Az elbitorolt bankák

Furcsa az én kapcsolatom a búbosbankákkal, legkedvesebb madaraimmal. Volt egy csodás évem, amikor megtelepedtek a kertünkben, a vén diófára szerelt, deszkából készített odúban. Nap mint nap láthattam őket, kiismerhettem viselkedésüket és fényképezhettem a családalapítás mozzanatait a tojás rakástól egészen az öt fiatal kiröptetéséig. A következő tavasszal visszatértek, beköltöztek a költőládába, a tojó már a tojásokon ült, amikor egy nyest kirabolta a fészküket. Féltem, hogy az eset megismétlődhet a következő évben, ezért az odút leszereltem és még a fát is kivágtam. Azóta hiába próbálkozom erdőn-mezőn már összesen öt ládával, még csak huppogást sem hallok a remélt helyeken és szomorúan könyveltem el, hogy idén is bankák nélkül maradok.

A fenti előzmények említése elengedhetetlenül szükséges és remélem, enyhítő körülményként fog szolgálni alább következő cselekedeteim megítélésekor. 

Nos, az elmúlt szombaton Tamás barátommal éppen a szokásos reggeli fotósétánkat végeztük a szigeten, amikor egy csőrében kukacot hordozó búbosbankát pillantottunk meg egy rég elhagyott, gazdátlan odú közelében.  Az erős széllel küzdő madár láttunkra gyors fordulatot vett és eltűnt. Sietve elrejtőztünk és vártunk. Nem is hiába, mert a banka csakhamar visszatért, de ismét elriadt. Egészen biztos, hogy az odú lakott! - ismertük fel az örvendetes helyzetet. Gyorsan odébbálltunk azzal, hogy majd egy hét múlva térünk csak vissza. Miközben nem győztünk örvendezni szerencsénknek, erősen reméltük, hogy az odú gazdája továbbra sem jelentkezik. 

Ronda napok következtek, jött az Ivett ciklon, viharos széllel, sok esővel, melyekből a hétvégékre is bőven ígértek a meteorológusok. Ha nem izgatott volna a bankák sorsa, talán nem is utazom Horányba, de tudnom kellett, hogy számíthatok-e rájuk? 

Péntek délután a csepergő eső dacára kimentünk egy ellenőrzésre. Megnyugvással láttuk, hogy senki nem járt a helyszínen és a banka továbbra is "kukacoskodik". Megtisztítottuk a lessátor leendő helyét, eltávolítottuk a kilátást zavaró kórókat és reménykedve tértünk haza. Két dolog miatt nem lehettünk teljesen nyugodtak: hogy milyen lesz a másnapi időjárás és hogy megjelenik-e az odú kihelyezője? Ha így történne, az elsőbbségét természetesen nem vitatjuk, majd megegyezünk vele, a lényeg, hogy fotózhassunk!

Szombat reggelre a szél elállt, viszont sűrű köd ülte meg a környéket. Elfoglaltuk leshelyünket és figyeltük a történéseket. A korábbi bankás ismereteim alapján úgy gondoltam, hogy a tojó ül a fészken, a hím pedig hordja és beadogatja neki a kaját. A köd lassan oszlott és a beülő bankáról csakhamar már elkészíthettük az első felvételeket.

A hím madár meglepően sűrűn fordult. A tojónak csak a csőre látszott, amint átvette a táplálékot. Jó étvágya lehet! - gondoltuk. Egyszer csak Tamás odasúgja: - Két csőrt látok! Megdöbbentem. Ez azt jelenti, hogy nem a tojó ül odabent, hanem érett fiókák, akik fel tudnak kapaszkodni a röpnyíláshoz! De akkor ezek napokon belül kirepülnek! Milyen jó, hogy nem halogattuk a fotózást! 

Természetesen a leglátványosabb jelenetekre összpontosítottam: amikor a fiókák kérik és átveszik az élelmet a berepülő szülőktől.

Vasárnap gyenge fények kísérték a fotózásunkat, többször eleredt az eső. Gyors mozdulatok megörökítésével már nem is kísérleteztem, maradtak a beülős jelenetek.

Egy készülődő újabb felhőszakadás miatt fájó szívvel kellett otthagynom a váratlanul ölünkbe pottyant kiváló helyet. A jövő hét végéig a kis bankák kirepülnek, a banka család eltűnik a helyszínről és én már nem találkozhatom újra velük. 

Hát így esett, hogy szégyenszemre lenyúltam a más bankáját.

Sokan egy váll rándítással azt mondanák, hogy "szemesnek áll a világ!" Vagy esetleg, hogy azé a banka, aki megműveli. :)

Nekem azért van némi bűntudatom. Jogi szempontból nézve mást illető jognak önhatalmú, illetéktelen és annálfogva jogtalan gyakorlásával bitorlás vétségét követtem el. :) Mentségemül szolgáljon, hogy az odú kihelyezőjét nem korlátoztam a jogaiban, egyszerűen ő maga nem élt vele. Nem is károsodott, úgy kapja vissza a tulajdonát, ahogyan kitette. ( Persze mit ér az a korhadt fatuskó bájos kis lakói nélkül? )

Mindenesetre köszönettel tartozom az ismeretlennek,- aki minden bizonnyal szintén természetfotós, mert nagy körültekintéssel, kiváló helyre telepítette a költőládát -  de egyben sajnálom is őt, hogy nem élvezhette munkája gyümölcsét. Vajon megunta az éveken át tartó sikertelenséget, elfeledkezett az egészről, vagy nyomós ok, például betegség miatt maradt távol? Talán sosem tudom meg...

Megeshet, hogy egyszer majd valaki az én elhagyott ládáimnak köszönhetően szerez szép bankás élményeket. Már most megígérem, hogy nem fogom sajnálni tőle! :)