A sánta róka

Van egy jobb sorsra érdemes lesem, melyet még tavasszal építettem egy ígéretes helyen, de ezidáig nem sok hasznát vettem. Eleinte a sok csapadék és belvíz miatt vált megközelíthetetlenné, majd embermagasságú fű nőtte be előtte az egész rétet s a megkésett kaszálás után sem akart visszaállni a korábbi gazdag vadmozgás a területen. A napokban is csak azért mentem oda, hogy a tél elől bemenekítsem a felszerelést: üveget, széket, miegymást, hiszen a várható rossz útviszonyok miatt úgysem lesz ott szükség rájuk.

Mégis, amint végigpillantottam a napfényben fürdő réten, megkapott a táj szépsége és új remény ébredt bennem: hátha éppen most lesz itt valami! Annál inkább, mert egy frissen kaszált területet pillantottam meg a rét közepén és ez nekem egyet jelent a róka megjelenésének esélyével. Maradtam hát, bevackoltam a szűk kis kunyhóba és vártam.

Talán tíz perc sem telt el, amikor valami mocorgás, neszezés támadt körülöttem, más, mint a szellő mozgatta nádszálak súrlódása. Ez valami állatka kell legyen! Hirtelen éberré váltam és a halk zajokból próbáltam kikövetkeztetni látogatóm mivoltát. Egér, vagy patkány lehet? A titokzatos lény végigsurrant a les oldalfala mentén és velem szemben egy kis résen át benézett: egy barna fej fekete gomb szemei meredtek rám úgy fél méterről, de rögtön vissza is húzódott. Fel sem ismertem: erdei egér, vagy pele? Pár pillanat múlva ismét megjelent, de ezúttal csaknem teljesen bemerészkedett a húsz centi hosszúságú állatka: egy menyét! Csak a farka maradt odakint. Szimatolása elárulta, hogy minek köszönhettem a látogatását: az üres csirkefarhátas műanyag zacskó illata vezette az orrom elé! A jelenés csupán egy pillanatig tartott. Fényképezésre csak a kis géppel lett volna esélyem, amely persze nem volt nálam. Egy ideig még reménykedtem, hogy rámegy az ölyvnek kitett húsra, de nem így történt. Egy régi képemet azért becsatolom a menyéttel való találkozás emlékére.

A kis kaland után két óra telt el eseménytelenül, egy ölyv vadászott előttem, de a csalira rá sem hederített, szajkók jöttek-mentek, egy zöld küllő kopogtatta végig a fűzfák száraz ágait, majd fácánkakas szaladt át a réten egészen a földhöz lapulva, de mindez túl távol ahhoz, hogy fényképezhessem. Nem is nagyon bántam, élveztem a csendet, figyeltem, amint az árnyékok egyre jobban elnyújtózva felém fordulnak és elterpeszkednek. A nap már laposan nézett a berekre és én csak ültem furcsa révületben, mintha kimondatlanul is várnék valamire...

És egyszer csak a messzeségben feltűnt egy róka! 

Sántikálva ugrált a kaszált réten, megállva hallgatózott, szimatolt: egerészett. Bár a jobb mellső lábát bénán tartotta és nem használhatta, azért ügyesen vadászott és fogott is gazdagon.

Mozgását a nádszigetek sokszor eltakarták előlem, de aztán valahol mindig megpillanthattam. Csak a kaszált részen mozgott. Próbáltam volna közelebb csalni: a telefonomról játszottam neki nyúl sírást, cincogtam, ahogy csak tudtam, de nem reagált. Elmosolyodtam: lehet, hogy halmozottan hátrányos helyzetű a ravaszdi, nemcsak sánta, de süket is? :)  A róka nyugodtan vadászgatott, bejárta a sarjú rendek sorait, de mindig csak velem párhuzamosan mozgott és egy jottányit sem közeledett. 

