Róka fél méterről

Egy ideje erősen töröm a fejem, hogy mit kezdjek a lesemhez továbbra is rendszeresen bejáró rókám adta páratlan lehetőséggel? Hogyan készíthetnék újabb, eddig nem látott, érdekes fotókat?

Támadt még egy utolsó ötletem: nagylátószögű felvételeket csinálhatnék. Ennek technikáját már egyszer kitaláltam: kell hozzá egy földre helyezett fényképezőgép, meghosszabbított távkioldó és némi csirkehús, hogy közelre csaljam a fotó alanyomat. 

Négy évvel ezelőtt ílymódon készültek az alábbi békaperspektívás fotók egy róka kölyökről.

A módszer apró nehézsége, hogy a fényképezés paramétereit előre be kell állítani (érzékenység, távolság, expozíciós idő és rekeszérték), mert a távkapcsolóval csak elsütni lehet a gépet. És még egy fontos dolog: a közelség miatt a gép hangtalanul kell működjék, nehogy elriassza az éles hallású ragadozót. Erre ismét csak a mindentudó kis fényképezőgépem képes.

Nos, egy reggel az előkészületek megtétele után beültem a leskunyhómba és vártam a ravaszdit. Nem is kellett sokáig tétlenül rostokolnom, vörös bundás vendégem menetrend szerint megérkezett. Kiszimatolta és elrágcsálta a rávezető falatokat, majd becserkészte a fényképezőgéptől fél méternyire letett csalit is. Nekem meg csak nyomnom kellett a gombot. Így készültek az alábbi, különös hangulatú fotók, melyek a környező erdő szépségét is jól mutatják.

Végezetül egy werk fotó a technikáról és az előtte pózoló rókáról.

Ahol a róka felmászik a fára...

Több, mint egy hónapja tart az ismeretségünk a "leshezjáRókával". Csodálom szépségét és ügyességét, melyet több módon is próbára tettem már. Megtanulta a különböző tornaszerek használatát és otthonosan mozog rajtuk, hogy megszerezze a csirkehús jutalom falatokat. Legutóbb már nemcsak felfelé, de lefelé is bemutatta gerenda gyakorlatát, melyet én a legmagasabb pontszámmal jutalmaztam. Igaz, ő erről mit sem tudott, többre értékelte a számára oly vonzó husikát. 😊

Ezzel gyakorlatilag ki is merült az ötlettáram. Egy fotóstársam javasolt még egy próbát: lógass le egy húst egy faágról, hadd ugorjék érte a róka! Igen ez jó lenne, de nincs alkalmas fa a lesem előterében, megfelelő közelségben. - válaszoltam, de a bogár már benne maradt a fülemben. Aztán legközelebb, amikor előbújtam a kunyhómból a homlokomra csaptam: igaz, hogy elől nincs, de van hátul! Csak egy kilövő nyílást kell vágni a les falán, meg kell fordítani a széket és a fához kell csalogatni a rókát. Erre a csirke aprólék levesünk maradék csontocskáit használtam, melyeket a kunyhóm megközelítésére használt kitaposott ösvényen szórtam el a fa irányába. A csalikat a faágakra helyeztem és izgatottan vártam a főpróbát. Jött is a koma, felszedegette és elropogtatta a nyomjelző csontokat, miközben egy méterre haladt el a les mellett. A fa közelében megérezte a magasból illatozó csábító falatokat. 

Azt hiszed, hogy kifogsz rajtam? - nézett felém (hiszen tudta, hogy ott rejtőzködöm, de nem kell tartania tőlem).

Már nyomon volt...

... aztán játszi könnyedséggel szaladt fel a fára és meg is szerezte a zsákmányt. 

A másikért újra próbálkozott és ismét sikerrel járt.

Jóízűen rágcsálta el fáradozása jutalmát...

... még jó, hogy nem akadt a torkán.

Kölcsönös elégedettség töltött el mindkettőnket: ő a száját nyalogatta, én a kezem dörzsölgettem a jó képek megszerzésének örömében.

Odahaza persze jött a gondolat: szép volt ez a kaland, de a fára mászó róka esete igazában videóra kívánkozik! Így hát a következő reggel elkészítettem az alábbi filmecskét. Remélem, minden olvasómnak tetszeni fog!

