2020, a 11-ik blogos évem

Az elmúlt év világszerte a sok áldozattal járó, gazdaságokat megrengető Covid-járványról lesz emlékezetes. Az első hónapokban még reménykedtünk, hogy megúszhatjuk. Éltük a hétköznapjainkat és engem sem befolyásolt megszokott szabadidős tevékenységem gyakorlásában a közelgő vész. 

Januárban hiába vártam a havat, még a zúzmarás reggel is csoda számba ment. Egy ilyen alkalommal élve látogattam el a tógazdasághoz. A szürkegémek és a nagykócsagok mellett egy ködben didergő jégmadarat is sikerült meglesnem.

A kis kékség adta az ötletet, hogy felkeressek egy profi lest, ahol a vízbe csapást és az onnan zsákmánnyal kitörést is meg lehet örökíteni. Hatalmas élmény volt, amelyre jó visszagondolni.

A lesemnél a szokásos élet folyt, a megszokott madarakkal.

Közben kitavaszodott. Bennünket is elért a járvány első hulláma és védelmi korlátozásokat vezettek be. A magamfajta vén emberek a házukat is csak indokolt esetben hagyhatták volna el. Én azért kiszökdöstem az erdőbe, főképpen azért, mert vadőr barátomtól megtudtam, hogy elárvult vadmalacok járnak ki rendszeresen egy közeli szóróra. Megtaláltam őket... Sok fotót és egy kis videót is sikerült készítenem róluk.

Ez időtájt jellegzetes kaparásokat fedeztem fel a lesemnél és vadkamerás felvételekből kiderült, hogy éjjel kettő-három tájban borz jár az itatómnál. Vakuval felfegyverkezve ezután több éjszakán át órákat töltöttem a vak sötétségben az állatra várva, sajnos teljesen hiába. A kitartásomért azért kaptam a sorstól némi kárpótlást egy szomjas fülesbagoly képében.

Lassan megtelt kakukkszóval a határ és többszöri próbálkozásra be tudtam csalni egy szép példányt.

Az évek óta használatlan kerti odúmat végre elfogadta egy búbosbanka pár. Naponta fényképezhettem kedvenc "háztáji" madaraimat, akik végül öt fiókát röptettek ki.

A korábbi évekhez hasonlóan népes gyurgyalag kolónia költött a határban, a földutak mellett kapart üregekben. 

Május közepén a rókakölykök is előbújtak. Kevesebben voltak, mint korábban és hamar elhagyták a kotorékot, de azért sok időt töltöttem a fényképezésükkel.

Még májusban történt, hogy miskolci fotós barátommal együtt egy vércsés lesbe látogattunk, ahol váratlanul szalakótákat is fényképezhettünk.

Ismerősök értesítettek, hogy a turai határban egy frissen lekaszált réten nagy számban gémfélék pockoznak, sőt gólyák gyülekezetét is látni. Szerencsémre le tudtam kapni a furcsa módon rendezetten felsorakozott seregletet.

Hatalmas élményt jelentett egy viharos éjszakai fotózás Ópusztaszeren. Egy kuvik pár etette cseperedő félben lévő fiókáit.

Az őzek üzekedése tavaly is adott néhány napi elfoglaltságot és fotózási lehetőséget.

Még az őzek hajkurászása közben futottam össze egy útszéli egérpusztítóval.

Az itatónál leskelődtem a legtöbbet. Itt megfordult néhány ritkábban látható madár is. Egy fiatal sárgarigó, néhány sárgafejű királyka gyors fürdőzés céljából látogatott meg.

Volt köztük egy tüzesfejű királyka is.

A vörösbegy nem számít ritkának, de valamiért csak nagy néha jelenik meg nálam lőtávolban.

Egy félénk fekete harkályt a hangjával sikerült közel csalnom.

Szarvasbőgés idején csupán egyszer jutottam ki az erdőbe, amikor egy szomjazó fiatal bika mutatta meg magát a dagonyánál.

A legtöbb sikerélményt az itatós lesem szolgáltatta, főképpen a tükörképes fotók sokasága miatt.

Karvaly és héja gyakran jött inni és fürödni.

A tavalyi darvazás csupán egy kirándulásra szorítkozott és mindössze egyetlen említhető képet eredményezett.

Kárpótlást jelentett, hogy ugyanakkor találkoztam egy fán lakó rókával.

A téli vonuló madarak közül csak a fenyőrigókat dicsérhetem, amiért hosszú évek várakozása után végre nálam oltották a szomjukat.

A legmegbízhatóbb törzsvendégeim a szajkók, a fácánok és az ölyvek voltak szinte az egész évben, jó és rossz időben egyaránt rendszeresen mutatkoztak.

Ez volt tehát a 11-ik fotós-blogos évem röpke összefoglalása. A számok az olvasói érdeklődés enyhe hanyatlását jelzik: mindössze 20.000 megtekintést listázhatok az egy év alatt, igaz, hogy olvasóim száma 5-el növekedett. Én sem voltam túl szorgalmas, mindössze 24 bejegyzésre futotta 2020-ban. Nem akarom a járványt okolni a romló statisztika miatt. Érzem, hogy a blogolásnak ez a formája kezd elavulttá válni és én sem tudok már elegendő érdekességgel szolgálni. 

No, majd meglátjuk a továbbiakat. Mindenesetre tekintsünk optimistán a jövőbe! 2021-re minden olvasómnak, ismerősömnek, családom tagjainak és önmagamnak...

Hogy mik vannak?! Egy kedves ismerősöm időt, fáradságot nem kímélve hangosított fotó sorozatot készített a fentebb látható képeimből. Szerintem nagyon jól sikerült, megtekintésre ajánlom.