Őszi egyveleg

Ragyogó őszi időjárásnak örülhettünk a hétvégén. Igaz, hogy megint hiába próbálkoztunk dámbikát fotózni és a szelíd rókalány is eltűnt a környékről, immár végérvényesen. Egy fotózással egybekötött délutáni kirándulás a Dunakanyarba azonban minden veszteségünkért kárpótolt. Éppen jókor értünk a Visegrád alatti kilátóhelyhez, éppen akkor, amikor a vakító napfény végigömlött a nagy folyó vízén.

Az erdei pihenő körül már színesedő levelek jelezték a közeledő lombhullást. Áprily gyönyörű sorai jutottak eszembe: " Bükkök smaragd színét erezve fent az első pár vörös folt megjelent..."

A kis patak kiszélesedő öblének vízén a lebegő sárgult levelek és az ég tükröződése most is megérintett.

Mint ahogyan a patak kőágyában fennakadt levelek felett átzuhogó víz látványa is kattogtatásra késztetett.

Sok hasonló képet készítettem már ugyanitt a korábbi években, de ezt most sem hagyhattam ki.

A vízesés alatti tavacskában kisebb-nagyobb buborékok keletkeztek és pattantak szét a nagy kavargásban.

Ez juttatta eszembe egy korábbi képemet: az erjedő cefréből idővel testet-lelket melengető finom pálinka lesz a hosszú téli beszélgetésekhez. ( Így legalább ezt a fotót is elsüthettem.)

És a vadszőlő vörös leveleinek láttán sem tudtam ellenállni újabb "mázolmányok" készítésének.

Tudom, ezek a fotóim már nem újdonságok, sokszor alkalmazott rutin felvételek, számomra mégis szórakoztatóak és remélem, másokat sem fognak untatni.

A hétvége azért régen remélt képekkel is szolgált, melyeket a szarvasok szolgáltattak. Szép számban és viszonylag jó fényben mutatták meg magukat, sőt a bikák még egy-két megkésett bőgést is bemutattak.

Az alábbi képnek örülök leginkább. Még címet is adtam neki.

Idill

Bizony jó volt kihasználni ezt a napfényes hétvégét, mert nyakunkon az ősz csúnyábbik fajtája hideggel, széllel, esővel, amikor már jobb a szobában emlékezni az elmúlt szépségekre.