Ezzel -ahogy mondják- a hetedik bőrt is lehúztam a rókámról, nem tudom, van-e még? Bizonyosan meg tudnám szelidíteni, még tán a kezemből is enne, de nem akarom. Nem akarom kinevelni belőle az embertől való ősi félelmet, mert akkor a vadászhoz is gyanútlanul közeledne, ami a biztos pusztulását jelentené. Így hát beszüntetem az etetését és fájó szívvel búcsút veszek tőle. ... De máris hiányzik!

Videón a fán mászkáló róka

 

Róka tornáztatás

     A leshezjáRÓKA története folytatódott, pedig már lemondtam róla, illetve róluk, mivel eleinte ketten voltak. Aztán néhány nap távolmaradás után mégis megjelent az erősebb, életrevalóbb. A másikat, a gyengébbet végleg elverhette, mert az már régen nem mutatkozott. 

Rengeteg jó képet készítettem a csirkehússal becsalogatott ravaszdiról, már szinte meg is untam. Valami különlegesre vágytam. Olyan helyzetet akartam teremteni, melyben a rókám megmutathatja ügyességét.

Kitaláltam hát és megépítettem számára egy torna pályát. Már évek óta hevert a lesem közelében egy letört hatalmas nyárfa ág, azt használtam gerendaként. A régebben használt rönkök, tuskók is szerepet kaptak a ferdén feltámasztott nyárfa rögzítésénél. Mindezeket az itatónál helyeztem el, mintegy 4 méterre a leskunyhómtól. 

A róka irányítását az apró csirke darabokra bíztam. A kis állat eleinte bizalmatlanul közeledett, de a finom falatok csábítása legyőzte gyanakvását, főleg, amikor már megkaparintotta a földön fekvőket.

A magasabbra tett húsok megszerzése már nagyobb gondot jelentett.

Érzékeny szaglása hamar nyomra vezette: a magasban kell keresni az ínycsiklandozó husikát.

Az utolsó falathoz tornáznia kellett. Meglepett macska ügyessége, mellyel felugrott és felkűzdötte magát a vastag ágra.

A legmagasabb falatot ugrással sem érte el, de ez nem szegte kedvét: szépen végigsétált érte a gerenda tetején.

Éppen ezt a jelenetet vártam, ezért a képért találtam ki és építettem meg az akadálypályát! Ez csúcs! - örvendeztem és már szedtem is volna a sátorfámat, de úgy látszik a kis csirkefogó még nem lakott jól: tovább szimatolt és a rejtekhelyem felé vette az irányt.

Elkerekedett a szemem a csodálkozástól, amikor közvetlen közelről hirtelen "farkasszemet" nézett velem a róka!

Körbejárta a kunyhót, aztán még  be is kúszott  a függöny alatt és közvetlen közelről megszagolgatott! Nem mozdultam, nehogy megriasszam. Visszahúzodott, de kívül folytatta a felderítést. Közben rájöttem: a nálam maradt, felhasználatlan csikehús illata késztette kutakodásra. Halkan megütögettem a falat, így riadalom nélkül, békésen elvonult.

A következő alkalomra némileg átépítettem a tornaszereket. Lett egy különálló oszlop, melynél felágaskodva el lehetett érni a csalit.

A ferde gerendát pedig egy távolabbi fenyőhöz támasztottam. Az éjszakai eső cseppjei még láthatók voltak a növényzeten és a vöröske bundája is nedves maradt. Nem sokáig kérette magát, szépen begyűjtötte a pipihús darabkákat.

Ezekkel a fotókkal tehát maradéktalanul kiaknáztam a leshez szokott róka adta kiváló lehetőséget. Nem tudom, meddig teszi majd még tiszteletét nálam, de addig néha kiülök a kunyhómba, kiteszem a finom falatokat és örömmel várom a kedves vendéget, mert annak puszta látása és megfigyelése is élményt jelent számomra.

Videón a leshezjáRÓKA

 Aki az előzményekre is kiváncsi, annak figyelmébe ajánlom két korábbi bejegyzésemet: ezt, és ezt .

