémlelte a terepet...

... és a légteret is.

Szerencséjére semmi nem zavarta meg a táplálkozását, így hosszasan időzött.

Nekem viszont mennem kellett, így szándékosan zajt keltve riasztottam el a madarat anélkül, hogy megláthatott volna. 

A mai eset azt jelzi, hogy már legalább két ölyv ismeri a hús helyét. Remélem, lesz még több éhes ragadozó is itt a tél folyamán és szép akciókat láthatok majd!