Csonttollúak

Tamás barátomtól egy általa készített gyönyörű csonttollú fotót kaptam újévi jókívánság gyanánt. Bevallom, hogy irigyeltem is érte rendesen! Most, hogy hosszú idő után ismét Horányban töltöttem a hétvégét, a szokásos közös fotótúránk során azt a helyet kerestük fel, ahol a kép készült. Ehhez egészen Vác magasságáig kellett autóznunk a szigeten. Egy földúton behajtva egy galagonyásnál állítottam le a kocsit és a volán mögött ülve vártuk a madarakat. Egy kisebb csonttollú csapat egy távoli nyárfa ágaira telepedett, majd egyenként szálldostak le a bogyókért. Túl távol voltak még egy emlék fotóhoz is. Fenyőrigók szép számban repültek át felettünk, de fotózható helyen csak ritkán tűntek fel.

Két óra múltán meguntuk a tétlenséget és hazaindultunk. A műútra kihajtva mindjárt felfigyeltünk az útszéli pocsolyánál gyülekező madarakra. 

Láttuk, hogy fenyőrigók és csonttollúak is vannak a vízre ácsingózók között, így gyorsan a szemközti  padkára hajtottam és a lehúzott jobb oldali ablakon át fényképeztünk kifelé.

Az elhaladó autók többször elriasztották a gallyakon várakozó és már-már leszálló madarakat, de aztán néhányuk mégis csak a vízhez járult.

Nagy örömünkre a csonttollúak is szállingózni kezdtek és a fejünk felett gyülekeztek az ágakon.

Aztán végre leszállt az első példány, olyan közelségbe, amelyet nem is reméltünk.

Hiába vártam, hogy oldalt fordulva megmutassa jellegzetes bóbitáját, pár gyors korty után elrepült. Szerencsére jött egy másik, de az meg hátat fordítva oltotta a szomját.

Egy újabb autó végképp elriasztotta a szépségeket, további várakozásnak nem láttuk értelmét, folytattuk hát utunkat hazafelé. Váratlan szerencsénknek örvendve, a csonttollúakról beszélgetve érkeztünk vissza Horányba. Ahogyan a gátról lekanyarodtunk, egy, az emlegetett madarakkal roskadásig megrakott fa felé tartottunk. Satufék, izgatott fotózás.

A mellettünk ellenfényben álló fán szintén vagy száz madár időzött. Valószínűleg a két nagy pocsolya vonzotta őket. Gyorsan elálltam az útból, olyan helyet keresve, ahonnan ráláthatunk a vízre, de mire elhelyezkedtünk, a sok madár elrepült.

Nem először fordult velünk elő, hogy messzire utaztunk néhány madár fotózásának reményével, aztán helyben sokkal jobb lehetőséget találtunk. 

Mindenesetre a lényeg, hogy ez a ragyogó, tavasziasan enyhe reggel végre nekem is meghozta a régen várt csonttollúimat.