Rókák a lesemnél

Kisebb csodaként értékeltem, amikor a napokban váratlanul megjelent két fiatal róka az erdei itatómnál. Az volt az első találkozásunk, amelyről az előző bejegyzésemben írtam. Nyilván a forróságban enyhet adó, szomjoltó hűs víz vonzotta oda őket és mivel a kánikula folytatódott, azt reméltem, hogy máskor is eljönnek majd. Így aztán elkezdtem a kora hajnali leselkedéseket. A kis fenyves erdő napkelte táján talán még szebb volt, mint máskor.

2. találkozás

Már az első reggel, néhány órai várakozás után viszontláthattam a kis csirkefogókat. A bátrabbik magabiztosan, félelem nélkül lépett ki a sűrűből.

Egyenesen a vízhez járult és lefetyelni kezdett.

Mindössze négy méterre lehetett tőlem, de a kunyhó védelmének köszönhetően nem sejthette, hogy fényképezem.

Miután csillapította a szomját, távozni készült.

Ráciccegtem, mire visszanézett. Semmi félelem nem volt a tekintetében.

A bokros előtt leült egy kicsit vakarózni. Ekkor vált láthatóvá a félénkebb testvére, akit már máskor is láttam, de soha nem mert mutatkozni és mindig a sűrű növényzet fedezékében maradt.

Ráélesítettem, így felismertem benne a sérült szeműt. Talán emiatt a fogyatékossága miatt került alárendelt szerepbe a testvérével szemben? 

3. találkozás

A következő reggel csak egy fotó készült: a domináns ravaszdi mutatta meg magát egy pillanatra. A víz nem érdekelte.

4. találkozás

Másnap csirke csontot vittem a leshez, hátha az élelem jobban csábítja és tovább marasztalja kedvenceimet. Úgy is történt. Csak a bátrabb jött közel, a félénk meg a sűrűben figyelte, hogy testvére befalja az összes kaját, neki semmit sem hagyva.

Ezután jött egy erős hidegfront, amely sok esőt hozott. Feltöltődtek vízzel az erdő-mező kiszáradt pocsolyái, nem csoda, hogy még a madarak is megritkultak az itatómnál, a rókák meg elmaradtak.

Úgy okoskodtam, hogy ha vizet már találnak is, de élelmet nem könnyen szereznek. Segíthetek nekik egy kis csikehússal. Másnapra el is fogyott a kitett csali, csak éppen a távollétemben. 

5. találkozás

Ekkor ismét csirke farhát darabokat rejtettem el a lesem előtt. Ezúttal az elnyomott testvér volt a szemfülesebb. Felkapta a földre tett húst és beszaladt vele a sűrűbe. Ott ette meg, majd jött a következő könnyen megszerezhető falatért. 

Kiszimatolta a tuskó odvába rejtett húst és nagy óvatosan azt is megszerezte.

Már csak egy darab hús maradt, finom szaglása nyomra vezette és felfedezte azt is. (A közeli képen már gyógyultnak tűnik a szeme). Nem maradt ideje arra, hogy elvigye a zsákmányt, mert előkerült az erősebb testvér és neki pucolnia kellett. 

Amaz érzékeny orrával hamar megtalálta az elrejtett csemegét és annak megszerzése sem jelentett nagy vesződséget számára.

Jólesően nyalogatta a száját az ízletes pipihús elfogyasztása után és a következő falat keresésére indult.

A másik tuskónál viszont csalódnia kellett, hiszen onnan már elvitte a testvére a húst, annak már csak a hűlt helyét nyalogathatta.

Mindegyik találkozás a reggeli órákban történt, de aztán egyszercsak abbamaradtak a rókák látogatásai és napról napra hiába vártam őket a szokott időben. Mi történhetett? Talán egy hangos kiránduló csapat, netán egy kvad száguldása riasztotta el őket, vagy csak egyszerűen áttértek éjszakai portyázásra? Nem tudhatom. Még lettek volna terveim velük, de ne legyek telhetetlen! Az utóbbi évek legemlékezetesebb élmény sorozatát köszönhetem a két kamasz rókának. Éljenek sokáig és felnőttként is látogassanak meg néha! 😊