A hó és az év vége

Hittem is, meg nem is, hogy a meteorológusok nem tévednek, amikor december elejére havazást jósoltak. Na és, hogy pár napig meg is marad majd a fehérség, az szinte elképzelhetetlennek tűnt számomra. Amikor aztán hullani kezdett a hó, mindent feledve rohantam a lesemhez. Odakint borongós ég fogadott, de az erdő környékét, a fenyves fáit, valamint az előző napon kitett új beülő fát már puha hóréteg borította és szép nagy pelyhekben szállingózott az égi áldás. Kitettem a csalit és bebújtam a kunyhómba. Néhányszor lejátszottam az ölyv hangját, mert leginkább azt szerettem volna magam előtt látni. Nem váratott sokáig: éppen oda szállt, ahová reméltem.

Óvatosan, vetélytárstól félve nézett körül, csak aztán fogott hozzá a hús tépkedéséhez. Hamar végzett, sietnem kellett a fotózással, mert láttam rajta, hogy menni készül.

Aznap más látogató nem érkezett, de így is elégedett voltam a látottakkal és reméltem, hogy másnap újabb havas képek készülhetnek.

Másnapra elvonultak a hófelhők és a lesben ülve szomorúan néztem, ahogyan a napsugarak lassacskán leolvasztják a havat a fenyő ágakról. A madarak talán a lehulló hó koloncoktól tartottak, mert messzire elkerültek. Ilyen eseménytelenségben már egy cinegét, vagy egy átszaladó fácán kakast is meg kell becsülni.

Hamar odalett a szűz hó varázsa, aztán végképp elolvadt, be kellett érnem a szokásos díszlettel. Az ölyv azért új beülőt kapott.

Jöttek a szokásos vendégek: fácánok, szajkók, harkályok, csuszkák.

Aztán a derűre ismét borús, ködös reggelek következtek, de az időjósok mégis jó időt ígértek. Amikor beültem a lesbe, még minden csupa víz volt a párától. Éppen az objektívet törölgettem, amikor beült a karvaly. Az első képek igencsak szürkék lettek.

Az ölyveim hamar felfedezték a potya kaját és hangos vijjogással egyezkedtek, hogy kié legyen? A máskor mindig vesztes hím összeszedte minden bátorságát és elsőnek ő szállt le a csalihoz.

A párja támadásától félve mohón falta a húst. Nem sokáig tehette, mert jött az erősebb tojó.

Nem volt ez vérre menő küzdelem, inkább csak egy kis családi veszekedés. Az "asszony" elverte az urát a prédától, megszerezte azt.

Éhes nem lehetett (korábban valószínűleg mindig ő lakott jól), mert a leckéztetéssel beérte és egy falat nélkül távozott. Néhány perc után aztán visszatért a  megalázott "férj" és hozzáfogott a kegyesen átengedett maradék elfogyasztásához.

Miközben az ölyv falatozott, beült a hím karvaly az etetőhöz.

Egy ideig prédára lesett, majd leszállt a vízhez. Tőlem 2 méterre a karvaly, távolabb az ölyv.

Hamarosan mélyebbre gázolt és a párja után ő is jóleső tisztálkodásba kezdett.

Egy napra két fürdőző karvaly és két kakaskodó ölyv... igazán nem lehet semmi panaszom.