Az itatónál

Talán megneszelték a turai őzbakok, hogy nemsokára megkezdődik a vadászatuk, mert egymást bátorítva párban járnak.

A gabona már akkora, hogy elrejti a fekvő őzeket. A minap felugrasztottam egy kisebb csapatot. A hozzám legközelebbi suta valami csúnya daganatot hordozott, de akkorát, hogy megbotlott és elesett benne. A csúf képeket itt nem mutatom, de a vadőrnek elküldtem őket. Remélem, kilövi és megszabadítja szenvedéseitől szegény állatot.

Többször ültem az itatómnál, melybe március elejétől hordom a vizet. Egyelőre nem szomjaznak a madarak, fürdésre meg még nem is gondolnak. Nagyobb keletje van a kiszórt napraforgónak és kukoricának, amely a magevőket csábítja.

Örvös galamb

Citromsármány

Erdei pinty

Zöldike (tojó)

Zöldike (hím)

Meggyvágó (hím)

A fakopáncsokat lassan tiszteletbeli magevőnek nevezhetem, mert a téli szezonban rászoktak a napraforgóra. Gond nélkül felszedik a földről,...

... de aztán egy tuskóra viszik, ott törik fel és fogyasztják el a szotyit.

Ma csúf, borús idő volt, nem éppen fotózásra való. Az elmúlt napok szélviharai az itatóm vízszintjét is megcsappantották, pótolnom kellett a párolgást és, ha már ott voltam, beültem a lesbe, csak úgy unaloműzésnek. 

A szokásos vendégek, ha ímmel-ámmal is, de megjelentek néha, csipegettek valamicskét, aztán úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A fácánkakas a mellettem lévő bokorban rikoltozott és verdesett a szárnyával, de a vetélytárs hangjának imitálásával sem tudtam a les elé csalni. Igaz, hiába is jött volna, mert a fény kevés volt a dürgés gyors mozgásának megörökítéséhez. Egykedvűen üldögéltem és vártam. Nem fogalmaztam meg magamnak, hogy mire is, csak úgy... Figyeltem, amint a fakopáncs tojó egy szem dió feltörésén munkálkodik. 

Már az édes dióbelet szedegette, amikor étkezését félbehagyva, feltűnő gyorsasággal elrepült. Észleltem a szokatlan sietséget és tudtam, hogy ez nem véletlen.

Pár pillanat múlva az orrom előtt landolt egy nagy madár és velem szemben, az itató hozzám legközelebbi szélén foglalt helyet, úgy két méternyire. Csíkozott mellével olyan nagynak tűnt, hogy az első benyomás alapján héjának néztem, de sárga szeme meggyőzött arról, hogy csak egy erős karvaly tojó. Mintha egyenesen rám nézett volna. A függöny takarásában dermedten, mozdulatlanul vártam. Nem akartam elijeszteni a régen látott karvalyt! Rá kell mozdítanom az objektívet, vissza kell húznom, hogy a madár teljesen beleférjen, de nem lebbenthetem meg a függönyt. Mindezt csak akkor tehettem meg, amikor a madár végre hátat fordított és a vízhez hajolt. Elkattintottam az első, egész alakos képet, de már akkor láttam, hogy nem sok értelme volt. A víz felszíne mindenféle szél fútta hordaléktól zavaros és a madár sárga lába a csupasz fekete fóliát markolja. Végül három fokozatban portrét készítettem  a kortyolgatás közben is gyanakvóan körbe tekintgető szép ragadozóról.

Az utolsó kattintásra elijedt és az erdőbe repült a karvaly. Talán nem kell bizonygatnom, hogy mennyire örültem röpke látogatásának. Nem mintha nem lenne már elég karvaly fotóm, de tavaly egész évben nem járt erre és most, teljesen váratlanul végre újra megjelent. Úgy éreztem, hogy ezzel véget ért egy rossz időszak és egy csapásra értelmet nyert az eddig minden más madár által mellőzött itatóm, amelyet most már ajánlatos lesz rendbe tennem.