A fény vészesen fogyatkozott, én pedig nem mozdulhattam: fogoly voltam a lesben. Amikor már egy teljes órája tartott a róka vadászata és már semmit sem veszíthettem, nagy óvatosan előbújtam. Ekkor persze kiderült, hogy a ravaszdi se nem süket, se nem vak és béna lába dacára gyorsan eliszkolt a réten abba az irányba, ahonnan előkerült.

Már akkor tudtam, hogy másnap is kijövök...
Még délelőtt csirke falatkákat szórtam ki csalogatónak és kora délután felállítottam a lessátramat az egyik fűz bokor árnyékába, ahonnan jól ráláthattam a róka által bejárt területre. Beültem és vártam. Előző nap fél ötkor jelent meg a vörös bundás, addig még volt két órám. Szép fények világították be a rétet, ha bejön a rókám, akkor biztos a siker. Eljött a fél öt, a fotóalanyom persze sehol. Újabb fél óra elteltével kezdtem már kételkedni: vajon eljön-e egyáltalán újra? Mennyire naiv vagyok, hogy reménykedem, holott már messze járhat azóta! De hát ezen a kaszálón sikeresen vadászott, csak visszanéz! Ahogy fogyott a fény, úgy fogyott a bizakodásom. A fényfoltok már összezsugorodtak, az árnyékok elöntötték a rétet. Fél hatig maradok - határoztam el. A kudarc egyre biztosabbnak látszott, alig vártam már, hogy kinyújtózhassam, de a babonám miatt a legutolsó percig kivártam. Pontosan 17 harminckor kezdtem csomagolni: gép a kofferba, állvány a táskába és már csak a sátorbontás maradt volna hátra, amikor az ablakon kitekintve a rét legtávolabbi pontján megláttam a felém sántikáló rókát! Kicsit késett! :) Gyorsan újra üzemkésszé tettem a felszerelést és hajrá!

A jó fényeknek befellegzett, erősen szürkült már, de azért örültem, hogy fotózhatom a rókámat, akiben mégsem kellett csalódnom. :)

Azért szurkoltam, hogy közelebb jöjjön, de nem akart.

Hiába cincogtam, cuppogtam, ő csak az igazi egerekre koncentrált.

Számottevően nem közeledett, talán a leskunyhómhoz közelebb lett volna...

A bénán lógó jobb lábával olyan nemes tartásban állt, mint a betanított vizsla, amikor vadat jelez a gazdájának. 

Látszott, hogy gyönyörű példány. Egészséges, dús szőrzete néhol hamvas színt kapott, talán őszül már a vén csirkefogó? Sajnos a zajos képekből alig lett kinagyítható, ez a legtöbb, ami lehetséges volt.

Közben annyira oldalra jött, hogy a szűk sátor ablak már akadályozott a fényképezésben. Odébb kellett tegyem a gépet és az ülőhelyemet is. Addig ügyetlenkedtem, amíg zajt kelthettem és megugrasztottam. A bokorsortól még visszanézett és bár semmi nem mozdult, eloldalgott. Nem nagyon sajnáltam, hiszen már besötétedett.

Harmadnap füstölt sprotnival próbálkoztam volna közelebb csalni, amely gondolom ínyére lehet, ha állítólag a pörkölt macskát is szereti! Zavartalan napsütés, gyönyörű fények várták velem együtt a rókát, viszont erős szél fújt és éppen rossz irányba. Talán ennek tudható be, de a koma aznap nem jelentkezett.

Negyedszerre sem jártam sikerrel, az én rókámnak ma sem volt se híre se hamva. Kár, így a sprotnis nyomfektetés eredményességét sem tudtam kipróbálni. Hiába no, a szólás szerint egyszer volt Budán kutyavásár ( és kétszer Turán róka...)

Bár igazán jó képeket nem köszönhetek neki, mégis hálás vagyok a szép sánta rókának, mert egy kis izgalmat hozott október végi napjaimba.

...

Rókakedvelőknek ajánlott más bejegyzéseim:

http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2012/10/macskat-rokaert.html

http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2010/06/ujabb-rokakaland.html