Égszínkék madarak

Tavaly végre megjelentek nálunk Turán a szalakóták. Egy madárpár talált otthont egy vén nyárfa odvában és sikeresen felnevelték utódaikat. Máig büszke vagyok arra, hogy sikerült néhány szép fotót készítenem egyikükről, aki - fajtársai híresen óvatos természetével szemben - szerencsémre elég türelmesen viselte érdeklődésemet. 

Nagyon reméltem, hogy idén visszatérnek, még odúkat is kihelyeztem a kedvükért, de hiába jártam gyakran a határt, nem láttam őket. Talán valahol jobb helyet találtak. Nagy csalódás!

Közben a Jászságban, egy ismert fotóstárs odútelepén ismét fészkelésbe kezdtek a gyönyörű madarak. Fotósok sora járt már ott és készített irigylésre méltóan szép képeket. Én miért ne tenném ugyanezt? Végül engedtem a csábításnak és megszerveztem a fotózást.

Alig foglaltam el a helyemet a detektív üveges magaslesben, máris megjelent egy kékcsóka. 

Megült a beszálló ágon, várta a párját, de aztán elrepült. Fél óra múlva megismétlődött a dolog. Hogy ő tért vissza, vagy a párja, azt nehéz lenne megmondani, mert a nemek külső megjelenésre nem különböznek. Egy ideig előttem időzött, majd felrepült a kiszáradt fa felső ágára, alig fotózható helyre.

Az odúk körül sok más madár is röpködött. Seregélyek érdeklődtek,

... búbosbankák hívogatták egymást, talán már a másodköltésre készülve kerestek szállást.

A szalakóta is felrepült a fatönkből készített az odúra és bekukkantott.

Aztán ismét hosszú várakozás következett. Ő a párját várta, én meg, hogy történjék valami. Egyszer csak megszólalt a madár: krrr, krrr és vigyázzba vágta magát.

Gondoltam, hogy közel lehet a párja, de még nem láttam. Talán alulról közelít?

Krrr, krrr, krrr! - hangzott a rekedtes üdvözlés.

Végre megérkezett a nagy Ő és mellételepedett.

Most már együtt üldögéltek, de csak, mint két idegen és mintha mindketten a másiktól várták volna a kezdeményezést.

Aztán egyikük megunta a dolgot és felrepült az ágak közé. Ott várta a párját, de végül mindketten szárnyra kaptak. Nehezen jön össze ez a családalapítás! - állapítottam meg.

Később már ajándékkal érkezett az egyikük.

Sokáig tartogatta a párjának, de mivel az nem jött, maga kebelezte be. Nagy sokára aztán összejött az ajándékozás.

A nászajándék után a nász következne, de mégsem!

És, mintha az ajándékhozó, azaz a fiú futamodott volna meg!  Akkor a "bogaras" a lány, aki pártában maradt.

Ült, várakozott, unatkozott, szépítkezett...

... végül ő is faképnél hagyott. Egy jó félórára beült az odúba. Később visszajött a hím és az is bebújt mellé. Miután mindketten kijöttek, a dolgok ki- és berepülésekkel folytatódtak.

Aztán végre nem egyedül jött a fiú, mert egy kis vízisikló is jött vele madárszárnyon.

Nyilván nászajándéknak szánta az elfogója, aki mindjárt a fejére lépett. 

Sőt szakítópróbát is végzett rajta.

A sikló el nem szakadt ugyan, de megcsendesedett. Így már bizonyosan örülni fog neki, aki kapja!

Így történhetett, mert a sikló felrepült a fa tetejének legsűrűbb ágai közé, ahol a tojó átvette és így betöltötte a sorsát, a hím pedig a hivatását. 

Mintha sejtették volna, hogy nincsenek egyedül, jól elbújtak! 

Bevallom, nem bántam volna, ha a nász egy fotózhatóbb helyen történik, de így is sok szép jelenetet láthattam. Hogy el ne felejtsem, még néhány kis videót is készítettem. Íme, egy a szélben tollászkodó madárról:

Hazatérve nem győztem válogatni a rengeteg fotó közül, aztán még ezt a kis történetet is meg kellett írnom. Két napja nem jártam a turai réten. Megtörténhet, hogy azóta visszatértek hozzánk is a tavalyi szalakóták? De jó lenne, ha meghonosodnának nálunk a csodás égszínkék madarak!