Túl vagyunk a viharon, végre felfrissült a levegő, de az elmúlt napok perzselő forróságát nehezen viseltük. Nemcsak mi emberek, hanem az állatok is. A hosszan tartó és egyre fokozódó kánikulának annyi "haszna" volt számomra, hogy a madarak gyakrabban látogatták az eddig mellőzött itatót. Mindössze pár órát kellett kibírnom a leskunyhóban és testközelben találkozhattam velük. Persze délután mentem, amikor már árnyékba kerül a házikóm, " mert hülye azért nem vagyok!"
A vízre áhítozó, tikkadt madarak szomjúságuk ellenére nagy óvatossággal közelítettek. Egy jellemző kép: a feketerigó tátott csőre jelzi, hogy szenved a hőségtől.
A kunyhómban üldögélve "félelmetes" vendégem akadt: egy kígyó csusszant be a nádszövet résén át, majd megfordult és ugyanott távozott. Víz után kutató erdei sikló lehetett. Furcsállottam a gondolatot, de hát a kígyóknak is inni kell. Fél óra múlva újra láttam a kígyót, helyesebben csak egy darabját - immár az itató szélén...
... majd kisvártatva tanúja voltam, amint leereszkedik a vízhez és a szomját oltja!
A különös vendég észrevétlenül távozott, de jöttek a szárnyas barátaim, többnyire a feketerigók.
Azután persze más szomjazók is érkeztek.
 |
| Erdei pinty |
 |
| Zöldike |
 |
| Vadgerle |
 |
| Vörösbegy |
A félénk vörösbegy utolsóként érkezett, utána már csak a sötétség jött, én meg mentem. De hol maradtak a karvalyok? Ők nem szomjasak? Eldöntöttem, hogy másnap is beülök az izzasztóba, mert jönniük kell...
És valóban, a következő délután alig foglaltam el a helyem a lesben, már be is szállt a karvaly tojó.
Ami ezután következett, az már jól ismert számomra: vízbe ugrás, néhány korty víz, lábáztatós körbekémlelés a lehetséges prédát kutatva, majd alábukás és tisztálkodás, végül szárítkozás (igaz, ez most a közeli fenyőfán történt). Fél órán át élvezhettem karvaly asszonyság társaságát.
Már megérte kijönnöm! Ezután egy félénk fácán kakas jelent meg a színen, ő is szomjas lehetett.
Sokáig téblábolt, óvatoskodott...
... többször elment, majd visszatért, végül csak nem mert felugrani a vízhez. Nem úgy, mint korábban a tyúkja, aki szomját oltván egyszerűen keresztülgázolt a kis pocsolyán.
Kisvártatva újabb fürdővendég érkezett, ezúttal a hím karvaly. Otthonosan ugrott a vízbe és frissítette fel magát. (Lehet, hogy miatta riadt el a fácán?)
Nem időzött sokáig, ő is a fenyőfán szárítkozott. Amíg ott volt, érthető módon nem jöttek a madarak. Már erősen szürkült, de a vörösbegy látogatását még megvártam.
Egy délután két karvaly nem csekélység, már csak a héja hiányzott a díszes társaságból! Szerdán már nem ültem ki, jó is, mert hat óra tájban megjött a beharangozott vihar. Most, amikor a kellemesen visszahűlt szobában írom ezt a bejegyzést, még nem tudom, hogy áll-e még a kunyhóm, nem döntötte-e össze a szél, vagy nem dőlt-e rá egy korhadt fa? Kár lenne érte, hiszen oly sok, e legutóbbiakhoz hasonló szép élményt köszönhetek neki és a kis erdei itatómnak.
Na megyek és megnézem!
........
Utóirat:
- Azok megnyugtatására, akik álmatlanul forgolódtak az aggodalomtól, közlöm, hogy a lesem szerencsésen túlélte a vihart. :)
- A kígyót egy kedves hozzászóló, majd mások is rézsiklóként azonosították.
